Musorujsag
Élő Eredmények

Addig jár a Paks Pestre: a Vasasnak feküdhet Bognárék stílusa?

m4sport.hu | Szerző: Sz.V.
Az NB I dobogósa látogat a másodosztály élcsapatához – papíron országos kettes, de hiába jóval erősebb a Paks a jelenlegi Vasasnál, a negyeddöntős párharc korántsem lefutott.
Vasas FC

„Az Antal Péter-kupából is kivertek minket”fogalmazott egyszerre keserűen és humorosan Bognár György a tavalyi Magyar Kupa-negyeddöntőt követően. Akkor is a Vasassal találkozott a Paks a legjobb nyolc között, a fővárosiak viszont az Atomvárosban kiharcolták a továbbjutást, a szakvezető pedig vélhetően a harmadik góljukra utalt, ami előtt Antal Péter játékvezető tizenegyest ítélt Balogh Norbert esésére.

Kapcsolódó tartalom

Nyilván azóta a Paks ível felfelé, s impozáns bajnoki szereplése mellett a kupában is ott van a legjobb nyolc között, holott egyáltalán nem volt könnyű útja. A sorsolások során valahogy a fővárosiak vonzották a paksi golyót, így Bognár Györgyék negyedik budapesti túrája következik a sorozatban. A BKV Előrének még hetet vágott a tolnai csapat, a Honvéddal és az Újpesttel annál nehezebben boldogult, előbbit tizenegyespárbajt, utóbbit „csak” hosszabbítást követően búcsúztatta.

Utóbbi meccs hőse viszont kiírta magát a Vasas elleni folytatásról, a korábban Angyalföldön is játszó Könyves Norbert győztes gólja után egy piros lapot is begyűjtött, így házi gólkirálya nélkül kell négy közé jutnia a 2022-es döntősnek.

„Nem teszünk különbséget bajnokság és kupa között, most is szeretnénk továbbjutni. Van bennünk revans, hiszen tavaly hazai pályán kikaptunk, most mi győznénk le őket. Nagy és erős keretük van, Gera Zoltán érkezésével egységesebbek lettek, de ha visszatérünk a helyes útra, rendben leszünk” – fogalmazott az M4 Sportnak Szabó János, aki szerint kulcsfontosságú, hogy újra a saját játékukat erőltessék az ellenfelükre.

Bár a bajnoki tabellákat, szezonbéli teljesítményt összehasonlítva kivirít az osztálykülönbség a két csapat között, ez a pesti kirándulás sem ígérkezik egyszerűnek. A Vasas télen megszabadult Novothny Somától, így támadófelhozatal egytől egyig alacsonyabb, gyors és technikás játékosokból áll. Tóth Milán, Radó András, Holender Filip, megtámogatva a szélen mondjuk Bakti Balázzsal és Doktorics Áronnal. A másodosztályban mindezt ritkán tudják kamatoztatni, tekintve, hogy a saját térfelére visszahúzódó ellenfelekkel találkoznak, a Paksra viszont ez a legkevésbé jellemző, az erős, de gyorsaságban és egy az egyben talán verhető Szélpál Norberttel vagy Kinyik Ákossal szemben érvényesülhetnek Tóth Milánék.

Mindezt talán alátámasztja a Vasas eddigi kupaútja is, legsimább győzelmét (3–1) osztálytársával, a Gyirmóttal szemben aratta, miközben a negyedosztályúakkal alaposan megszenvedett, a Dunaharasztit csak eggyel, a Mezőörsöt pedig tizenegyesek után verte.

„Nagyon fontos a kupa is, tavaly is eljutottunk az elődöntőig, ott sajnos gyenge mérkőzést produkáltunk. Mind a klubnak, mind a játékosoknak jó lehetőség, hogy meccseket játsszunk, szeretnénk most is továbbjutni. Kicsit nehézkesre sikerült, megszereztük a vezetést, aztán az utolsó öt percben kaptunk egy demoralizáló egyenlítő gólt. Tipikus kupamérkőzés volt, az elsődleges cél a továbbjutás volt” – emlékezett vissza a mezőörsi kínlódásra Radó András az M4 Sportnak adott interjújában. Az angyalföldi támadót nem téveszti meg a Paks gyengébb bajnoki sorozata, tudja, mire képes az ellenfél.

„Tavaly is nehéz, fordulatos meccset játszottunk. Nem mi vagyunk az esélyesek, de lehet sanszunk a továbbjutásra, jó mérkőzést várok. Nem lehet kiindulni a Paks gyengébb szériájából, korábban is látható volt, hogy egy gyengébb meccsüket követően is tudtak sziporkázni, híresek a nagyszerű támadójátékukról. De a legfontosabb, hogy saját magunkra koncentráljunk, s a gyenge pontjaikat kihasználjuk” – fogalmazott Radó.

A meccsnek lehet még egy érdekes szereplője: Silye Erik. A balhátvéd pont Angyalföldről költözött Paksra a nyáron, a két csapat tavalyi negyeddöntőjében még vasasosként talált be és adott gólpasszt is. Atomvárosi időszakát gólpasszokkal kezdte, aztán viszont súlyosan megsérült, visszatérése után pedig hétvégén hatalmasat hibázott az Újpest első góljánál. A Vasas várható háromvédős rendszerében a paksi szélsők szerepe felértékelődhet, nem lennénk meglepve, ha az ő játékuk lenne az esetleges vendégsiker kulcsa.

Paks-meccsek előtt ritkán írunk mást, de talán most hatványozottan igaz: ebből a párosításból kijöhet egy igazi adok-kapok, s akár a tavalyi ötgólos meccset is megismételhetik! Bár most nem Antal Péter, hanem Vad II István vezet majd – plusz a 2023-as negyeddöntővel ellentétben a VAR is üzemel majd a találkozón.

A Vasas–Paks mérkőzést – ahogy a MOL Magyar Kupa valamennyi negyeddöntőjét – az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

MOL Magyar Kupa, negyeddöntők:

április 2., kedd
Kisvárda-Master Good–MTK Budapest 3–2

április 3., szerda
17.15 Vasas FC (NB II)–Paksi FC
20.00 Diósgyőri VTK–Ferencvárosi TC

április 4., csütörtök
20.45 Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)–Kecskeméti TE

További tartalmak