Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Nem a meccsekről szól, hanem az elhibázott stratégiáról” – Vignjevics tudja a sikertelenség okát

„Nem a meccsekről szól, hanem az elhibázott stratégiáról” – Vignjevics tudja a sikertelenség okát

m4sport.hu
A Kisvárda 4–0-ra kiütötte az Újpestet az OTP Bank Liga 17. fordulójában. A mérkőzést követően a főszereplők értékeltek az M4 Sport riporterének, Martí Zoltánnak.

„Szeretném megköszönni a játékosok családtagjainak és a pályamunkásoknak a segítséget, a klub minden alkalmazottja hozzátette a magáét. Más motivációs szinten játszottunk, mint az Újpest, emellett 0–0-nál ők kihagyták az ajtó-ablak helyzetüket, mi pedig belőttük” – értékelt boldogan és hálásan Feczkó Tamás.

A kisvárdai edző szerint döntő faktor volt, hogy úgy jöttek ki a második félidőre, hogy nem az egygólos vezetést őrizzék, hanem rúgjanak még rá gólokat.

„Ugyanazok a problémáink, mint korábban. Kaptunk egy könnyű gólt és nem használjuk ki a helyzeteinket, ahogy az elmúlt hat-hét mérkőzésen is, ennek nyilván megvan az oka. Ez persze nem indok arra, hogy folyamatosan vereséget szenvedünk. Gratulálok a Kisvárdának, megérdemelték a sikert, jobban akarták, mint mi” – értékelt az újabb súlyos vereséget követően Nebojsa Vignjevics, a kihagyott ziccer fontosságában tehát mindenképp egyetértett kollégájával.

Az újpesti vezetőedző szerint a kihagyott helyzetek egyre nagyobb feszültséget szülnek a csapatban, nem jöttek ki jól az egy-egy elleni szituációkból, akárcsak korábban.

„Örülök, hogy vége az évnek. Valami megváltozott az öltözőben, a légkör nem olyan jó, mint korábban. Sokkal jobb stratégiával kell dolgoznunk a következő évben. Tudjuk, hogy most miért nem vagyunk sikeresek, nem a meccsekről, inkább az elhibázott stratégiáról van szó” – elemezte a csapat nem túl ideális helyzetét Vignjevics.

A kisvárdai csapatkapitány, Lucas elmondta, az eredmény mindent elárul a meccsről, nagyon jól mentek egész mérkőzésen. Tamás Krisztián elnézést kért a szurkolóiktól, szerinte belekerültek egy rossz periódusba, s érezni a feszültséget a csapaton belül is.

Összefoglaló:

OTP Bank Liga, 17. forduló
Kisvárda Master-Good–Újpest FC 4–0 (1–0)
Kisvárda, Várkerti Stadion

V: Rúsz Márton

Gólszerző: Ilievszki (34., 53.), Návratil (46.), Nikolov (68.)
Sárga lap: 
Széles (48.), Jovicsics (57.), ill. Csoboth (27.), Mack (49.)

Kisvárda: Petkovics – Cipetic (Stefan, 80.), Jovicsics, Alic – Lucas, Nikolov (Pomonarenko, 81.) – Návratil (Mesanovic, 73.), Makowski (Ötvös, 80.), Camaj – Ilievszki (Czékus, 73.)
Újpest: Molnár Zs. – Kastrati, Anculasz, Koszanovics, Tamás K. (Pauljevics, 83.) – Varga B. (Kiss T., 58.), Onovo (Mörschel, 41.), Mack, Tajti – Csoboth (Jürgens, 57.), Ambrose (Sasere, 58.)

Borítókép: Budapest, 2023. augusztus 12. Nebojsa Vignjevic, az újpesti csapat szerb vezetõedzõje a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában játszott Újpest FC - Mezõkövesd Zsóry FC mérkõzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2023. augusztus 12-én. MTI/Kovács Tamás

További tartalmak