Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Stankovic nagy leckéről beszélt, Dibusz szerint még nincsenek ezen a szinten, Zachariassennek fájt, hogy még helyzetbe sem kerültek

Stankovic nagy leckéről beszélt, Dibusz szerint még nincsenek ezen a szinten, Zachariassennek fájt, hogy még helyzetbe sem kerültek

M4 Sport
A Konferencia-liga nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharcában idegenben is 1-0-ra nyerő Olimpiakosz továbbjutásához kétség sem férhetett – értett egyet játékosaival a lefújást követően a helyzetig sem jutó Ferencváros vezetőedzője, Dejan Stankovic.

Dejan Stankovic csalódottan ismerte el, a jobb csapat jutott tovább. „Sajnos a második labdáknál, agresszivitásban, direkt játékban is ők voltak jobbak. Sajnálom a szurkolóinkat, nem tudtuk azt a tüzet mutatni, amit szerettünk volna. Nagy lecke volt számunkra ez a meccs, mit kell tennünk, hogy jobbak legyünk és legyőzzük a magasabb értékű, remek játékosokkal rendelkező ellenfelet. Elemezni fogjuk a találkozót, de a következő célunk a bajnokság, ezért fogunk küzdeni” – értékelt letörten a vezetőedző.

A szakvezető elmondta: nem csinálna semmit másképp a két meccsel kapcsolatban, egyszerűen jobb volt az ellenfél. Kiemelte, futómennyiségben, játékminőségben kell még előrelépniük.

„Gyakorlatilag a száznyolcvan perc alatt tiszta gólhelyzetet nem sikerült kialakítani – vallotta meg őszintén Dibusz Dénes. – A minőségileg jobb csapat jutott tovább.”

Hozzátette, az első félidőben a ki nem kényszerített hibák, az eladott labdák és pontatlanságok miatt alig tudtak kiszabadulni a pireuszi területszűkítésekből, és ha egyszer-egyszer mégis, akkor sem voltak átütőek. „A beadások nem találtak embert, egy az egyben nem nagyon tudtuk megverni őket a szélén. Nem volt vége a játékunknak.”

„Megérdemelten jutott tovább az Olimpiakosz. Ez azt jelenti, hogy ezen a szinten nem vagyunk még.”

Henry Wingo úgy érezte, a kiváló ellenféllel szemben kevés volt, hogy a legjobbukat adták.

Kristoffer Zachariassen nem győzte hangsúlyozni, mennyire csalódott. Főleg azért, ahogyan kikaptak: nem tudtak helyzeteket sem kidolgozni.

A Kl nyolcaddöntőjének sorsolására pénteken 13 órától kerül sor, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.

Borítókép: Budapest, 2024. február 22. Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetõedzõje a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntõjébe jutásért játszott Ferencvárosi TC - Olimpiakosz visszavágó mérkõzésen a Groupama Arénában 2024. február 22-én. MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak