Tóth Balázs (Fehérvár FC): telitalálat lett kikölcsönözni a felcsúti kispadról, a harminc meccse közel felén, 13-szor gólt sem kapott, 124 védésénél egyetlen kapus sem hárított többször. Hogy ezeknek jelentős hányada bravúrkategóriás, mi sem jelzi jobban, a kapujára érkezett lövések minősége alapján 10,5 góltól mentette meg csapatát. Igazán nem rajta múlt, hogy a Fehérvár – épp a Puskás Akadémiával szemben – centikkel lecsúszott a dobogóról, talán ha az első három fordulóban is Tóth véd. Aki ha az Európa-bajnokságra még nem is, kivédhette magánnak a válogatott kerettagságot.
Gera Dániel (Diósgyőri VTK): igazolta a meglátást, szélsőből lesznek a legjobb szélső védők. De Gera előretöréseinél nem feltétlen a vonal porzott, remekül tört be az előtte játszók által nyitott folyosókba. Öt gól és két gólpassz került a neve mellé, hatvan cselkísérlete mellett 17 befejezést készített elő, miközben a labda visszaszerzéséből is kivette a részét, 161 átadást csípett el, azaz kilencven percenként hatnál is többször olvasta le az ellenfél szándékát, a szélső védők táborában nem találni ehhez foghatót. Kivívott megbecsültségének visszacsatolása, hogy az utolsó fordulóban már csapatkapitányként vezette ki a DVTK-t.
Kinyik Ákos (Paksi FC): a Bognár György által gyakran hangoztatott, ezüstérmet – és kupagyőzelmet – érő konszolidáltabb játékmegközelítés szimbólumaként nem gólok szerzője, hanem elhárítója képviseli a paksiakat a szezon tizenegyében. Kinyik mindössze egy bajnokiról hiányzott, akkor is csak eltiltás miatt (a fehérvári 3-0-s zakóból maradt ki), a többit végigjátszotta, ezáltal övé a harmadik legtöbb játékperc az egész mezőnyben. Így jutott ideje, hogy magába sűrítse, amit posztja megkíván az atomfociban: a bajnokság legtöbb (263) hosszú passzán kívül 531 labdát szerzett vissza (15,2-öt meccsenként), 197 lefülelt átadása az évadban a harmadik legtöbb.
Ibrahim Cissé (Ferencvárosi TC): a francia kettőből elcsábított szenegáli származású bekk első szezonjában alapemberré vált az ismét címet védő Ferencvárosban. Igaz, a Konferencia-liga-szereplés terhelése mellett 23 bajnokit kapott, de a nemzetközi porondon egyszer sem hiányzott a kezdőből. Bár párharcnyerési arányára sem lehet panasz (78,57 %-os sikerrátája a második legjobbnak számít az NB I-ben), ahogy azt a ellenfelei közül magasan kiemelkedő bajnoknál elvárható, az összjátékban kellően jártas, nem túl kockázatosan, ám annál precízebb pontossággal passzol. Letisztult védőmunkáját tanúsítja, mindössze 17-szer szabálytalankodott, és csupán két sárga lapot gyűjtött be.
Nagy Zsolt (Puskás Akadémia): nálunk a védelem szélén kapott helyet, de ahogy az egész pályaíve felfelé tör, úgy tört előre a felcsútiaknál is, a bajnokság második felében inkább támadóként vetették be. Az eredményessége vezetett a felismerésig, vagy épp fordított az összefüggés, ezt elég Hornyák Zsoltnak tudnia, az öt gólpassza azonban eltörpül a 11 találata árnyékában, főleg, hogy a szezon előtt összesen tíznél járt. Háromszor duplázott, 68-szor vette célba a kaput (82,6-szor kilencven percre vetítve), ezzel ötödik a rangsorban, 25 gólszerzési kísérletet készítette elő közvetlen, bátran és jól cselezett (hatvan próbálkozás 63 százalékos hatékonysággal), talán nem túlzás: az egész bajnokság legkiemelkedőbb egyéni teljesítményével mehet az Eb-re.
Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE): szintén Eb-kerettag a felsőházba odaérő KTE legfőbb veszélyforrása a Torinótól második éve kikölcsönzött támadó középpályás: 32 bajnokin (csak sárga lapok miatt mulasztott) 11 gól és öt gólpassz. A próbálkozásaiból és előkészítéseiből kalkulált gólveszélyességi mutató szerint harmadik a ligában, úgy, hogy kilencven kísérletéből – amely a második legmagasabb adat – ötvenet a tizenhatoson kívülről eresztett meg. 256 cselkísérletével listavezető, nem csoda, hogy 93-szor faltotlák, ami hússzal több, mint amit bárki elszenvedett.
Mohammed Abu Fani (Ferencvárosi TC): a nyáron szerződtetett irányító a Fradi mozgatórúgójának bizonyult, tizenegy asszisztjával az izraeli az évad legjobb előkészítője, és ezt alapozó számok is alátámasztják. Meccsre bontva 53,47 átadást jegyzett, és ahhoz képest, hogy az elsőszámú célpont volt a labdakihozataloknál, kis kerekítéssel tíz támadóharmadba juttatott passzt átlagol, amelyekből 5,2 egyenesen a bünetetőterületen belülre ment. Nem kevesebb, mint 65 lövést vagy fejest idézett elő ezekből.
Kata Mihály (MTK Budapest): azon a poszton játszik, ráadásul nem egy kimagasló csapatban, ahonnan nehéz kitűnni. Két találkozón nem kapott szerepet, egyébként mindig kezdőként, a simán középmezőnyös újonc fogaskerekeként, akin átfolyik a játék, összesen 1354 passza a – kockázatkerülő – védőket leszámítva a harmadik legtöbb volt az élvonalban, és 88 százalékában társat talált, az ötödik legtöbb védekező párharcot vívta (237-et), több labdát csent vissza, mint amennyit eladott, 102 cselt vállalt és a negyedik legtöbbet, 64-et szabálytalankodtak ellene.
Marquinhos (Ferencvárosi TC): a kreatív sugár a Ferencváros erőterében, hét gólja és hét gólpassza mögött további statisztikai mutatók bújnak meg, amelyek igazolják, a jobb lábasként balról induló, dinamikus brazil szélső a magyar bajnokságban fékezhetetlen. 132 labdás előretörés (5,47 meccsenként, amivel vezeti a vonatkozó listát), 33 kulcspassz (ebben is 1.), 191 csel, 59 befejezés előkészítése. 118 labdaérintését a büntetőterületen belül kizárólag befejező csatárok múlják felül, miközben három gólt szerzett a tizenhatoson kívülről.
Antonio Mance (Zalaegerszegi TE): a hatodik fordulóban érkezett meg Zalába (és a bajnokságba, addig a DVSC-ben küldték be kétszer csereként), és 15 góljával legfőbb letéteményesévé vált Márton Gáborék nyugodt tavaszának. 12-t jobbal terelt a helyére, ezzel a szezon legjobbosabb befejezője. A horvát csatár folyamatos tűz alatt tartotta az ellenfeleket, 106 próbálkozásával mindenkit lepipált, holott a tizenhatoson belül meccsenként csak alig háromszor jutott el hozzá a támadás (ez kb fele Varga Barnabáséhoz képest). 116 cselkísérlete is a kezdeményezőkészségét bizonyítja.
Varga Barnabás (Ferencvárosi TC): még egy nyári szerzemény, és valószínűleg a nyári szerzemény, aki fényesen bevált a Fradinál. A gólkirályi címét is hozta magával, és noha számszerűleg visszaesésnek tűnik, hogy 26 helyett húsz góllal, valójában jobb, 1,1 gól/meccs átlagot hozott. Ráadásul cakkra pontosan annyit, amennyit a várható góljai ígértek. Mindössze 81 próbálkozásból (4,54 meccsenként, ebben is a legjobb), azaz minden negyedik a hálóban kötött ki – és még volt öt kapufája. Egyben az Eb-re készülő válogatott center az egek ura is, hétszer bólintott védhetetlenül. A mezőnybeli fejpárbajokban sem volt rest, a kevesebb játékidő ellenére 227-tel a hatodik.