Simone Rossi májusban szerződött az OSC férfi vízilabdacsapatához, s nem is bánta meg a döntését.
„Egyértelműen jó döntésnek bizonyult, hogy Magyarországra jöttem. Édesapámmal sokat beszéltünk erről örültem, mikor az OSC-től megkaptam a lehetőséget. Egy évre írtam alá, meglátjuk, lesz-e folytatás. Azt terveztem, ideköltözöm Magyarországra, így több időt tölthetek édesapámmal is, valamint később együtt is dolgozhatunk. Korábban többször is említettem neki, milyen jó lenne itt játszani és eljutni arra a magas szintre, ami a magyar vízilabdát jellemzi. Most nagyon boldog vagyok, hogy az OSC játékosa lehetek.”
Kapcsolódó tartalom
A játékos kiemelte: roppant büszke arra, amit édesapja elért a magyar labdarúgó-válogatott élén.
„Nagyon büszke vagyok édesapámra, az őt körülölelő rajongás pedig hatalmas örömöt és boldogságot jelent az egész család számára. Mióta megérkezett Magyarországra, óriási tisztelet és megbecsülés övezi – eleinte a személyisége és embersége ragadta meg a szurkolókat, majd szakvezetőként is bizonyított. Büszkeséggel tölt el, amit elért és ahogy viszonyulnak hozzá az emberek Magyarországon. Természetesen én is fociztam, apa is tartott nekem edzéseket, egészen tízéves koromig, egyszer aztán viccesen megjegyezte, jobban tenném, ha más sportágat választanék magamnak. Persze azóta többször is a fejéhez vágtam, mekkora hibát követett el, mikor eltanácsolt.”
Simone elárulta: egyik nagy álma, hogy egyszer édesapja edzői csapatában dolgozhasson.
„Korábban edzői képesítést szereztem UEFA B-kategóriában, emellett elvégeztem a meccselemzői tanfolyamot is. Sokat tanulok, hogy elérjem egy nagy álmom és édesapám edzői csapatában dolgozhassak. Minél több tudást szerzek, annál hasznosabb leszek.”
Kapcsolódó tartalom
A játékos szót ejtett a magyar vízilabdáról is, ami a technikát illetően szerinte olyan szintet képvisel, mint amit például a brazilok a futballban.
„Technikai képességeket figyelembe véve a legmagasabb szintet képviselik a magyar vízilabdázók. Ha lövőtechnikáról, a különféle kifinomult mozgásról beszélünk, minden bizonnyal a magyarok a világ legjobbjai. Ilyen tekintetben úgy is fogalmazhatnék, olyanok, mint a brazilok a labdarúgásban. Ugyanakkor a mentális megközelítésben akadnak hiányosságok. Természetesen ez nem vonatkozik mindenkire, de észrevettem, sok magyar játékosban nincs meg az ösztön, hogy a végsőkig harcoljon, feláldozza magát a meccs minden másodpercében. Ha bizonyos helyzetek nem úgy alakulnak, ahogy remélik, hajlamosak magukba roskadni. Ha ezen a téren is a legjobbak lennének a magyar játékosok, akkor nem kérdés, minden olimpián aranyérmesek lennének.”