Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Leborul csapattársai előtt a kupadöntő hőse, aki csak a válogatottnál látott olyan csapategységet, mint Pakson

Leborul csapattársai előtt a kupadöntő hőse, aki csak a válogatottnál látott olyan csapategységet, mint Pakson

m4sport.hu
Tipikus kupameccset játszottak a Ferencvárossal a MOL Magyar Kupa döntőjében, ahol veszítenivaló nélkül játszhattak – véli a Paks szerdán ihletett formában védő kapusa, Szappanos Péter, aki a válogatottnál látott elsőként olyan csapategységet, mint Pakson.

A 33 éves kapus az M1 stúdiójának vendége volt, ahol elmondta, „jól esett a lelkének” a győztes kupadöntőt követő méltatás, főleg, „hogy egy kicsit frusztráltabb időszakot” élt át az utóbbi időben.

Szappanos valósággal megbabonázta a Ferencvárost a MOL Magyar Kupa szerdai fináléjában, bravúrjaival kulcsszerepet játszott a hosszabbításban kiküzdött paksi győzelemben, többek között Varga Barnabás tizenegyesét is védte, amivel kiérdemelte a meccs legjobbjának járó elismerést is.

„Megköszönték – reagált nevetve arra a kérdésre, hogyan fogadták a társak az öltözőben a nagy siker után. – Büszkék voltak rám. De én is büszke voltam rájuk, mert iszonyatosan nagy mezőnymunkát tette bele a mérkőzésbe, mind védekezésben, mind támadásban. Majdnem egy félidőt ugye emberhátrányban játszottunk, ráadásul a Ferencváros ellen, amely ellen még azonos létszámban is embertpróbáló feladat tartani az eredményt. Szóval én leborulok előttük.”

„Tipikus kupameccsnek” tartja a döntőt, amely a várakozásainak megfelelően indult: a Fradit nyomást helyezett rájuk, de „aki nem számít erre a Ferencváros ellen, az nem elég felkészült”. Úgy gondolja, nekik nem volt veszítenivalójuk a bajnoki címet – épp a Paksot megelőzve – már négy fordulóval a vége előtt bebiztosító csapat ellen, „mindent egy lapra feltéve tudtak játszani, és bátrabb játékot tudtak felvállalni”, mint az azt megelőző találkozásukkor.

A profi pályafutását épp a Ferencvárosnál kezdő játékos – igaz, harmadik számú kapusként –rendszeres tagja a magyar válogatott keretének, és ha csak közbe nem jön valami, ott lesz az Európa-bajnokságon is, ahol sorrendben Svájccal, Németországgal és Skóciával találkozik a nemzeti csapat.

„Én tartom magam ahhoz, amit már többször is hangoztattam: az összes mérkőzés nehéz lesz – így, mikor Dzsudzsák Balázs azon felvetéséről kérdezték, hogy a Svájc elleni találkozó lehet a legnagyobb falat az Európa-bajnokság csoportküzdelmei során. – Nem gondolnám, hogy egy Európa-bajnokságon lehet könnyű mérkőzést játszani, akárki is az ellenfél. Azt gondolom, elég erős csoportba kerültünk, nagyon jól felkészült csapatokkal fogunk találkozni.”

Úgy véli, az ellenfelek kilététől függetlenül „nem fog változni a felfogásuk és a vezérelv, hogy elsősorban magukkal kell foglalkozniuk, és akkor remélhetőleg tudják még maguk előtt görgetni a veretlenségi sorozatot, ami annak volt köszönhető, hogy mindig két lábbal a földön jártak”.

Szappanos bízik benne, hogy az utolsó bajnoki fordulóban – szombaton 17.45-től a Kisvárdát fogadja a Paks – még kitart a kupadöntőben szerzett lendület, sőt, igazából úgy érzi, „ha addig nem edzenének semmit, akkor is ugyanolyan teljesítményt tudnának letenni az asztalra, mintha három tréning lenne a meccsig”.

„Fontos számunkra a hétvégi mérkőzés, mert szeretnénk megtartani az ezüstérmet, ha már egész évben ott voltunk az elején, és a téli szünetben vezettük is a tabellát” – mondta, hozzátéve, „senkiben nem merülhetett fel a kétség”, hogy a Fradi utcahosszal nyeri majd a bajnokságot.

A szerdai siker folyományaként a Paks 13 év után újra nemzetközi kupaporondon szerepelhet, kupagyőztesként az Európa-liga selejtezőjében lesz érdekelt, ami a rutinos kapusnak is újdonság lesz, hiszen a válogatottbeli bemutatkozásakor kapott 5 percet leszámítva, ő sem játszott még nemzetközi szinten.

„Az a csapategység, amivel először a válogatottnál találkoztam életem során. Ilyen összetartó közösséget ritkán lát az ember, és ami számomra nagyon pozitív, hogy a vezetők minden erejükkel védik ezt a közösséget. Tehát azokat az értékeket, amiket a játékosok képviselnek, azokat megbecsülik, és nincs félévente szemléletváltás” – jelentette ki annak kapcsán, mi a kiváló idényt futó Paks titka.

Borítókép: Budapest, 2024. május 15. A paksi Szappanos Péter kapus (b) és csapattársa, Vas Gábor a labdarúgó MOL Magyar Kupa döntőjében, a Paksi FC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a Puskás Arénában 2024. május 15-én. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak