Kapcsolódó tartalom
Péntek délután az m4sport.hu számolt be elsőként, hogy az MLSZ enyhítette Mészöly Géza büntetését. Az Újpest vezetőedzője még a DVTK elleni győzelmet követően használt faji megkülönböztetésre utaló kifejezést egy játékosára, emiatt a Fegyelmi Bizottság első körben 1+2 hónapra tiltotta el – ezt most három mérkőzésre (és 500 ezer forint pénzbüntetésre) csökkent, így a 24. fordulóban visszatérhetett csapata kispadjára.
Az esettel kapcsolatban Mészöly túloldali kollégáját, a Puskás Akadémiát irányító Hornyák Zsoltot is megkérdezte az M4 Sport riporternője, Czinger-Koczka Henrietta.
„Nem fogom pártolni a kollégáimat, de az emóció megvan a kispadon. A saját problémám, ha nem kontrollálom az érzelmeim, én is sokszor mondok olyan dolgokat, amiket nem gondolok komolyan. Mi vagyunk a legnagyobb nyomás alatt, de ez nem jelenti azt, hogy Sztankovics szembe köpheti a bírót. Bele tudom élni magam a kollégáim helyzetébe és nem kívánom senkinek ezt a nyomást, ami ránk van téve az eredmények miatt is. De ez a mi feladatunk, nekünk kell megoldani. Ha egy flash nyilatkozat van a mérkőzést követően, nekem is sokszor magamban kell tartanom azokat az indulatokat, amiket szívesen elmondanék a tévében is” – sóhajtott Hornyák Zsolt.
Kapcsolódó tartalom
Az Újpest 2–0-s győzelme utáni értékelések közben – a tisztázás kedvéért – Czinger-Koczka Henrietta megkérdezte Hornyák Zsolttól, látta-e, hogy Sztankovics leköpi a játékvezetőt.
A vezetőedző erre úgy reagált, hogy: „megkérném, foglalkozzunk a mai mérkőzéssel”.