A 45 éves svéd szakember az M4 Sportnak értékelte a fehérvári csapat horvátországi felkészülését, melynek során játszott a szerb Tekstilac Odzaci, a horvát Hajduk Split és az Osijek együttesével.
„Két nagyszerű edzőtáborunk volt Horvátországban, ahol lehetőségünk volt az egész csapattal együtt készülni, ami nem adatott meg nyáron, hiszen akkor nem utaztunk el edzőtáborozni. Ezáltal most nemcsak edzeni tudtunk együtt, de a csapatkohézión is dolgozhattunk. Ez nyilván nagyon jól jött nekünk. Jó csapatokkal is találkoztunk, szóval tempót is nyertünk a téli szünet alatt. Reméljük, kijön majd, hogy ez mennyit adott nekünk, mindenesetre elégedett vagyok az elvégzett munkával. Szándékosan két nagyon erős ellenfelet választottunk a Hajduk Split és az Osijek személyében, mert ez hasznos a fiataljainknak, tanulhatnak belőle. Ha gyenge csapatok ellen játszol, könnyen hamis önbizalmat építhetsz, így viszont láthattuk, hol tartunk, mik az erősségeink, szóval sokat nyertünk ezekkel a meccsekkel” – mondta Grzelak, aki jelezte, hazaérkezés után a Vasassal is tanulságos meccset játszottak. Grzelak megjegyezte, hogy még nem alakult ki a végleges kezdőcsapat, és kiváltságos helyzetben van, mivel több jó játékosból is válogathat.
Kapcsolódó tartalom
A vezetőedző kitért Kenan Kodro távozására is, elárulta, kettejük között szóba került a váltás lehetősége, de azt nem gondolta, hogy ilyen gyorsan be is következik az.
„Egyik nap bejött az irodámba, és nagyon őszintén elmondta, hogy tudnom kell róla, hogy ez történhet, 48 órán belül pedig már Ferencváros-játékos volt. Ilyen a foci, el kell fogadni, és előre tekinteni, mi pedig pontosan ezt tesszük – fogalmazott. – Nagyon gyorsan történt minden: az egyik nap még csak beszéltünk a váltásról, másnap pedig már nem volt ott. A szerződése lejárt volna nyáron, de azért kicsit meglepődtem, mikor megtörtént. Most visszatekintve viszont egyáltalán nem meglepő, hiszen sok gólt szerzett, lejáró szerződése volt, a Ferencváros pedig kapott az alkalmon, hogy megszerezheti, mi pedig nem mondhattunk nemet. Csak a legjobbakat kívánhatom neki. Kivéve ellenünk, amit mondtam is neki.”
Kapcsolódó tartalom
A svéd szakember hozzátette, elképzelhető, hogy érkezik még valaki a pótlására, de inkább a középpálya megerősítésében gondolkoznak, miután Kalmár Zsolt megsérült és az MLS-be igazoló Deybi Flores sem áll már a rendelkezésükre, így lehet még számítani új, tapasztaltabb érkezőre.
„Lehet, hogy igazolunk még valakit Kodro helyére, erről még tárgyalunk a klubbon belül. Meg vagyok győződve, hogy jó játékosaink vannak, és ha valaki érkezik még, igazolunk valakit, akkor annak jóval jobbnak kell lennie náluk vagy nagyon nagy potenciállal kell rendelkeznie. Alapvetően ez most a stratégiánk. De ha találunk valakit, akivel a sorainkban jobbak leszünk, akkor természetesen lecsapunk rá. Szinte biztos, hogy történik még valami az átigazolási időszak zárása előtt – így Grzelak. – Deybi Flores is távozott tőlünk az MLS-be, aki nagyon jó védekező középpályás, sok meccsen ő fogta össze a csapatot hátulról, sok energiával és sok párharc megnyerésével. Valakinek át kell vennie a helyét, de létszámot tekintve kicsit vékonyak vagyunk azon a poszton. Az ott bevethető Kalmár Zsolt hosszú időre kidőlt, és ugye Deybi is eligazolt, tehát megoldást kell találnunk oda.”

