Kapcsolódó tartalom
Kubatov Gábor klubelnök először kifejezte csalódottságát, hogy a szerdai kupadöntőben, – melyet a Paksi FC nyert meg – nem élhették át azt az ünnepi hangulatot, ami vasárnap este várt rájuk.
Orosz Pál azzal kezdte, hogy nehéz, megterhelő szezonon vannak túl, rengeteg mérkőzést játszottak, de minden sorozatban az volt a céljuk, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el.
„Fontos volt, hogy megnyerjük a hatodik bajnoki címet, mert ilyen még nem volt” – mondta.
A teljes beszélgetést itt tekintheti meg:
Természetesen szóba került a csütörtökön a Szpartak Moszkvához aláíró vezetőedző, Dejan Sztankovics távozása is.
„Azt hittem, hogy azonos a DNS-ünk. Én tényleg hittem abban, hogy az emberi kapcsolatok többet jelentenek, de nem így volt. Sok minden befolyásolja egy edző döntését és ezekbe nem is szeretnék belemenni, de úgy szerettem volna, ha marad és hosszú távra tudunk tervezni” – mondta Kubatov, hozzátéve, hogy minden edzővel úgy terveznek, hogy sokáig együtt dolgozhatnak majd, ahogyan ez Thomas Doll vagy Szerhij Rebrov esetében is történt.
Ezúttal nem, Sztankovics nyolc hónap után elköszönt.
„Ez nem vet jó fényt a klubra” – fogalmazott. „Amikor elmegy egy edző, minden másképp lesz, ráadásul költséges dolog edzőt váltani és egy bonyolult probléma, amit most meg kell oldani” – tette hozzá.
Orosz Pál hozzátette, nem lepődtek meg Sztankovics döntésén, az időzítésen viszont igen.
„Talán mondhatom azt, hogy nem volt elegáns”.
Leszögezték, a szerb szakember kérése volt, hogy az Újpest elleni derbin már ne ő üljön a kispadon, amit furcsáltak és nem nagyon értettek.
„Ez az ő döntése, mindenki azt csinál, amit akar, a Ferencváros volt, van és lesz, az edzők jönnek és elmennek, ezt tudomásul kell venni” – mondta Orosz.
Az új edző személyéről nem akartak elárulni részleteket – nem is szoktak, jegyezték meg. Kubatov annyit azért elmondott, úgy érzi, „erősebben jönnek ki majd ebből a helyzetből”.