Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kalmár Zsolt: Egy nehéz, de jó döntést hoztam

Kalmár Zsolt: Egy nehéz, de jó döntést hoztam

m4sport.hu
A Fehérvár válogatott középpályásának már többször sikerült súlyos sérüléséből visszatérnie és száz százalékig biztos abban, hogy ez most is sikerülni fog.

Kalmár Zsolt a Montenegró elleni Eb-selejtező után a Puskás Arénában a pályán ünnepelhette a magyar labdarúgó-válogatott Eb-szereplését. Öröme azonban nem tarthatott sokáig, egy héttel később a Fehérvár-Kecskemét bajnokin fájdalmas arccal terült el, le kellett cserélni. Decemberben megműtötték, és bár bízott benne, három hónap múlva ismét a pályán lehet, januárban újabb műtétre volt szükség. Így biztossá vált, hogy ki kell hagynia a nyári Európa-bajnokságot. Sorrendben a harmadikat.

Lelkileg sem volt könnyű elfogadni, hogy ismét ez történt velem” – utalt arra az NB1.hu-nak adott interjújában, hogy sorozatban a harmadik Eb-jét kell kihagynia. Mostanra már elkezdhette a rehabilitációt, és bízik benne, hamarosan a nagyobb munkáknak is eljön az ideje, mert 28 évesen még komoly tervei vannak klub- és válogatott szinten egyaránt.

Hat hétig feküdtem vagy mankóval közlekedtem, ezt most egy hete elhagyhattam, sétálok, lazítok, nyújtok, így még nagyon az elején vagyok, de szépen haladok. Ugyanakkor jól tudom, hosszú és kemény út vár rám” – mondta a Fehérvár középpályása.

Októberben, a válogatott meccsen ráestek a térdére, pár meccset kihagyott, de azt érezte, hogy valami nincsen rendben. Decemberben megműtötték  19-én műtöttek, de azt is érezte, hogy a térde nem 100 százalékos. Ezért döntöttek az újabb műtét mellett. „Ha visszatérek, és nem sikerült százszázalékos teljesítményt nyújtani, akkor saját magamat, a csapattársaimat is becsapom, hiszen nem tudok olyan teljesítményt nyújtani, mint amit elvárnak tőlem. Egy nehéz, de jó döntést hoztam„.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Zsolt Kalmár (@kalmar_13) által megosztott bejegyzés

Tisztában van vele, így ki kell hagynia az Eb-t, viszont ha nem műtik meg, akkor lehet, a fájdalmak miatt nem teljesít jól, és ezért nem kerül be az Eb-csapatba. Jelenleg ha minden jól megy, június-július környékén már el tudja kezdeni a terhelést és a közös munkát a csapattal.

Mindent átgondoltam magamban, és tudom, hogy ebből a sérülésemből is vissza tudok térni, és kemény munkával újra egészséges lehetek majd. Ez egy hosszú út lesz sok aprósággal, amire figyelnem kell, de már kétszer, vagy talán háromszor is visszatértem egy komoly sérülésből, és száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ez most is sikerülni fog„.

Huszonkilenc éves lesz, és úgy véli, egészségesen még több olyan év állhat előtte, amely során nagy célokért küzdhet, még hat-hét évig biztosan szeretne játszani. Maximálisan bízom magában, hogy fájdalommentesen és jó állapotban tud majd visszatérni. Azzal is tisztában van, a lépcsőfokokat egyesével kell vennie, hogy újra százszázalékos legyen a térde, és aztán az izomzatát is vissza kell hoznia a régi formájába.

A válogatott következő két meccsére mindenképp kimegyek most és a jövő héten is. Fehérvár-meccsen már jártam, mankó nélkül már el tudtam menni. Az Eb-t még nem tudom, mert éppen akkor kezdődik majd a felkészülésünk, de egy meccsre ki szeretnék mindenképp menni. Ott szeretnék lenni a csapat mellett, és szurkolni, hogy minél jobb eredményt tudjon elérni„.

Fehérvári válogatott csapattársairól elmondta, szerinte Fiola Attila ott lesz az Eb-n mert egy olyan játékos, aki szívből játszik, és nagyon fontos a karaktere a válogatott számára. A kapus Tóth Balázzsal kapcsolatban elmondta, őt nem lepte meg a beválogatása, szerinte hétről hétre válogatott formában véd. A Fehérvár jelenleg a harmadik a bajnokságban, bízik benne, ezt mindenképp meg tudják tartani, hiszen akkor akkor júliusban akár Konferencialiga-mérkőzésen térhet vissza.

 

 

Borítókép: Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt, a magyar–bolgár Eb-selejtező után (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak