A derbi mint látlelet

Az elmúlt két-három évben már szinte kimerítettük az összes hasonlatot, metaforát, amivel megfelelően le lehet festeni a Ferencváros elképesztő derbidominanciáját. A címvédő sorozatban 15. egymás elleni meccsét húzta be, amellyel egy 110 éves sorozatot állított be, s májusban vélhetően meg is dönti. Így aztán az elmúlt derbik lényegében már csak újpesti szempontból izgalmasak: mekkora ellenállást sikerül tanúsítani? A skála igen széles, hogy mást ne mondjunk a múlt szezon egy 0–6-tal kezdődött a Megyeri úton, majd májusban már úgy kapott ki az Újpest 3–2-re, hogy a fránya gólokon kívül minden mutatóban felülmúlta ellenfelét. Csúfostól pechesig, megsemmisüléstől tisztes helytállásig.

Nem volt sok kapura lövés a meccsen (8 illetve 12), de a Fradi sokkal koncentráltabb és pontosabb volt, amikor lehetősége adódott, amit a kapura lövési hatékonyság is jól mutat (37,5% – 66,7%). Az xG alapján is megérdemelt a Fradi-siker (0,69–1,85).

Ez a mostani viszont az előbbi kategória, legalábbis az eredmény tekintetében mindenképp. A Ferencváros nem kezdte jól a meccset, de miután rendezte sorait, elővette a pakliból a maga ászait, az Újpestnek semmilyen válasza nem volt rá. De milyen aspektusokról marad még emlékezetes az aktuális meccs?

1. Varga Barnabás

Talán nem sokan gondoltuk volna, hogy Fradiba igazolása után közel kilenc hónapot kell böjtölnie az első derbijéig, de megérte kivárni, hiszen itt is hozta a tőle elvárt szintet: két gólt szerzett. Ráadásul a Ferencváros szempontjából fontos volt, hogy még a félidő előtt elmozdítsa a meccset addigi holtpontjáról, a gyors dupla lényegében pillanatok alatt bebiztosította a Fradi-győzelmet – a szintén derbiújonc Katona Bálint hathatós közreműködésével.

Varga Barnabás a két gólja mellett rengeteg labdát is elszórt – több mint kétszer annyit, mint a mögötte következő Ganea. De fog erre bárki is emlékezni?

Varga Barnabás derbirutintalansága nem is a teljesítményén látszott igazán, hanem első gólörömén: látványosan az Újpest-tábornak ünnepelt, amire a sportszerűtlen még igen finom jelző. Nyilvánvalóan a támadó élete az elmúlt egy-két évben gyökeres fordulatot vett, amit nem lehet könnyű kezelni, Gyirmóton és Pakson beletáplálták a gólgyár-funkciót, a válogatottnál és a Fradinál hozzácsapták a csapatvédekezést meg a felkapottság, híresség részét, de értelemszerűen ilyen lelátói feszültséggel még nem nagyon találkozott, vélhetően ezért nem tudta kezelni. Ám közel a harminchoz éppen itt az ideje ezt is megtanulni: anno Csoboth Kevinnél is feszegettük ezt a kérdést, hogy egy válogatott csatárnak az ország egészét kell képviselnie akkor is, ha épp a klubjában szerepel, nem bonthatja meg a nemzeti csapat mögött felsorakozott egységet ilyen fegyelmezetlenséggel! Varga Barnabás elkövette a maga hibáját, de amilyen gyorsan akklimatizálódik, vélhetően az utolsót ebben a műfajban. Az újpestiek is megbocsáthatnak, ha a németeknek is ver kettőt júniusban!

S amúgy jól jellemzi a két keret közötti jelenlegi különbséget, hogy mit mennek a Fradi-újoncok mostanság a derbiken: tavaly májusban Lisztes Krisztián gólja döntött, októberben a kapuban Varga Ádám, elöl meg Abu Fani és Pesic parádézott, most meg Varga és Katona bukkant elő a tarsolyból. Májusra is tartogatnak egy zöldfülűt?

