Musorujsag
Élő Eredmények

Dibusz Dénes: Nagy dolog, hogy ebből a csoportból veretlenül tovább tudtunk jutni

Dibusz Dénes: Nagy dolog, hogy ebből a csoportból veretlenül tovább tudtunk jutni

m4sport.hu
Dibusz Dénes szerint büszkeségre ad okot, hogy a Ferencváros egy ilyen erős csoportból tovább tudott jutni a Konferencia-liga rájátszásába.

A Ferencváros csütörtökön hazai pályán 1–1-et játszott a Fiorentinával a Konferencia-liga csoportkörének utolsó fordulójában, ezzel második helyen továbbjutott a rájátszásba, ahol februárban az Európa-liga egyik csoportharmadikjával csap össze a 16 közé jutásért.

Dibusz Dénes szerint kulcsfontosságú volt, hogy meg tudták szerezni a vezetést, mert az megnyugtatta a Ferencvárost. „Jó csapat a Fiorentina, képesek voltak helyzeteket kialakítani, főleg miután cseréltek elöl és fizikális fölénybe kerültek, így nem lett annyira fájó az a szöglet után kapott gól. A végén ugyanakkor már mindkét csapat úgy volt vele, hogy az iksz megfelel a céljainak és egyik sem forszírozta a három pont megszerzését. Nagy dolog, hogy ebből a csoportból veretlenül tovább tudtunk jutni, ez nagyon szép eredmény, erre büszkék lehetünk, de nincs még vége az évben, vasárnap van egy mérkőzés, amit jó lenne megnyerni” – utalt a Zalaegerszeg elleni bajnokira.

Az FTC csapatkapitánya hozzátette, az első negyed óra Fiorentina-dominanciája után változtattak egy kicsit a taktikán és az emberek elosztásán, de elismerte, hogy Nico González lecserélése nem jött rosszul, még ha sajnálatos dolog is a sérülése. „Megmutatta abban a 15-20 percben, hogy nagyon veszélyes játékos, technikailag nagyon képzett, gyors, nagyon jól emelkedik, játékintelligens, szóval nem jött rosszul, hogy sérülés miatt le kellett cserélni. Bízunk benne, hogy gyorsan felépül, de a mérkőzés képét tekintve ez így optimális volt nekünk” – fogalmazott

Kapcsolódó tartalom

A Ferencváros gólját szerző Kristoffer Zachariassen elmondta, nagyon kemény mérkőzés volt, a Fiorentina erős gárda, de a zöld-fehérek remek csapatteljesítményt nyújtottak. „Nagyon jól dolgoztunk, igazi csapatként, nagyon lehetett érezni a csapatszellemet a pályán. Megvan az az eredmény, amit szerettünk volna, ma az volt a legfontosabb, hogy továbbjussunk a kieséses szakaszba, fantasztikus érzés” – mondta a norvég támadó, aki elismerte, furcsa volt a meccs utolsó néhány perce, mert mindkét csapat elégedett volt a döntetlennel. A góljával kapcsolatban úgy fogalmazott, ő is meglepődött azon, hogy elérte a labdát a bal lábával és szerencsére nagyon jól ért hozzá.

Borítókép: A Ferencváros játékosai ünneplik a továbbjutást érő döntetlent a Fiorentina ellen (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

További tartalmak