A 36-szoros magyar válogatott kapcsán elárulta, várhatóan ebben a szezonban már nem fog pályára lépni, ennek ellenére Grzelak szerint a pozitív szemlélete átlendíti majd ezen a nehéz időszakon a 28 éves futballistát, és az a legfontosabb, hogy még erősebben térjen vissza a pályára, ebben pedig a klub és a szakmai stáb is maximálisan támogatja.
A fehérváriak eddig mindössze két játékost igazoltak télen (Kovács Patrik a Vasastól, Mario Simut a Haladástól érkezett), és Grzelak szerint nem is feltétlenül vannak rászorulva, hogy nagy változások legyenek a keretben.
„Ezidáig csak nagy potenciállal rendelkező játékosokat igazoltunk. Azt hiszem, ez jó stratégia a klub számára, és én is nagyon szeretek fiatalokkal dolgozni. Hosszú távra építünk csapatot, de közben az eredmények sem maradhatnak el, és amíg ez a fiatal társaság nem alkot egy egységet, tapasztalatra is szükségünk van. És a fiatalok nemcsak az edzőtől tanulnak, hanem a tapasztaltabb játékosoktól is. Szóval egyensúlyt kell találnunk a fiatal és a tapasztaltabb játékosok számában. Azt gondolom, ebből a szempontból ebben az átigazolási időszakban inkább tapasztalatra van szükségünk.”
„Ami a fiatalokat illeti: nagyon gyorsan változhatnak a dolgok. Sokszor tapasztaltam, hogy egy fiatal játékos az idény elején a kezdőcsapat közelében sincs, aztán történik valami, és két hét alatt odaér. Remélem, a fiataljaink közül egy, kettő, három szintet tud lépni, és bekerül a kezdőcsapatba, de nem akarok neveket mondani, mert nem szeretnék rájuk plusz terhet rakni. Hagyjuk őket fejlődni, és meglátjuk, hogyan alakul a helyzet a következő hónapokban.”
A sérültek és a távozók ellenére Grzelak elmondása szerint egy magabiztos csapatot épít Fehérváron, ennek az önbizalomnak pedig kulcsszerepe lehet a tavaszi folytatásban, melyben első lépésben a 40 pont elérését célozzák meg.
Szerinte ennyivel reálisan már nem kerülhet veszélybe az élvonalban maradásuk. A székesfehérváriak jelenleg a harmadik helyet foglalják el a tabellán 30 ponttal, ha elérik a 40-et, akkor majd átgondolják a célkitűzéseiket.
Kapcsolódó tartalom
„Megvan bennünk a potenciál, hogy dobogón végezzünk, és nem mondanám, hogy nem volt álom annak elérése, de az alapvető kitűzésünk az volt, hogy megszerezzük azt a bizonyos 40 pontot. A játékosoknak is elmondtam párszor, először legyen meg a 40 pont, azután beszélhetünk a további célokról. Koncentráltnak és szerénynek kell lennünk a tavaszi szezonban.”
A Fehérvár szombaton Zalaegerszegen lép pályára idei első NB I-es találkozóján, ahol nagy csatára számít a svéd szakember.
„Azt hiszem, az első tavaszi ellenfelünk, a Zalaegerszeg nem lehet elégedett az idény első felével. Sok jó játékosuk van, időközben edzőt is váltottak, egy tapasztalt szakember érkezett, szóval azt gondolom, nagyon kemény ellenfelek lesznek. Az első tavaszi meccsre minden csapat sok energiával érkezik meg, mindenki meg akarja mutatni, hogy mit is tud valójában, szóval nehéz meccsre számítok. Remélem, nyerni tudunk, de biztosan nagy kihívás lesz.”
OTP BANK LIGA
18. FORDULÓ
Február 2., péntek
20.00: MTK Budapest–Újpest FC
Február 3., szombat
12.30: ZTE FC–Fehérvár FC
15.00: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC
17.30: DVSC–DVTK
Február 4., vasárnap
15.00: Mezőkövesd Zsóry–Kecskeméti TE
17.30: Paksi FC–Puskás Akadémia FC