2. Az újpesti letámadás

Mészöly Gézának két választása volt a félidőben: rámegy a stabilitásra, amellyel beletörődik a 0–2-be, esetleg talál egy szerencsés gólt vagy kap még egyet, vélhetően pontot így sem, úgy sem szerez, de a pofont elkerüli. Vagy minden mindegy alapon ráküldi az övéit a vendégekre, letámadnak egész pályán, ami kétélű fegyver: gyors szépítés, hovatovább egyenlítés lehet belőle, vagy pont a Fradi használja ki a megnyíló területeket és mészárol. Mint tudjuk, utóbbi következett be. Nem mintha lett volna sok edző, aki a beletörődést választotta volna, de ez az Újpest egyénileg és csapatszinten is rendkívül vékonyka volt. A második félidő első felében 10-es alá leküzdött PPDA-mutató is a Fradinak dolgozott, erre egy jó példa, amikor így álltak fel kirúgáshoz, tálcán kínálva a területet a labdakihozatalhoz:

Amikor az Újpest egész pályán letámadt: Maigát senki nem követte, így egyetlen passzal egy konkrét félpálya állt a Fradi rendelkezésére.

Halkan jegyezzük meg, hogy három nappal korábban a Ferencváros szintén találkozott időszakosan alkalmazott magas presszinggel, akkor lényegében ki sem tudta hozni a saját védekező harmadából, labdák tucatjait elszórva. Hogy a pireuszi modell dolgozott-e Mészölyékben, azt nem lehet tudni, mindenesetre jól mutatta a két szint közötti különbséget: amíg a zöld-fehérek csütörtökön teljes tanácstalanságban vagdosták taccsra a labdákat, most sorra alakították ki a ziccereket belőlük. Az Újpest hiába próbálkozott, legközelebb talán akkor járt a gólszerzéshez, amikor az egyik ferencvárosi védő néhány centiről fejbe lőtt egy másikat.

Mindenesetre a Ferencváros aktuális helyzetét jól példázta ez a hét: nemzetközi egyenes kieséses meccsen képtelen volt bármi értelmezhető támadójátékot produkálni, az Újpest elleni rangadót pedig játszva nyerte meg. A magyar bajnokság sorozatos behúzása továbbra sem tekinthető kihívásnak, az európai hadszíntéren pedig egy új feladat, a tavaszi eredményesség áll előtte. Csak az a baj, hogy a kettő bántóan messze van egymástól – és nem, nem (csak) a jelenlegi Újpest és Olimpiakosz miatt, hiszen az NB I jelenlegi tizedik helyezettjét nyilván nem a görögök El-csoportkörös csapatához kell mérni. De a különbség most sajnos kopogtatott Budapesten – ami csak egy lecsapódás: a Ferencvároson kívül az elmúlt öt évben a nemzetközi főtábla árnyékába sem ért el csapat (öt év alatt a Fehérvár egyszer eljutott a playoffig), tömeges elvérzés a selejtezőkben. Nyilvánvalóan van törekvés ennek a fejlesztésére, s összességében a magyar bajnokság színvonala is emelkedett, de a derbi pont jól példázza, mekkora a szakadék: a Ferencváros literszámra nyereget, akár dobogós az Újpest, akár 10.

Nem ez a két Fradi-meccs árazza be igazán a magyar bajnokságot, de kétségtelenül rámutat a hazai pontvadászat aktuális hiányosságaira.

Lila-fehér szempontból nyilván ki kell bekkelni a tulajdonosváltásig hátralevő egy-két hónapot, aztán talán ebbe a párharcba is lehet újra változatosságot csempészni. Mészöly Géza szerint jó úton járnak, végülis Miskolcon nyertek és Kecskeméten is csak Varga Bence parádéja okán kaptak ki, vélhetően a bennmaradás ezzel a teljesítménnyel elérhető, vagy legalábbis remélik, hogy a következő derbinek, a legutolsó fordulóban nem lesz már matematikai tétje a liláknak. Egyelőre tovább nem érdemes gondolkodni.

A miskolci tükörmeccs

Az megvan, hogy a Diósgyőr és a Fehérvár most újrajátszotta az őszi meccsét, csak fordított szereposztásban?

