A Nemzetek Ligája 2024/2025-ös idényének párizsi sorsolásán kiderült, hogy a magyar labdarúgó-válogatott ismét azonos négyesbe került a német csapattal, amellyel a sorozat előző kiírásban, illetve a legutóbbi és az idei Európa-bajnokság csoportkörében is összekerült. A másik két ellenfél Hollandia és Bosznia-Hercegovina lesz a 3. csoportban.
Dibusz Dénes a sorsolás után a Kossuth Rádiónak elmondta, még az is lehet, hogy a magyar és a német válogatott meg fogja unni egymást. Ami Bosznia-Hercegovinát illeti, a Ferencváros kapusának több bosnyák csapattársa is van, így amennyiben ők is szerepet kapnak a mérkőzéseken, úgy pikáns párharc lehet. „A hollandokkal jó néhány éve nem játszottunk, úgyhogy az is érdekes erőfelmérő lesz, kíváncsian várom, hogy mire megyünk ellenük.”
A hollandokkal legutóbb 2013-ban találkozott a magyar válogatott, a 8–1-es vereség Dibusz szerint „fájó pontja a magyar futball történetének”, de azóta mindkét csapat kicserélődött, így teljesen más képet fog mutatni majd ez a párharc, mint a 11 évvel ezelőtti. „Az elmúlt jó néhány évben bebizonyította a válogatott, hogy bármelyik európai topcsapatnak méltó ellenfele tud lenni és adott esetben le is tudja győzni. Kellő önbizalommal tudunk pályára lépni bárki ellen és minden esélyünk megvan arra, hogy pontot, pontokat szerezzünk bármelyik találkozón.”
A Fradi kapusa elárulta, a keddi, MTK elleni bajnokin nem sérülés miatt nem védett, mindössze pihentette őt Dejan Stankovic vezetőedző. „Ha minden igaz, akkor a Debrecen ellen már én fogok védeni, szerencsére nem volt semmilyen sérülés, csak az előttünk álló sok mérkőzésre való tekintettel úgy gondolta a vezetőedző, hogy ez egy jó alkalom arra, hogy pihenjek és Varga Ádám is lehetőséget kaphasson, mert rászolgált.”
Kérdésre válaszolva Dibusz Dénes elmondta, örül Gulácsi Péter visszatérésének, ő a maga részéről már korábbra várta, hogy poszttársa visszaveszi venni a helyét a lipcsei kapuban. „A csapat számára az a legfontosabb, hogy mindenki a lehető legtöbbet játssza a klubcsapatában és amikor a válogatottnak szüksége van ránk és teljesíteni kell, akkor nagyon fontos, hogy meglegyen a kellő játékperc a lábakban.”