Musorujsag
Élő Eredmények

Sztankovicsot két kupameccsről tiltotta el az MLSZ a debreceni piros lapja után

Sztankovicsot két kupameccsről tiltotta el az MLSZ a debreceni piros lapja után

m4sport.hu
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága két mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a Ferencváros vezetőedzőjét, Dejan Sztankovicsot.

„Stankovic Dejan vezetőedző (FTC) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa-mérkőzésre szóló eltiltást kapott” – írja a Fegyelmi Bizottság közleménye.

A Ferencváros vezetőedzője a DVSC otthonában vívott nyolcaddöntő második félidejében kapott dührohamot, aminek következtében 19 másodperc alatt provokált ki két sárga lapot Karakó Ferenc játékvezetőtől. A szerb szakvezetőt kollégáinak kellett visszafogniuk, végül gúnyosan kezet nyújtott Karakónak, majd látványosan elvette azt. A kétmeccses eltiltás azt jelenti, hogy Sztankovics nem ülhet a kispadra a Diósgyőr elleni negyeddöntőn, illetve továbbjutás esetén az elődöntőben sem – amennyiben a Fradi kiesik, a következő évad első meccsén tölti le az eltiltás maradékát.

Kapcsolódó tartalom

A második félidő elején utolsó emberként szabálytalankodó Myenty Abena egy kupamérkőzést kénytelen kihagyni.

Borítókép: Debrecen, 2024. február 28. Karakó Ferenc játékvezetõ (b) és Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetõedzõje a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntõjében játszott Debreceni VSC-Ferencvárosi TC mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2024. február 28-án. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak