A gyenge őszi szereplés, 17 forduló után 14 ponttal az utolsó, 12. helyen áll a bajnokságban a Kisvárda Master Good, – a szponzorok egyetértésével – arra sarkallta a klub vezetést, hogy erősebb keretet állítsanak össze az élvonalbeli tagság megőrzéséért. Révész Attila ezzel érvelt amellett, hogy miután a fiatalpercekben jól állnak, inkább most olyan játékosokat kerestek (bár hogy miért ennyire egyértelmű az ok-okozati összefüggés, az nem derült ki), akik váratlan megoldásokra képesek az ellenfél kapuja előtt, illetve stabilizálják a védelmüket.
„A csapatunkból és a futballban általánosan hiányoznak a cselezni, az egy az egyezni tudó játékosok. Taktikailag, fegyelmezettség tekintetében a magyar bajnokságban olyan szintet képviselnek az együttesek, amelyeket csak csapatjátékkal nagyon sok esetben nehéz feltörni. Olyan futballistákat kerestünk, akik az egyéni képességek alapján több segítséget nyújtanak” – magyarázta a sportigazgató, aki az M1-nek mindhárom fogásukat röviden jellemezte is.
Bernardo Matic: a védekezesen kívül jelentős feladatai lesznek az ellenfél kapujánál, védekezésből való átmenetet nagymértékben szeretnék vele gyorsítani;
Andrija Filipovic: remek bal lába van, több poszton használható támadófronton;
Wellington Nem: nagyon jól cselez, nagyon jók a rágyorsításai és a lába is kiváló.
A háromszoros brazil válogatott futballista szerződtetésének körülményeiről kiderült, régebb óta tárgyaltak, ám nehézségek merültek fel, többek között azért is, mert kezdetben harmadik országbeli állampolgár számára, vagyis, nem uniós országbelieknek, nem lehet tartózkodási engedélyt beadni.
Révész elárulta, Wellington Nem a Ferencváros ellen szombaton még biztosan nem játszik. Eleve nem kapták még meg a játékengedélyét a Vitóriától a nemzetközi átigazolási rendszerben. De egyébként sem bevethető, mert azon túl, hogy akklimatizálódik, az erőállapota sem tökéletes, hiszen egy ideje csupán egyéni edzéseket végzett.
„A feladata nem is az, hogy most segítsen, hanem az olyan csapatok ellen, amelyek velünk azonos erősségűek a mérleg nyelvét jelenthesse” – fogalmazta meg elvárásait, azzal kiegészítve, hogy talán a jövő héten esedékes hétközi és hétvégi fordulóban már beugorhat. Hangsúlyozta, a brazil másodosztályt erősebbnek ítéli a hazai élvonalnál, így onnan érkezve a 32 éves támadó erősítést kell jelentsen, ráadásul a figyelmet is a klubra irányíthatja.
„Biztos vagyok benne, hogy ezzel a kerettel az első négyben leszünk a tavaszi tabellát illetően” – szögezte le a bennmaradás elérésében biztos, az utolsó hely elhagyását legkésőbb áprilisra prognosztizáló Révész.
Feczkó Tamás, a csapat vezetőedzője úgy fogalmazott: „A cél az volt, hogy ne csak igazoljunk, hanem erősítés is legyen, aki idejön hozzánk, hiszen nagyon kiélezett harc várható a bennmaradásért. A Kisvárda mindenféleképpen szeretne bennmaradni, és úgy gondolom, adottak a feltételek ahhoz, hogy ezt a célt teljesítsük.”
Szerinte a helyzetek kialakításával már korábban sem volt gondjuk, de helyzetkihasználásban mindenképpen előre kell lépniük.
OTP BANK LIGA
18. FORDULÓ
Február 2., péntek
20.00: MTK Budapest–Újpest FC
Február 3., szombat
12.30: ZTE FC–Fehérvár FC
15.00: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC
17.30: DVSC–DVTK
Február 4., vasárnap
15.00: Mezőkövesd Zsóry–Kecskeméti TE
17.30: Paksi FC–Puskás Akadémia FC
