Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Srdjan Blagojevics: Végig kontrolláltuk a meccset, de a vége a legrosszabbul alakult számunkra

Srdjan Blagojevics: Végig kontrolláltuk a meccset, de a vége a legrosszabbul alakult számunkra

m4sport.hu
A Ferencváros őrült meccsen győzte le a Debrecent, és jutott a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjébe. A 120 percnyi futball és tizenegyespárbajt követően érthető módon a Fradi nyilatkozói boldogan, a hazaiak csalódottan fogalmazták meg véleményüket.

Srdjan Blagojevics, a hazaiak vezetőedzője szerint végig kontrollálták a meccset, megvoltak a helyzeteik, de a vége számukra a legrosszabbul alakult.

„Nagyon büszke vagyok, hiszen az utóbbi időben 4-5 meccset játszottunk a Ferencváros ellen, ezek közül mindegyik nagyon szoros volt, nagyon sajnálom ezt a mai vereséget a játékosok miatt, hiszen tudom, hogy beletettek mindent, és, hogy nagyon győzni akartak” – mondta a Loki trénere.

Dejan Sztankovicsot kiállították a meccsen, így nyilatkozatot is Leandro, a győztes Ferencváros asszisztens edzője adott az M4 Sportnak. A korábbi Fradi-játékos viccelődve elmondta, a szerb tréner mindig nyugodt, majd bevallotta, semmi különös nem történt, szimplán a játék hevében jutott idáig Sztankovics, ezután pedig azt is elmondta mennyire büszke a csapatra, hogy 80 perc emberhátránnyal is győztesen hagyták el a pályát.

„Mindig nyugodt, nem úgy látszik? Semmi különös nem volt, de szerintem most nem erről kéne beszélnünk. 10 emberrel játszottunk 80 percet, óriásit küzdöttek a játékosok, ez az ő érdemük, rengetek munkát tettek bele ma.”

Bárány Donát bár pozitívumnak tartja, hogy fel tudták ismét venni a versenyt a Ferencvárossal, csalódottan nyilatkozott a meccs után, hisz ahogy el is mondta, nagyon szerették volna ezt a kupamenetelést.

Bárány a rendes játékidőben még örülhetett. MTI/Czeglédi Zsolt

„Bíztunk a továbbjutásban, mert nagyon szerettük volna ezt a kupamenetelést, de sajnos nem jött össze. Ez nagy csalódás most, büntetőpárbajban kikapni, ami teljesen lutri, szerintem többet érdemeltünk ezen a meccsen” – mondta a csatár.

A tizenegyespárbajban védeni tudó Varga Ádám igazi Magyar Kupa-feelinget érzett egész meccsen, és nagyon büszkén nyilatkozott csapattársaival kapcsolatban, Kocsis Dominikról pedig elmondta, hogy szerinte flegmán állt a büntetőhöz – melyet végül ki is hagyott.

„Nem akarom megbántani, de nagyon flegmán állt oda a tizenegyeshez, azért egy ilyen párharcnál ilyen lazán odaállni, azt hittem ott fog elfolyni a tizenegyespontnál, nagyon örülök, hogy meg tudtam fogni. Kérdeztem a bírót, hogy melyik kapunál rúgjuk a büntetőket, és mikor a Fradi-tábor előttit mondta, már tudtam, hogy nyerni fogunk.”

A Ferencváros tehát 1-1-es rendes játékidőt követően 5-3-ra győzte le büntetőkkel a Debrecent, és bejutott a MOL Magyar Kupa legjobb 8 csapata közé, csak úgy, mint a Vasas, a Kecskemét, az MTK és a Kisvárda.

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak