Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Korai Vasas-öröm, keserű vég: a nagyot fordító ETO kezébe vette a sorsát, másodikként várja a feljutásról döntő fordulót

Korai Vasas-öröm, keserű vég: a nagyot fordító ETO kezébe vette a sorsát, másodikként várja a feljutásról döntő fordulót

M4 Sport
Az első tíz percben kétszer is hátrányba kerülő ETO FC Győr 3-2-re legyőzte, ezzel meg is előzte Vasast, és a feljutást érő második helyről várja az utolsó fordulót a Merkantil Bank Ligában.

Merkantil Bank Liga, 33. forduló:
ETO FC Győr – Vasas FC (3-2)
gólszerzők: Szépe (7.), Lukic (23.), Bumba (45+1.), illetve Radó (3.), Tóth M. (10.)

Remekül indult a találkozó, tíz perc alatt három gólt láthatott a hétezres publikum: a fővárosi együttes szinte azonnal vezetést szerzett, de Szépe János egy szöglet utáni fejessel hamar egyenlített, a harmadik gólra sem kellett sokat várni, Tóth Milán ugyancsak fejjel volt eredményes. Hátrányban tovább rohamozott a Győr, mert ezzel eldőlt volna a feljutás kérdése, törekvéseit pedig siker koronázta, mert már a szünetig átvette a vezetést.

A második félidőre így fordult a kocka, a Vasas támadott nagy elszántsággal, a döntetlennel ugyanis megőrizte volna egypontos előnyét az utolsó fordulóra. A piros-kékeknek voltak is lehetőségeik, de – többek között Gyurákovics Erik bravúrjainak is köszönhetően – gólt nem sikerült szerezniük, így már nem a saját kezükben van a sorsuk.

Az ETO amennyiben a 34. fordulóban nem kap ki Ajkán, kilenc év elteltével jut vissza az élvonalba. A Soroksárt fogadó Vasasnak erre már csak akkor van esélye, ha a Győr kikapna.

A Győrt irányító Borbély Balázs a kezdés előtt reménykedett benne, hogy a két minőségi csapat meccsén a színvonal eléri az élvonalét. „Véleményem szerint megütötte, főleg az első félidő. A második lényegében a Vasasról szólt” – ismerte el az M4 Sportnak, hogy a végégre beszorultak, és végül a kapusuknak köszönhetik a vezetésük megőrzését. Ezen kívül dicsérte futballistái mentális erejét, hisz ismét hátrányból kellett felállniuk.

Gera Zoltán, a Vasas edzője szerint jól kezdték a mérkőzést, hiszen kétszer is megszerezték a vezetést, de az első félidőben „naivak” voltak, többször rosszul zárták a területeket. A másodikban mindent megtettek az egyenlítésért, a ziccereik is megvoltak, de nem tudtak velük élni. Gera hozzátette, szerinte a végén egy egyértelmű tizenegyest nem ítéltek meg a javukra, az ETO első gólja pedig lesgyanús volt. „Nagyon sajnálom a játékosokat, többet nem szeretnék mondani, mert akkor lehet, hogy bajba kerülök.”

Az angyalföldi Radó András elmondta, ők is megérdemelték volna a győzelmet, hiszen kétszer is vezetést szereztek Győrben, de az „nem fér bele”, hogy hármat kapjanak. „Nagyon jó meccs volt, mi is megérdemeltük volna a győzelmet, de valami sajnos hiányzott. Mindent megtett a csapat, nem tudom azt mondani, hogy nem játszottunk jól.”

Az ETO győztes gólját szerző Claudiu Bumba szerint mindenki odatette magát a csapatból, de természetesen örül annak, hogy góllal tudott hozzájárulni a győzelemhez. „Megyünk tovább az úton, Ajkára is azzal a céllal megyünk, hogy megszerezzük a három pontot.”

Borítókép: Az ETO szurkolói a Merkantil Bank Liga NB II 33. fordulójában játszott ETO FC Győr - Vasas FC mérkőzésen (MTI/Krizsán Csaba)

További tartalmak