Musorujsag
Élő Eredmények

Történelmi aranysorozat: a zsinórban hatodszor bajnok Ferencváros klubrekordot döntött

Történelmi aranysorozat: a zsinórban hatodszor bajnok Ferencváros klubrekordot döntött

m4sport.hu
A Ferencváros a Kisvárda elleni 0–0-s döntetlennel a 29. fordulóban matematikailag is biztossá tette, hogy bajnoki címmel zárja az OTP Bank Liga 2023/24-es szezonját. Az összességében 35. alkalommal magyar bajnok zöld-fehérek sorozatban hatodszor végeztek az élen (2019-2024), ezzel pedig új klubrekordot állítottak fel.

A Fradi történetében eddig zsinórban öt bajnoki cím volt a leghosszabb sorozat, 1908 és 1913 között – a hétszeres gólkirály Schlosser Imre vezetésével –, ezt a szériát tavaly állították be.

A mostani bajnoki cím a klub történetében egy eddig példátlan sikersorozatot hozott el.

A rekordbajnok FTC a következő szezonban célba veheti az örökrangsorban második helyen álló Újpest sorozatát, a lilák 1969 és 1975 között egymás után hétszer voltak bajnokok. Az abszolút rekordot az MTK tártja sorozatban 10 bajnoki címmel (1916-1925), amiben elévülhetetlen érdemei voltak a legendás angol vezetőedzőnek, Jimmy Hogannek, akinek hat aranyérem fűződik a nevéhez.

A jelenlegi keretben két olyan játékos van, aki mind a hat bajnoki címmel végződő szezonban a Fradi keretének tagja volt: Dibusz Dénes és Botka Endre. Azért említsük meg Sigér Dávidot is, aki szintén aktív részese mind a hat aranyéremnek, de januárban a Fehérvárhoz szerződött.

Dibusz és Botka egyébként mindketten hétszeres bajnokok lettek, a kapus még a 2015/2016-os szezonban nyerte első bajnoki címét Fradival, Botka egy évvel később a Honvéddal nyerte el a trófeát, ezt követően szerződött a zöld-fehérekhez.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="3190580" align="aligncenter"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A Ferencváros sorozatban hatodszor, összességében a 35. alkalommal lett bajnok
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2024/04/D__HR20240420003-1920x1080.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: MTI/Hegedüs Róbert

További tartalmak