
1. NYÁRI JÓSLAT: ÚJRA BAJNOK LESZ A FERENCVÁROS
A Fradi az első 17 meccséből „csak” 10-et nyert meg, emellett három döntetlenje és négy veresége van, így a listavezető Paks mögött egy ponttal lemaradva a második helyen zárta az őszi szezont – és hosszú idő után először 60 százalék alatt van a győzelmi mutatója fél távnál…
Ilyen, hogy a Ferencváros nem az első helyről várja a téli szünet utáni folytatást az NB I-ben legutóbb a 2016–2017-es idényben fordult elő, akkor végül a Budapest Honvéd nyerte meg a bajnoki címet. Ezt követően fél távnál a Fradi volt az élen, de a Vidi nyert a végén, a legutóbbi öt bajnokságban pedig úgy végzett az élen a zöld-fehér csapat, hogy már télen is az első helyen állt – volt, hogy 14 vagy épp 12 pontos előnnyel, volt, hogy mindössze egy egységgel az aktuális üldözője előtt.
Ezúttal a hátrány egypontos, de látva a Fradi téli érkezőit (Kenan Kodro, Habib Maiga, Edgar Szevikjan) minden esély megvan rá, hogy az FTC sorozatban hatodszor is behúzza a bajnoki aranyat. Bognár György és csapata viszont biztosan azért dolgozik a felkészülési időszakban és azon lesz februártól, hogy megakadályozza jóslatunk beteljesülését, és megszakítsa Dibusz Dénesék nagy sorozatát.

2. NYÁRI JÓSLAT: A KECSKEMÉT A KIESÉS ELLEN FOG HARCOLNI
A szezon kezdete előtt úgy fogalmaztunk, „a dobogó helyett sokkal inkább a kiesés elkerülése ellen harcolnak majd Vágó Leventéék.” Ez pedig egyelőre inkább helytálló, mint sem.
A Kecskemét 21 ponttal a nyolcadik helyről várja a folytatást – a már kieső helyen álló ZTE-t hat egységgel előzi, a dobogós Fehérvártól viszont kilenc pont a lemaradása. A mezőny tehát rendkívül szoros, innen felfelé és lefelé is elindulhat a KTE.
A 2026-ig szerződést hosszabbító Szabó István viszont nincs könnyű helyzetben, mivel a télen olyan, a feljutásban, majd az NB I-es ezüstérem megszerzésében meghatározó játékosok távoztak a csapattól, mint Szuhodovszki Soma és Szalai Gábor – a válogatottban is bemutatkozó középpályás Debrecenbe tette át a székhelyét, míg a középhátvéd a svájci Lausanne-Sporthoz szerződött.
Kapcsolódó tartalom
Ráadásul arról is lehetett hallani, hogy Tóth Barna tavasztól Pakson folytatja, az érkezőknél pedig egyelőre csak két nevet találhatunk: Derekas Zoltán a Haladástól, Lukács Dániel pedig a DVTK-tól jött az alföldi csapathoz.
Ezen előjelek után nem csodálkoznánk, ha a KTE-nél ezúttal a dobogóért való csatározások helyett, inkább a bennmaradás harcolnának majd tavasszal – de ahogy az előző szezonban is láthattuk, Szabó Istvánék akkor okozzák a legnagyobb meglepetést, amikor a legtöbben leírják őket…

