Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Csányi Sándor: Én is erősnek éreztem Mészöly büntetését, de ez volt a legenyhébb szankció

Csányi Sándor: Én is erősnek éreztem Mészöly büntetését, de ez volt a legenyhébb szankció

m4sport.hu
Hosszabb interjút adott az Nemzeti Sportnak az MLSZ elnöke, melyben az elmúlt hetek egyik legnagyobb port kavaró esete mellett beszél Gera Zoltán szerepéről a magyar labdarúgásban, a hamarosan bevezetendő új jegyvásárlási rendszerről és arról is, miért egy "kockázatosnak tűnő" Izrael elleni meccsel fejezi be a válogatott az Eb-felkészülését.

Az UEFA-szabályzatokkal összhangban kialakított magyar fegyelmi szabályzat alapján a legkisebb büntetés, amelyet rasszista megnyilvánulás esetén a testület kiszabhatott, a három hónapra szóló eltiltás. Ebből egy hónapot kell most letöltenie, két hónapot pedig felfüggesztett a bizottság” – mondta Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az Nemzeti Sportnak adott interjújában azzal kapcsolatban, mennyire tartja szigorúnak az Újpest edzőjének, Mészöly Gézának eltiltását.

Kiemelte, még hátra van a másodfokú tárgyalás, de a hazai szabályok szerint sem lehetett írásbeli figyelmeztetést vagy pénzbüntetést adni. Véleménye szerint a „feka” kifejezés akármilyen szándékkal is hangzott el, egyértelműen faji megkülönböztetés, hiszen ezzel általánosított és a bőrszínhez kapcsolt képességeket. Éppen ezért egy vezetőedzőnek figyelnie kell rá, hogy milyen szavakat használ, hogyan fogalmaz.

A hazai szövetség nem volt könnyű helyzetben az Európa-bajnokságot előtti ellenfelek keresésekor, mert Marco Rossi együttesét szerették volna minőségi csapatokkal megméretni. „Újdonságként azt is meg kell szokni, hogy több szövetség azért mond nekünk nemet, mert túl erős ellenfélnek tartja a magyar csapatot” – mondta azzal kapcsolatban, hogy miért Izrael ellen játssza utolsó felkészülési mérkőzését a válogatott.

A nyári Puskás Arénában rendezendő koncertek miatt viszik a meccset Debrecenbe, aminek kifejezetten örül, hogy vidéki nagyvárosban is pályára lép a válogatottat. Attól pedig a szurkolói kultúra változása miatt nem tart, hogy a 2012-es esethez hasonlóan esetleg politikai provokáció és ennek következtében zárt kapus büntetés lesz a mérkőzés hozománya.

Örül, hogy a korábban az U 21-es válogatottat irányító Gera Zoltán olyan munkát talált a Vasas irányításával, amiben a napi munkában is részt tud venni, hiszen a nemzeti együttesnél ez nem valósulhatott meg. Emellett azért is örül a kinevezésének, mert sokszor bizalmatlan, amikor ismeretlen külföldi edzőket neveznek ki a klubok.

Olyan rendszert vezetünk be, amely Nyugat-Európában több nagy klubnál, köztük Premier League-csapatoknál is működik” – mondta azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt időszakban – így többek között a múlt héten is – a válogatott mérkőzések jegyeiért, bérleteiért indított rohamban ismét összeomlott az erre a célra létrehozott informatikai rendszer.

A rövid idő alatt eladott harmincezer bérlet mutat a legjobban, de alaposan ki kell vizsgálni, mi történt, mert a szurkolói klub rendszerének, a pontgyűjtésnek hibátlanul kell működnie a szurkolók érdekében. Személy szerint is a szurkolók elnézését kérem” – mondta Csányi.

 

 

Borítókép: Csányi Sándor (fotó: Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images)

További tartalmak