Mint ismert, az Újpest február elején kinevezett vezetőedzője a DVTK legyőzését (2-1) követően lealacsonyító módon beszélt a találkozón csereként beküldött nigériai csatáráról, Frank Saseréről, amiért az MLSZ fegyelmi bizottsága – „rasszista tartalmú nyilatkozatért” – csütörtökön egy plusz két hónapra eltiltotta.
Az 57 éves szakember büntetése azonnali hatállyal életbe lépett, így már a Paks elleni kupanyolcaddöntőn sem irányíthatta csapatát. A mérkőzést megelőzően Bognár Györgyöt is megkérdeztük az esetről, aki túlzónak tartja az eltiltás mértékét.
„Hallottam, hogy Géza talán nem is ülhet a kispadra eltiltás miatt. Egy kicsit szigorúnak találom ezt a fegyelmi határozatot, inkább megmosolyogtat” – fogalmazott az M4-nek az újpesti mester ügyével kapcsolatban Bognár.
A paksi vezetőedző a hétvégi bajnokin megsérülő Szappanos Péter kapcsán elmondta, „nem áll meg az élet, van helyettesük” Simon Barnabás személyében, aki eddig csak azért nem kapott lehetőséget, mert „Szappanos olyan teljesítményt nyújtott, hogy nem nagyon variáltak”.