3. NYÁRI JÓSLAT: MEGSZAKAD A PAKSI GÓLKIRÁLYOK SOROZATA
Egyelőre minden jel arra utal, hogy ez a jóslatunk beigazolódik, Hahn János, Ádám Martin és Varga Barnabás után ezúttal nem Paksról kerül majd ki a gólkirály.
A paksiaknál a házi góllövőlista élén Könyves Norbert és Windecker József 6-6 találattal áll, ez összességében azonban csak egy holtversenyes ötödik helyre elég. A nyáron érkező Beke Péternek nem sikerült az áttörés, mindössze 158 percnyi játéklehetőséget kapott az NB I-ben, gólt pedig nem szerzett, így télen tovább is állt, a másodosztályt vezető Nyíregyházához igazolt.
Ennek tudatában nehéz elképzelni, hogy ismét a Paks adja a legjobb gólszerzőt, jelen állás szerint sokkal nagyobb az esély arra, hogy a Ferencvárosból kerüljön ki a gólkirály. Egyrészt a címvédő, tavaly nyár óta a Fradit erősítő, jelenleg 8 gólnál járó Varga Barnabás tavasszal visszatérhet a sérülése után, mellette pedig szintén a zöld-fehérek játékosaként folytatja a Fehérvártól érkező éllovas, a 11 gólos Kenan Kodro – könnyen lehet, hogy házon belül ők döntenek majd a címről.
4. NYÁRI JÓSLAT: ILYEN MÉG NEM VOLT: MIND A KÉT ÚJONC BENT MARAD
Ez az a tipp, amellyel egyelőre elég jól állunk: mind a két újonc szépen teljesített az első 17 fordulóban – az MTK a 6., a DVTK a 7. helyen telel.
A fővárosiak 25, a miskolciak 24 pontnál járnak 17 meccs után, ami meglehetősen jó kiindulási alapot jelent a februári folytatásra. Ha megnézzük, hogy a 12 csapatos bajnokságokban hány pont kellett a bennmaradáshoz, akkor azt láthatjuk, hogy – a 2019–2020-as szezont leszámítva – aki 38 pontot szerzett, az megőrizte az élvonalbeli tagságát.
Mind a két csapatnak voltak jobb és rosszabb időszakaik ősszel, de ennek a 38 pontos határnak megugrására Horváth Dávidéknak és Kuznyecov Szergejéknek is jó esélyük van – ez pedig könnyen azt jelentheti majd, hogy a 12 csapatos OTP Bank Liga történetében először mind a két újonc elkerüli a kiesést a másodosztályba.
5. NYÁRI JÓSLAT: FEHÉRVÁRI FELTÁMADÁS – DOBOGÓS LESZ A VIDI
Meglehetősen döcögősen indult az idény Fehérváron, az első hat forduló után egy győzelem, két döntetlen és három vereség volt a csapat mérlege, ráadásul a Vidi a Magyar Kupától is búcsúzott a harmadosztályú ESMTK otthonában, Juhász Roland pedig távozott a sportigazgatói székből.
Bartosz Grzelak azonban nem adta fel, csapata pedig felállt a padlóról: a Fehérvár a legutóbbi tíz bajnokijából nyolcat megnyert (emellett 1-1 döntetlent és vereséget jegyzett), így az ősz végén fellépet a dobogó harmadik fokára.
Persze 16 forduló még hátravan, a mezőny nagyon egyben, két-három rosszabb meccsel is nagyon le lehet csúszni vagy nagyt lehet előrébb ugrani, de ha a Vidi folytatni tudja a jó szériáját, könnyen májusban is a dobogón találhatja magát.

6. NYÁRI JÓSLAT: LEGALÁBB 12 EDZŐVÁLTÁS LESZ AZ EGÉSZ IDÉNYBEN
A klubvezetők egyelőre jóval megfontoltabbak az előző szezonban látottaknál, hiszen akkor – európai viszonylatban is kiemelkedő – 11 váltás történt a magyar élvonalban. A mögöttünk hagyott félszezonban viszont még csak három csapatnál volt változás – igaz van, ahol több is…
A Ferencvárosnál a Klaksvík elleni BL-kudarcba belebukó Sztanyiszlav Csercseszov helyét ideiglenesen Máté Csaba vette át, majd érkezett Dejan Sztankovics a kispadra. A Kisvárda Milos Kruscsiccsal kezdte az idényt, ő azonban a nyár végéig sem húzta ki. Ideiglenesen Gerliczki Máté vette át az irányítást, majd Mátyus János foglalta el a kispadot, sokáig azonban ő sem maradt, november elején lemondott, helyére pedig Feczkó Tamás érkezett.
Kapcsolódó tartalom
Hivatalos: menesztették az Újpest vezetőedzőjét, „régi ismerős” tért vissza a kispadra
Mátyus János távozik Kisvárdáról
Megvan Mátyus utódja Kisvárdán, a szezon végéig Feczkó Tamás a vezetőedző
A Fradi és a Kisvárda mellett még Zalaegerszegen történt váltás, a 2023 tavaszán – még a kupagyőzelem előtt – Ricardo Monizt váltó Boér Gábor helyére a régi-új vezetőedző, Márton Gábor érkezett.
Kapcsolódó tartalom
Így állunk most, és ugyan biztosan lesz még váltás, a jóslatunkban megálmodott 12-es szám egyelőre elég távolinak tűnik.

