„Mi próbáltuk adni a tempót, erre kaptunk egy olyan gólt, amire számítottunk, ellentámadásból. Mi játszottunk és ők lőtték a gólt, erre készültünk. A második félidőben visszajöttünk a meccsbe, de jött még egy sérülés, a második gól után nem tudtunk változtatni. Készültünk rá, hogy egy védekező csapat jön, amelynek minden pont nagyon fontos, a belső védőinktől nagyobb fegyelem kell” – fogalmazott Hornyák Zsolt a vereséget követően.
A felcsúti szakvezető szerint a játékukkal nincs nagy probléma, de védekezésben sokkal több fegyelemre van szükségük. A mérkőzés előtt kollégája eltiltására is reagált, idecitálva Dejan Sztankovics esetét is, ezzel kapcsolatban viszont már nem akart nyilatkozni.
Kapcsolódó tartalom
„Mindenki egyet akar a csapatnál, nincsenek allűrök, nincs senki fanyarú képpel, mindenki átérezte az Újpest helyzetét. Ez a csapatszellem visz előre, de emellett szakmailag is szervezett volt a csapat, s egy nagyon jó ellenfelet győztünk le, amely az utolsó pillanatig nem adta fel. Egy óriási győzelem ez számunkra, rettenetesen boldog vagyok” – értékelt rendkívül boldogan az eltiltásából visszatérő Mészöly Géza.
A vezetőedző kiemelte, a Ferencváros elleni pofon után felemelték a fejüket, tovább építkeztek, már a kupamérkőzésen sem teljesítettek rosszul, az elmúlt két bajnokin pedig ez kijött. Mészöly kiemelte a szurkolótábort is, amely nélkül „ez a győzelem sem jött volna össze”.
Kapcsolódó tartalom
Komáromi György szerint nagyon gyengén játszott a Puskás Akadémia, amire egyelőre még ő sem talált magyarázatot. A két nagy védést is bemutató Banai Dávid örül, hogy ebben a szezonban először sikerült kétszer egymás után kapott gól nélküli meccset lehozniuk, büszke a csapatra.
Összefoglaló:
OTP Bank Liga, 24. forduló
Puskás Akadémia FC–Újpest FC 0–2 (0–1)
Felcsút, Pancho ArénaV: Karakó Ferenc
Gólszerző: Ambrose (10.), Anculasz (74.)
Sárga lap: Corbu (51.), Batik (70.), ill. Keita (30.), Radosevics (71.)PAFC: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Brandon (Soisalo, a szünetben) – Batik (Szolnoki, 75.), Favorov (Levi, 28.) – Komáromi (Mondovics, 65.), Corbu (Bévárdi, 75.), Nagy Zs. – Plsek
Újpest: Banai – Anculasz, Keita, Kobouri – Doka (Kiss T., 92.), Radosevics, Mack, Ljujics (Csoboth, 70.), Tamás K. – Ambrose (Ganea, 78.), Mörschel