A legfrissebb adás elején Hajdú B. István köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt időszakban gondolt rá és elárulta, bár nincsenek könnyű hetek mögötte és az előtte állók sem lesznek azok, képesnek érzi magát, hogy munkáját a tőle megszokott minőségben végezze:
„Köszönöm szépen, jobban vagyok! Köszönöm szépen mindenkinek, aki biztatott, akár írásos, akár szóbeli formában, akár csak hallottam, hogy hívta ezt-azt. Nem voltak könnyű hetek, hónapok ezek és a következeők sem lesznek könnyűek. De, jelenleg úgy érzem, arra képes vagyok, hogy bizonyos munkákat, melyeket korábban elláttam valamilyen szinten, azt most is ellássam azon a szinten. Ha nem így lenne, nem tenném. Úgy gondolom, ez magával a szakmánkkal szemben is egy szembeköpés lenne, a kollégákkal szemben és az eseménnyel szemben, amit közvetítek. És leginkább saját magammal szemben is.”
„Úgyhogy, ha hülyeséget beszéltem az MTK-Fradin vagy a Bayern-Real mérkőzésen, vagy ha hülyeséget fogok most beszélni, az nem azért van, mert megműtöttek és még különböző vizsgálatok, kezelések várnak rám. Ennek ehhez semmi köze” – fogalmazott Hajdú B. István az adás elején.
A Gurulj be lassítva is! legújabb adását teljese egészében meghallgathatja a Soundcloudon, a Spotifyon vagy az M4 Sport Youtube-oldalán.