Musorujsag
Élő Eredmények

Az UEFA is figyelemre méltónak találja Lisztest – felkerült a listára, amelyre korábban Szoboszlai és Kerkez is

Az UEFA is figyelemre méltónak találja Lisztest – felkerült a listára, amelyre korábban Szoboszlai és Kerkez is

UEFA
Az UEFA idén is megnevezett negyven legfeljebb 21 éves labdarúgót, akikben szerintük megvan a potenciál, hogy 2024-ben nagyot dobbantsanak: a névsorban megtalálhatjuk Lisztes Krisztiánt, a Ferencváros támadóját is.

A szövetség honlapján kiemelik, a 18 éves támadó tavasszal több fontos gólt szerzett, amivel hozzájárult a Ferencváros újabb bajnoki címéhez. Megemlítik a 49-szeres válogatott édesapját is, valamint, hogy a nyártól az Eintracht Frankfurtnál folytatja.

A listán többek között olyan magas szinten teljesítő játékosok is szerepelnek, mint a Barcelonában – és a spanyol válogatottban – korrekordokat döntő Lamine Yamal, vagy a szintén 17 éves, PSG-ben (és a franciáknál) berobbanó Warren Zaïre-Emery, illetve a Manchester Cityvel már Bajnokok Ligáját is nyerő Rico Lewis. A teljes lista ITT böngészhető.

Az UEFA minden januárban közre adja az azon évi listáját, amelynek tavaly Kerkez Milos, 2020-ban pedig Szoboszlai Dominik is rajta volt.

Borítókép: Lisztes Krisztián (MTI/Koszticsák Szilárd)

További tartalmak