„Uraltuk a találkozót, Szappanos nagyszerűen védett és életben tartotta a Paksot, szerencsére a végén begyötörtünk egy gólt, amivel a végelszámolás szempontjából elég jó helyzetbe kerültünk” – összegzett a Ferencváros magyar válogatott kapusa, Dibusz Dénes az M4 Sportnak.
Kapcsolódó tartalom
„Egyértelmű volt, hogy ez egy nagyon fontos találkozó, a másodikkal játszottunk majdnem telt ház előtt” – reagált arra, hogy felfokozott hangulatú találkozót játszottak.
Az interjú végén Dibusz kisfia ellopta a show-t, valamint elárulta, hogy kislánya első alkalommal látogatott ki mérkőzésre.
„Szerencsére szerencsét hoztak” – mondta, hozzátéve, kisfia nagyon szeret felmenni a pályára és bemenni az öltözőbe, így ez külön motiváció számára, hogy jó hangulatban, győzelemmel zárja a mérkőzéseket.
A Paks szintén magyar válogatott kapusa, a mérkőzésen hét védést és több nagy bravúrt is bemutató Szappanos Péter elismerte, „óriási fölényben játszott a Ferencváros”.
„Csak idő kérdése volt, mikor kapunk gólt. Reálisan kell értékelni, ez nem bajnoki döntő volt, ha döntetlent értünk volna el, az bravúr kategória.”
„A teljesítményemnek örülök, hogy így tudtam visszatérni, elfáradtam azért” – utalt arra, milyen sok dolga volt a kapuban.
Szappanos az interjú végén elárulta, kislánya és Dibusz Dénes kisfia ugyanabba az óvodába járnak, így „hallgathatja majd a zrikát”, vagy otthon kő-papír-ollóval eldöntik a feleségével, kire esik a feladat hétfő reggel:
„Lehet, én otthon maradok” – mondta mosolyogva.
Kapcsolódó tartalom
OTP Bank Liga, 27. forduló:
péntek:
Újpest FC – Zalaegerszegi TE FC 1–5 (1–1)
szombat:
Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC 5–0 (1–0)
Diósgyőri VTK – Kisvárda Master Good 1–1 (1–0)
Debreceni VSC – MTK Budapest 1–2 (0–1)
vasárnap:
Ferencvárosi TC – Paksi FC 1–0 (0–0)
Kecskeméti TE – Puskás Akadémia FC 1–2 (1–0)