„Nagy munkát tettek a játékosok a meccsbe, mindent dicséretet megérdemelnek. Nagyon összeszedett játékot mutattunk, a kezdeti öt-tíz perc után ellenőrzésünk alatt tartottuk a meccset. A vezető gólunk nagy változást hozott mindkét csapaton, ezt ki tudtuk használni” – fogalmazott Horváth Dávid, aki csütörtökön ünnepelte születésnapját.
Az MTK vezetőedzője szerint ideális helyzetben vannak a pontrúgásoknál, hiszen kiváló lövőjátékosaik és magas embereik is vannak. A szakvezető Marín Jurina játékát is dicsérte, remekül teljesített első mérkőzésén.
Kapcsolódó tartalom
„Egy 3–0-s vereség után csak annyit mondhatok, hogy tompák voltunk. A semmiből szereztek vezetést, ez megváltoztatta a meccset. A meccs elején jól néztünk ki, de a támadóharmadban nem voltunk elég jók, aztán már kaptunk egy könnyű gólt. Gratulálok az MTK-nak a három ponthoz, természetesen csalódott vagyok” – értékelt Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője.
„Természetesen az én felelősségem is ez a szereplés, mivel én választom ki a csapatot, de ez a keret jelenleg nem bírja el a sok sérültet, emellett nem is érkezett kellő erősítés a csapatba” – utalt Ljujics, Tajti, Onovo és Kiss Tamás hiányára a szakvezető.
Vignjevics kihangsúlyozta, szinte ugyanezzel a kerettel voltak dobogósok néhány hónappal ezelőtt. A szerb mester végezetül elnézést kért a szurkolóktól.
A három gólpasszig jutó Nemanja Antonov kiemelte, komolyan vették a mérkőzést, ez látszódott is. A korábbi újpesti játékos sajnálta az ellenfelet, s minden jót kívánt nekik a továbbiakban.
Simon Krisztián szerint könnyű gólokat adtak az MTK-nak, ami frusztrálta a csapatot, de négy nap múlva meccsük van, vállalniuk kell a felelősséget, hogy kijöjjenek a gödörből.