„Klubunk a mai napon szerződést bontott csapatunk vezetőedzőjével, Desits Szilárddal. A szakmai munka irányítását Gera Zoltán veszi át, stábjához pedig Csizmadia Csaba is csatlakozik” – olvasható a piros-kékek friss bejelentésében.
Desits Szilárd tavaly nyáron vette át a Vasas irányítását, azt megelőzően megbízott trénerként, s asszistensként tevékenykedett a klubnál – a 46 esztendős szakembernek végül mindössze 24 tétmérkőzés jutott a csapat élén.
Gera Zoltán főedzői pályafutását az U21-es magyar válogatottnál kezdte 2019 júniusában, s összesen 35 találkozón irányította a korosztályos alakulatot, amellyel ezeken átlagosan 1.29 pontot szerzett. Ebben az időszakban korosztályos csapatából tíznél több játékos került fel Marco Rossi együttesébe, többen közülük már nagyon fiatalon alapemberré váltak a felnőtt csapatban.
Korábban a Ferencváros és az A válogatott szakmai stábját is erősítette, Marco Rossival és Szerhij Rebrovval is együtt dolgozott. Játékosként 97-szeres válogatott, háromszoros magyar bajnok, ötszörös Magyar Kupa-győztes, angol másodosztályú bajnok és Európa-liga-döntős volt.
A 44 éves Gera az új munkavállalással egyúttal elhagyja az U21-es csapatot – ezt a Magyar Szövetség jelentette be nem sokkal a Vasas közleménye után.
Gera Zoltán elhagyja az MLSZ-t, átadja az U21-es válogatott szövetségi edzői posztját, és a @Vasas_FC vezetőedzője lesz.
🗣️”Rengeteget tanultam a szövetségnél eltöltött időszak során, és remélem, én is hozzá tudtam járulni a válogatottban megforduló labdarúgók fejlődéséhez”. pic.twitter.com/kws5hUJIR6— MLSZ (@MLSZhivatalos) February 26, 2024
„Nagyon hálás vagyok, hogy közel öt éven keresztül a szövetségnél dolgozhattam, és pályakezdő edzőként rám bízták az U21-es csapat irányítását – mondta az mlsz.hu-nak a távozó szakember. – Kettős feladatom volt a válogatott mellett, a játékosok egyéni fejlesztése mellett az eredményesség javítása is szempont volt. Rengeteget tanultam a szövetségnél eltöltött időszak során, és remélem, én is hozzá tudtam járulni a válogatottban megforduló labdarúgók fejlődéséhez. Az elmúlt időszakban több megkeresést is kaptam, és most azért döntöttem a váltás mellett, mert szeretnék klubcsapatnál, napi gyakorlati munkát végezni, melyhez ez a lehetőség, a Vasas kerete ideális számomra.”
A Vasas 22 forduló után 41 pontjával a harmadik helyen áll a Merkantil Bank Ligában.