Musorujsag
Élő Eredmények

Felavatták Törőcsik András síremlékét

Felavatták Törőcsik András síremlékét

MTI
Felavatták a tavaly elhunyt Törőcsik András 45-szörös válogatott labdarúgó síremlékét kedden a Megyeri temetőben.

Az UTE honlapjának beszámolója szerint az ünnepélyes eseményen előbb Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője méltatta a legendás játékost, majd Tahon Róbert, az UTE jogi igazgatója idézte fel Törőcsik emlékét, Dunai Ede életrajzi műve segítségével.

A síremléket a család felkérésére Kéry Bálint Bence képzőművész-szobrász tervezte. A művész még látta játszani Törőcsiket, akinek az egyéniségét próbálta megjeleníteni. A síremlék felállításához anyagi segítséget nyújtott az MLSZ mellett az újpesti önkormányzat, az UTE és az Újpest FC is.

Szintén a szobrász ötlete volt, hogy a síremlék középső oszlopa éppen 172 centiméteres legyen, ami megegyezik a néhai labdarúgó testmagasságával. Törőcsik Éva, az elhunyt játékos nővére szerint az alkotás méltó emléket állít öccsének, mert „letisztult, elegáns és nem hivalkodó”.

A tavaly július 9-én, 67 éves korában elhunyt Törőcsik az 1970-es évek második felében három bajnoki címet nyerő Újpest közönségkedvenc futballistája volt. A magyar nemzeti csapattal részt vett az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságon, 45 válogatott mérkőzésén 12 gólt szerzett.

Borítókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

További tartalmak