Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: 12-szeres magyar válogatott középpályást igazolt a Paks

Hivatalos: 12-szeres magyar válogatott középpályást igazolt a Paks

m4sport.hu
Az OTP Bank Liga második helyén álló Paksi FC szerződtette a 12-szeres magyar válogatott Vécsei Bálintot, akinek január óta nem volt klubja.

A 30 éves középpályás négyszeres magyar bajnok és kupagyőztes a Ferencvárossal, legutóbb a japán Vissel Kobe együttesében szerepelt, mellyel 2023 végén bajnoki címet nyert, ám a kevés játéklehetőség miatt nem hosszabbítottak szerződést.

Akkor azt mondta, elsősorban külföldi folytatásban gondolkodik, végül az NB I-ben második helyen álló és a Magyar Kupában elődöntős, a következő szezonban nagy valószínűséggel nemzetközi kupaszereplő Paksban folytatja, hároméves szerződést írt alá a klubbal.

Paksi FC

„Nagyon ürülök, hogy végre aláírhattam, az utóbbi időszakban nagyon hiányzott már, hogy csapattal készüljek és mérkőzéseket várhassak. Hiányzik az a fajta adrenalin, amit egy bajnoki találkozó adnak egy játékosnak. Boldog vagyok, hogy Paksra szerződtem, és komoly célokért küzdhetünk. Szeretnék segíteni, hogy megtartsuk a második helyet, valamint kivívni egy újabb kupadöntőt, ezek nagyszerű szezonzárást ígérnek. A nyáron tehát remélhetőleg a nemzetközi porondra készülhetünk, ami vonzó volt számomra. Úgy gondolom, ma Magyarországon mindenki szereti nézni Bognár György filozófiáját, általában sok gól születik, és úgy érzem, idomulni tudok majd ehhez. Nagyon várom a közös munkát, szeretném újra élvezni a labdarúgást”nyilatkozott a szerződése aláírását követően.

Vécsei amióta tavaly szeptemberben elhagyta a Ferencvárost, nem szerepelt a válogatottban, legutóbb tavaly márciusban, a bolgárok elleni 3-0-ra megnyert hazai Eb-selejtezőn játszott és gólt is szerzett.

Még a Honvéd színeiben debütált a magyar élvonalban, később Olaszországban és Svájcban légióskodott, 2020 januárjában igazolt a Ferencvároshoz.

Borítókép: Paksi FC

További tartalmak