Október 28., Fehérvár–DVTK 4–0:

Február 24., DVTK–Fehérvár 4–0:

Oké, egyes eseményeket kronológiailag nem pont ugyanoda lehet pakolni, meg a VAR is szerkesztett a leadott szinopszison, de a profil és főleg a végeredmény hajszálra megegyezik. Két piros lap az egyik, négy gól a másik oldalra – ez lett a tuti leosztás a párosításban.

A DVTK érvényesíteni tudta dominanciáját a korai kiállítás után: a progresszív passzok ranglistáján az első hét helyen csak DVTK-játékos található, akik nemcsak sokat, de pontosan is játszottak előre.

Most épp a Diósgyőr járt jobban, amely kispadján most először ült tétmeccsen Vladimir Radenkovics, ennél jobb debütálásban valószínűleg ő sem nagyon gondolkodott. Mindez nagyjából 50 másodperc alatt eldőlt: a 17. percben Csongvai piros lappal, a 18.-ban Gergényi egy öngóllal dolgozott Radenkovicséknak.

A kettős emberhátrány viszont csak néhány pillanatig tűnt valóságnak: Szerafimov szabálytalanságát még szabadrúgásnak fújta a játékvezető, erre jött volna a piros lap, a VAR azonban automatikusan büntetőre módosított, ezzel viszont megszüntette a dupla büntetést, azaz az északmacedón védő sárgával maradhatott a pályán.

A meccs egyik kulcsszereplője Szabó Levente lett, aki alig egy hete került kölcsönbe a Diósgyőrhöz, méghozzá pont Fehérvárról. A támadó rögtön duplázott eredeti csapata ellen, a tipikus kézfeltevős gólöröm viszont elmaradt, helyette látványosan ünnepelt új társaival. A zuhanyhíradó szerint nem fogadta el a Vidi új szerződésajánlatát, emiatt lehetett benne keserűség, mindenesetre a válasz frappánsra sikeredett.

Összességében Radenkovicsnak eddig minden ül, az első edzőmeccsén és bajnokiján is 4–0-ra nyert. Messzemenő következtetéseket ebből aligha lehet levonni, lesz még ennél bonyolultabb bajnokija is, Grzelaktól is érthető reakció, hogy végignézte volna 11v11-ben a mérkőzést.

Folytassa, mester!

Nem érte még el az 50. NB I-es mérkőzését sem a DVSC kispadján Szrdjan Blagojevics, de máris kipipált egy szexi statisztikát: a tavalyi feljutókat nem számítva, minden egyes ellenfelét legyőzte már legalább egyszer a magyar élvonalban, a Puskás Akadémia lett szombat este a 11. áldozat. Paks, FTC, Fehérvár, Kecskemét, Zalaegerszeg, Újpest, Kisvárda, Mezőkövesd, plusz tavaly a Vasas és a Honvéd – meg most a felcsútiak. Nem volt egy szép meccs – ahogy arról a rá jellemző frappánssággal Batik Bence is értekezett –, de a célnak megfelelt, nem mellesleg életben tartotta a Loki dobogós reményeit. A Puskással szenvedett leginkább Blagojevics, hiszen eddig három bajnokin és egy kupameccsen is eredménytelen maradt, sőt mindössze egyetlen döntetlen volt a mérlege ezeken a meccseken, egészen szombat estig.

Ami a statisztikát illeti, ha szigorúak vagyunk és beleszámítjuk a történetbe a tavaly még NB II-es riválisokat is, jóval árnyaltabb a kép, hiszen négy próbálkozásból a DVTK, MTK páros ellen még egyszer sem sikerült három pontot gyűjteni. De ezzel együtt is becsülendő a szerb mester eredménysora, hasonlóra ugyanis a külföldi edzők közül legutóbb Szerhij Rebrov volt képes az OTP Bank Ligában.

A hétvégi eredmények pedig talán újra kinyitották a harmadik hely kérdését: a Vidi ugyan jókora előnnyel rendelkezik, de a Puskáshoz hasonlóan kikapott, a Debrecen meg az MTK a maguk három pontjával visszajöttek látótávolságon belülre. Izgiii!

