Musorujsag
Élő Eredmények

Úgy döntöttem, kapus nélkül játszunk – Rossi rövidesen egyszerre közli Dibusszal és Gulácsival, melyikük véd az Eb-n

Úgy döntöttem, kapus nélkül játszunk – Rossi rövidesen egyszerre közli Dibusszal és Gulácsival, melyikük véd az Eb-n

M4 Sport
Miután kihirdette Európa-bajnoki keretét, Marco Rossi örömét fejezte ki, hogy pillanatnyilag nincs hiányzója a magyar válogatottnak – és hamarosan a kapuskérdésben is közli a döntését a szövetségi kapitány.

„Szerencsés módon, hosszú idő óta első alkalommal” – emelte ki Rossi rögtön, hogy jelenleg minden játékosa, így az összes kulcsjátékosa rendelkezésre áll. Fiola Attila és Lang Ádám felépülését még kérdőjelesnek titulálta, de úgy néz ki – amit a válogatott orvosi stábjával is megerősített – nem lesz akadálya a csatlakozásuknak.

Leszögezte, teljes a létszám, mindenki a keret része, aki részt vett a selejtezősorozatban, ezért nincs is sok magyaráznivalója a döntésének.

„Úgy döntöttem, hogy kapus nélkül játsszunk, és akkor megúszom ezt a döntést” – vágott bele a kapitány a Dibusz Dénest és Gulácsi Pétert érintő kapuskérdésbe.

„Már van egy elgondoláson. Nemrégiben született meg, mert a két srác sok szempontból egyenértékű – érzékeltette, mennyire nehéz, fifti-fifti szituációban kell döntenie, még ha egyedi sajátosságokkal is bírnak, például különböző testbeszéddel. – Ha ezt meghoztam, együtt beszélek velük, mert emberi szempontból nem egyszerű dolog, nem lesz könnyű kimondani. De ők nagyon jól tudják, mennyire nagyra becsülöm őket, és nem csak szakmai szempontból, hanem emberileg is.”

Rossi külön kitért az Fehérvárban remeklő Tóth Balázsra, akit még a tartalékok közt nevezett meg, de hosszú távon számol vele.

A magyar labdarúgó-válogatott 30 fős bő kerete az Európa-bajnokságra:
kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Paks)

védők:
Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Dárdai Márton (Hertha BSC), Fiola Attila (Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (Freiburg)

középpályások:
Bolla Bendegúz (Servette), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (Bournemouth), Kleinheisler László (Hajduk Split), Nagy Ádám (Spezia), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Nego Loic (Le Havre), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Sunderland)

támadók:
Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskemét), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Varga Barnabás (Ferencváros)

tartalékok:
Lisztes Krisztián (Ferencváros), Mocsi Attila (Rizespor), Tóth Balázs (Fehérvár), Vancsa Zalán (Lommel SK), Vécsei Bálint (Paks)

A kimaradók közül a Herthában egyre meghatározóbb ifjabb Dárdai Pálról elmondta, követik a teljesítményét, de egyelőre úgy érzi, a tartalékok közül ifjabb Lisztes Krisztián vagy Vancsa Zalán is legalább ugyanarra képes ugyanazon a poszton. „És ne feledjék, ott van Szoboszlai és Sallai is, és ha minden a legnagyobb rendben zajlik, mindenki más a tartalékjukként jöhet szóba. Az adott pillanatban kell kiértékelni, ki milyen formában van, és hogyan számítanak rájuk a klubcsapataik, mert előfordul, hogy nincs idő a válogatottba integrálásukra.”

A Hamburgnál epizodista Németh András helyzete is szóba került.

„Novemberben beszéltünk, akkor azt mondtam, távozzon Hamburgból, mert nem játszik eleget” – hívta fel a figyelmet, hogy szemében ez inkább inkább kényelmi megoldásnak tűnt, és úgy is alakult, hogy a támadó nem kapott elég játékpercet, vagy ha igen, nem igazán nyújtott maradandót. „Adok tanácsot, de ha az nem talál értő fülekre, akkor lelke rajta. Ha a novemberi tanácsom megfogadta volna, lehet, hogy ma más szituációban lenne, mert a potenciál megvan benne. Ugyanakkor valahogy mindig hiányzik belőle, hogy egyről a kettőre jusson” – fűzte hozzá Rossi, hogy a saját érdekét is szem előtt tartja, amikor a válogatottban nem akar olyan játékost, aki alibizni próbál.

Kijelentette, az UEFA határozata, hogy 26 fősre bővítették az Eb-re nevezhetők listáját, az a legerősebb válogatottaknak válik a javára, mert például amíg a csoportrivális Németországnak széles a választéka, addig a magyar csapatnak nincs még húsz egyforma képességű játékosa. „Ha huszonhét mezőnyjátékost kéne felkészítenem egyidejűleg, nem tudnám jól kivitelezni. Ezért tartottam logikusabbnak huszonhárommal készülni” – indokolta meg, hogy a tartalékokra miért nem kell csatlakozniuk az edzőtábor kezdetén, csupán készen állniuk, ha cserére van szükség.

Az olasz szakvezető június 7-ig még módosíthat a névsoron.

A nyári Európa-bajnokságot megelőző közvetlen felkészülés során a magyar válogatott június 4-én Írország vendégeként Dublinban, az Európa-liga döntőjének is otthont adó, ötvenezer néző befogadására alkalmas Aviva Stadionban lép pályára, a főpróbát pedig a debreceni Nagyerdei Stadionban tartja négy nappal később Izrael ellen.

Rossi az edzőtábor kapcsán elmondta, az első héten a fizikai felkészítésé lesz a főszerep, utána ezen a két találkozón szeretne mindent kipróbálni, amire a kontinenstornán szükség lehet.

A 12 mérkőzés óta veretlen magyar csapat a június 14-én kezdődő Eb-n elsőként Svájccal találkozik Kölnben, majd Stuttgartban előbb a házigazda német, aztán a skót együttes lesz az ellenfele a csoportkörben.

Borítókép: Gulácsi Péter és Dibusz Dénes (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak