Musorujsag
Élő Eredmények

A Puskás minuszokban vágna vissza a Kecskemétnek a kánikulában elszenvedett idei legsúlyosabb vereségéért

A Puskás minuszokban vágna vissza a Kecskemétnek a kánikulában elszenvedett idei legsúlyosabb vereségéért

m4sport.hu
Hazai győzelemmel a Puskás megerősítheti helyét a dobogóért harcoló csapatok között.

A legutóbbi fordulóban a Fehérvár 3-1-re nyert a Puskás Akadémia ellen, ezzel véget ért a felcsútiak hétmeccses veretlen szériája. Hornyák Zsolt együttese a 16. forduló nyitómeccsén az ebben a bajnokságban elég kétarcúnak tűnő Kecskemét ellen javítana és egyben vissza is vágna az ötödik fordulóban elszenvedett vereségért.

Augusztusban a hazaiak az első félidőben két 11-es góllal kerültek előnybe, majd a szünet után szinte azonnal hiába szépítettek a vendégek, a folytatásban két újabb kecskeméti gól eldöntötte  találkozót. A felcsútiak ezt megelőzően februárban kaptak ennyi gólt bajnokin, akkor a Paks tudott négyszer betalálni Felcsúton.

Kapcsolódó tartalom

A Puskást irányító Hornyák Zsolt szerint sok alaphibát követtek el a fehérváriak ellen és a középső védők sem voltak annyira magabiztosak. „Két nehéz meccs vár ránk a szezon zárásaként. Türelemmel kell játszanunk, mert a Kecskemét és a Mezőkövesd is védekező stílusú focit játszó csapat, és az ellentámadásra fókuszálnak. A kecskemétiek ráadásul fizikálisan erős csapat, nagyon oda kel figyelni a párharcokra és nyomás alá kell tenni az ellenfelet hazai pályán” – mondta Hornyár a klub honlapján.

Kapcsolódó tartalom

A csapatkapitány Szolnoki Roland szerint a fehérvári vereségnek akár még jó hatása is lehet, ha mindenki észbe kap. „A Kecskemét ellen mindig nehéz, ráadásul nyáron 42 fokban kaptunk ki tőlük, most nem elképzelhetetlen, hogy -8 fokban tudunk visszavágni. Nem lehet más célunk, hogy megnyerjük a találkozót, nagyon szoros a tabella, kellenek a pontok„.

A tavalyi ezüstérmes kecskemétiek három nyert mérkőzés (ZTE, Ferencváros, Kisvárda) után döntetlent játszottak Fehérváron, majd otthon kaptak ki az MTK-tól, ami jól mutatja kétarcúságukat. Szabó István csapata ebben a szezonban egyszer jutott egy meccs alatt három lőtt gól fölé, pont az augusztusi, Puskás elleni találkozón.

Kapcsolódó tartalom

Ráadásul a 2023-as évben már másodszor verték hétvégi riválisukat három góllal, hiszen a két együttes áprilisi összecsapásán Felcsúton tudtak 3-0-ra nyerni. A hazaiaknak elsősorban Horváth Krisztoferre kell majd ügyelniük, hiszen a kecskemétiek válogatott támadója a Puskás elleni idei hét gólból egymaga négyet szerzett.

„Nagyon motivált ellenfélre számítok, mely hazai pályán mindenképpen otthon akarja tartani a három pontot. Nem változott a véleményem annak kapcsán sem, hogy a Puskás Akadémia olyan játékoskerettel, illetve olyan lehetőségekkel bír, melyekkel minden évben egyértelmű esélyes a dobogós helyekre. Nagyon sokat kell tennünk azért is, hogy akár egy pontot is szerezzünk, egyértelműen nehéz találkozóra számítok” – mondta Szabó István, a kecskemétiek vezetőedzője a klub honlapjának.

Szabó Alex szerint nehéz mérkőzés vár rájuk, pontosan azért, mert egy vereség után szeretne javítani a Puskás Akadémia is. Nagyon jó csapat lesz az ellenfelük, de megvan az alkalmazott taktikájuk, bíznak benne, hogy ez ülni fog. Szeretnék, ha ezt most is pontban, pontokban mutatkozna meg, ehhez viszont most is mindenkinek a maximumot kell nyújtania.

A 16. forduló programja:
december 8., péntek:
Puskás Akadémia FC-Kecskeméti TE 20.00
december 9., szombat:
MTK Budapest-Debreceni VSC 13.15
ZTE FC-Újpest FC 15.45
december 10., vasárnap:
Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 13.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Fehérvár FC 15.30
Paksi FC-Ferencvárosi TC 18.00

Az M4 Sport és az m4sport.hu valamennyi találkozót élőben közvetíti.

 

További tartalmak