Kétharmadnál kiestek?

Rég volt ilyen, 12 csapatnál tán még soha, de egyre inkább haladunk a hátsó fertály izgalommentessége felé. Ha most felkérnénk valamelyik klasszik magyar közvéleménykutató céget, hogy nézzék már meg, az utca népe mely két csapat kiesését tippeli a szezon végére, – saját szurkolóikon kívül – lenne bárki, aki nem a Mezőkövesdre és a Kisvárdára bökne? A szezon kétharmadánál hét-nyolc pontra vannak a bennmaradó helyektől, s egyelőre nem nagyon látszik, hogy ehhez közelítenének.

Előbbi az edzőváltás után már annyit elért, hogy mindkét bajnokiján vezetést szerzett, aztán ezeket el is bukta, szóval ez kétes dicsőségnek tűnik. A tavaszi öt meccsen gyűjtött egyetlen pont egyelőre meglódulás a Merkantil Bank Ligába vezető úton. Kisvárdán pedig hiába jósolta a tavaszi tabella top négyébe csapatát Révész Attila – ami persze még bekövetkezhet –, egyelőre csak a közvetlen rivális ellen sikerült nyerni, ami édeskevés a vonal fölé kerüléshez. S valljuk be, most már a fentiektől is egy masszív negatív sorozat kellene, hogy ez megforduljon. Láttunk már csodákat a magyar élvonalban, és miért ne látnánk idén tavasszal is, de mindkét klubnak saját határain túl kell lépni, hogy a projekt megmeneküljön.

Ami a hétvégi bajnokikat illeti, a Mezőkövesdnek múltkor három, most hat perc kellett a vezetéshez, de mindhiába, a Milanovics-foci még eléggé csikorog, s talán nem is látszik a vége. Kisvárdán meg Szappanos Péter vitte el a show-t – ez mostanában nem szokatlan. Két hete kivédte a kecskemétiek szemét, múlt héten bakizott és az ág is húzta, most megállt középen: miután egy tekegolyókat megszégyenítő tarolással pusztítást végzett a várdaiakon, a tizenegyest és az ismétlést is kivédte, nem először produkált hasonlót a szezonban.

Egyáltalán nem volt sima a Paks győzelme, a Kisvárdának ugyanúgy megvoltak a helyzetei (lövések: 13-18, xG: 1,75-2,72), végül az döntött, hogy a vendégek belőtték a büntetőt, a hazaiak viszont nem.

De ha nem sikerül, talán akkor sincs gáz. A települések méretéhez és futballtörténelmük mértékéhez képest becsületre méltó, amit elértek, hogy az elmúlt években stabilan az NB I-ben tudtak maradni, ráadásul mindkettőnek kijutott egy-egy kiemelkedő szezon is. Kisvárdáról emellett megismerhettünk egy teljesen új futballszemléletet, ami egy elmaradott térségbe vitt modern elemeket, s eredményeket is elért vele. Ne kezeljük őket még egyértelmű kiesőként, de ha megtörténik, emelt fővel történik meg. S talán nem egyébként sem lesz baj, ha a magyar futball számára gazdagabb hagyományokkal és perspektívával rendelkező klubok váltják majd őket.

OTP Bank Liga, 22. forduló:

MTK Budapest–Mezőkövesd Zsóry FC 3–1
Zalaegerszegi TE FC–Kecskeméti TE 3–1
Diósgyőri VTK–Fehérvár FC 4–0
Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC 1–0
Kisvárda-Master Good–Paksi FC 0–1
Újpest FC–Ferencvárosi TC 0–5

A 23. forduló programja:

március 2., szombat:
Debreceni VSC–Mezőkövesd Zsóry FC 12.30
Kisvárda-Master Good–Zalaegerszegi TE FC 14.30
Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 18.45

március 3., vasárnap:
MTK Budapest–Paksi FC 14.00
Ferencvárosi TC–Kecskeméti TE 16.30
Újpest FC–Fehérvár FC 19.00

A cikkben felhasznált grafikák forrása: Wyscout.