7. NYÁRI JÓSLAT: CSOBOTH MEGÁLLÍTHATATLAN LESZ, DE TÉLEN ELIGAZOL ÚJPESTRŐL
Csoboth Kevin a Kisvárda elleni bajnoki nyitányon egy gólpasszal kezdett, a 2. fordulóban viszont hamar véget ért számára a Vidi elleni meccs: egy kérdéses tizenhatoson belüli szituációt követően Karakó Ferenc már a 34. percben kiállította.
Kapcsolódó tartalom
A piros lap miatt egymeccses eltiltás következett, majd a visszatérését követően a ZTE ellen egy, a KTE ellen két góllal vette ki a részét csapata győzelméből a válogatott szélső. Itt még közel sem tűnt teljesen elveszettnek a jóslatunk, a folytatás azonban sem Csobothnak, sem az Újpestnek nem úgy alakult, ahogy azt elképzelték a drukkerek.
Az első tíz bajnokijából mindössze kettőt elveszítő lilák a legutóbbi hét NB I-es meccsünkön mindössze négy gólt és egy pontot szereztek, és hiába volt végig alapember, ezen Csoboth sem tudott változtatni.
A legtöbb országban ugyan még nincs vége a téli átigazolási időszaknak, azonban ez a tippünk aligha valósul meg, Csoboth minden bizonnyal tavasszal is az Újpestet erősíti majd.

8. NYÁRI JÓSLAT: BALOGH NORBERT LEGALÁBB 10 GÓLT SZEREZ
Az összes jóslatunk közül talán ez volt a legbátrabb.
Ennek megfelelően nem is indult túl biztatóan a dolog: Balogh Norbert az első öt fordulóban mindössze egyszer lépett pályára, akkor is mindössze 16 percet kapott. Aztán jött Mátyus János, aki megadta neki a bizalmat, és nem mellesleg a játékperceket is, ezt pedig a 27 éves csatár egy-egy góllal hálálta meg a Mezőkövesd és a Paks elleni meccsen.
Balogh Mátyus távozása után, Feczkó Tamás érkezésével is alapember maradt, egy sérülés miatt azonban az utolsó két mérkőzésen ismét kimaradt a keretből, így nem akármilyen tavaszt kellene produkálnia ahhoz, hogy elérjen az általunk megálmodott tíz gólig.
9. NYÁRI JÓSLAT: MOST MÁR TÉNYLEG LESZ EGY KAPUSGÓL
Továbbra is várakozunk egy kapusgólra, amelyre legutóbb 2020. február 5-én egy Puskás Akadémia–DVTK mérkőzésen volt példa a magyar élvonalban.
Hiába rendeztek már két mérkőzést is a felcsútiak és a miskolciak között, Hegedüs Lajos négy évvel ezelőtti bravúrjához hasonlót sem ott, sem másik stadionban nem láthattunk.
De úgy érezzük, már tényleg nem kell rá sokat várni…

10. NYÁRI JÓSLAT: AZ UTOLSÓ FORDULÓIG NYÍLT LESZ A KIESÉS ELKERÜLÉSÉÉRT VÍVOTT HARC
Ez az a jóslat, amiről tényleg csak a bajnokság legvégén derül ki, hogy beigazolódik-e, így félidőnél nehéz mérleget vonni. Az biztos, hogy jelen állás szerint a ZTE és a Kisvárda áll a két kieső helyen, de a verseny még közel sem lefutott. A Mezőkövesdnek a zalaegerszegiekhez hasonlóan 15 pontja, de a most 21-21 ponttal álló Kecskemét és az Újpest is bajba kerülhet még.
Ami viszont biztos, hogy az OTP Bank Liga összes mérkőzését továbbra is élőben nézhetik az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.
OTP BANK LIGA
18. FORDULÓ
Február 2., péntek
20.00: MTK Budapest–Újpest FC
Február 3., szombat
12.30: ZTE FC–Fehérvár FC
15.00: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC
17.30: DVSC–DVTK
Február 4., vasárnap
15.00: Mezőkövesd Zsóry–Kecskeméti TE
17.30: Paksi FC–Puskás Akadémia FC
