Musorujsag
Élő Eredmények

Hazai győzelmével érné utol a tabellán az MTK a Debrecent

Hazai győzelmével érné utol a tabellán az MTK a Debrecent

m4sport.hu | Szerző: Fazekas Márton
Az OTP Bank Liga 16. fordulójában az MTK azt a Debrecent fogadja, amely ellen szezonbéli egyik legjobb teljesítményét nyújtotta idegenben, hiszen Horváth Dávid csapata 3–1-re nyert a Nagyerdei Stadionban még augusztusban. Ha egy ehhez hasonló bravúr sikerül hazai pályán is, akkor a fővárosiak utolérik Srdjan Blagojevics együttesét, és még életben tarthatják akár azon reményüket is, hogy a dobogón teleljenek.

Az MTK alapvetően nem teljesít rosszul hazai pályán, hiszen ebben a szezonban csak kétszer kaptak ki az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, azonban figyelemre méltó, hogy ezen a két meccsen a gólkülönbségük 1–11-es. A Fradi 1–6-ra, a Puskás Akadémia 0–5-re nyert ellenük. A Debrecen azonban rosszabb formában van idegenben, mint az MTK hazai pályán: Dzsudzsákék egyedül a Zalaegerszeget tudták vendégként legyőzni, és sokatmondó, hogy a Loki a pontjai 25 százalékát szerezte csak idegenben, 7 meccsen mindössze hatot.

Kapcsolódó tartalom

Az MTK honlapján a csapat kulcsjátékosa, Bognár István nyilatkozott, aki az augusztusi Debrecen elleni meccsről elmondta, a kulcs a középpályájuk gyors átjátszása volt. Az MTK azon a mérkőzésen háromszor vette be a Loki kapuját, ez volt az egyetlen alkalom az NB I idei szezonjában, amikor a kék-fehérek kettőnél több gólt lőttek.

A Debrecen ellen kifejezetten jól játszottunk, főleg az első félidőben. A második játékrészben a Debrecen nyomott, de mi az előny birtokában próbáltunk okosan futballozni. Az ellenfél középpályáját többször is át tudtuk játszani, a pálya közepén nagyobb területet tudtunk birtokolni” – mondta Bognár, aki eddig 4 gólnál és 4 gólpassznál jár az idei szezonban.

Érdekesség, hogy az MTK fegyvere, amit a DVSC ellen alkalmaztak, nem túl gyakori a fővárosi alakulat játékában: az első 15 fordulóban az MTK-nál csak a Mezőkövesd és a Kisvárda rendelkezik kevesebb pontos passzal az ellenfél támadó harmadába, ami magyarázza azt is, hogy a kék-fehéreknek csak 16 gólja van eddig a bajnokságban.

Ami a Debrecent illeti: a hajdúságiak 2010 óta csak kétszer verték meg az NB I-ben az MTK-t, így az egymás elleni párharcban is van miért törleszteni, ami azonban fontosabb a Lokinak, hogy mivel a Paks és a Ferencváros egymás ellen játszik, ez egy jó lehetőség a két éllovasra tapadniuk, ami a nemzetközi kupaindulás miatt is fontos lehet. A tavalyi bronzérem után nem is lehet más a célja a Debrecennek, mint a dobogón végezni ebben a szezonban is.

Ezt a célt pedig Srdjan Blagojeviccsel szeretné elérni a Debrecen: a napokban a zte.hu hozta le a hírt, hogy a karpinside nevű Telegram-csatorna arról számolt be, az orosz élvonalbeli bajnokságban utolsó helyen álló Szocsi nézte ki magának a Debrecen szerb edzőjét. A Loki örmény tulajdonosa, Hajk Hovakimjan elmondta, semmi esély nincs Blagojevics távozására, csak egy feltétellel: „Csak akkor, ha az ufók elrabolják!” – mondta. Ennek ellenére az orosz Telegram-oldal szerint egy 500 ezer és 1 millió euró közötti ajánlat esetén lenne esély arra, hogy a Debrecen vezetősége elengedje a szakembert.

Hogy sikerül-e az MTK-nak a Debrecent utolérni, vagy a Loki fog tapadni az éllovasokra, szombaton 13.15-ös kezdéssel kiderül az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.

A 16. forduló programja:
december 8., péntek:
Puskás Akadémia FC-Kecskeméti TE 20.00
december 9., szombat:
MTK Budapest-Debreceni VSC 13.15
ZTE FC-Újpest FC 15.45
december 10., vasárnap:
Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 13.00
Mezőkövesd Zsóry FC-Fehérvár FC 15.30
Paksi FC-Ferencvárosi TC 18.00

Az M4 Sport és az m4sport.hu valamennyi találkozót élőben közvetíti.

 

További tartalmak