Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Öt-tíz percig jól nézett ki, de kilencvenből az kevés – Bognár szerint nem érdemeltek győzelmet és vereséget se

Öt-tíz percig jól nézett ki, de kilencvenből az kevés – Bognár szerint nem érdemeltek győzelmet és vereséget se

m4sport.hu
Mészöly Géza az Újpest cseréit dicsérte a Pakson aratott 2-1-s győzelmet követően, és bár Bognár György is elismerte, nem teljesítettek jól, nem is érdemeltek volna győzelmet, de a passzív meccskép mellett vereséget sem.

„Ma is gyengén játszottunk. Nem volt bennünk átütőerő. A letámadásunk se működött. Nem voltunk elég agresszívek. Az első félidőben nagyon passzív volt a játékunk. Sokat játszottunk hátrafelé, nem voltak helyzeteink. Így nehéz meccset nyerni” – sorolta Bognár György, mi minden hiányzott a Paksból, hozzáfűzve, hogy középpályás labdaszerzéseik szintén  amiből máskor veszélyesen indulnak. Leszögezte, ettől függetlenül a látottak alapján nem érdemeltek vereséget – de győzelmet sem. „Az Újpest a második félidőben nem is nagyon volt a kapunk előtt és mégis nyertek. Ez bizonyítja: a futballban helyzet nélkül is lehet nyerni.”

A szünetet követően a becserélt Böde Dániellel rövidebb szakaszra veszélyesebbé váltak, de az sem tartott ki. „Öt-tíz percig jól nézett ki, de a kilencvenből öt-tíz perc az igen kevés” – értékelt a szakvezető, aki ismét elmondta, nincs tragédia, az önértékelésük a helyén, így elismerik, a teljesítményük ezúttal sem lehetnek elégedettek. Változtatniuk kell, de kapkodniuk nem, lesz lehetőségük javítani.

Könyves Norbert bevallotta, számítottak a hullámvölgyre, most az a dolguk, hogy ez ne húzódjon el sokáig.

Mészöly Gézát, az vendégek edzőjét nagy büszkeséggel töltötte el, hogy annak a Paksnak kerekedtek fölébe, amelyik ebben a szezonban sokat letett már az asztalra. A meccs tanulsága „megint az, hogy nem tizenegy ember nyerte meg. A beszálló játékosok hihetetlen sokat hozzá tudtak tenni – gratulált a szurkolóik támogatását élvező, újpesti szívvel küzdő futballistáinak. – Örülök, hogy megértették, a második félidőben fognak ilyet húzni.”

Mészöly nem leplezte lelkesedését, hogy az elképzelt koreográfia meghozta a sikert.

A duplázó Matija Ljujic azt hangsúlyozta, hogy az egyéni szempontok helyett a klub érdekét nézik, és ennek megfelelően is cselekednek.

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak