Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hivatalos: máris megvan a második érkező Kisvárdán, aláírt a Gyirmót támadója

Hivatalos: máris megvan a második érkező Kisvárdán, aláírt a Gyirmót támadója

m4sport.hu
A labdarúgó NB II-be kiesett Kisvárda a hivatalos honlapján jelentette be a második nyári szerzeményét, Soltész Leventét.

 

A 23 esztendős szélső Honvéd-nevelés, de megfordult Ajkán és Debrecenben is, 2022 nyara óta azonban a Gyirmótot erősítette, melynek színeiben a néhány napja véget ért szezonban 29 találkozón hét gólt és négy gólpasszt jegyzett.

Noha Soltész Dominik az elmúlt évek során jobbára az NB II-ben játszott, a DVSC színeiben 18 mérkőzésen az OTP Bank Ligában is pályára lépett.

„Nagyon örülök neki, hogy Kisvárdára igazoltam, úgy gondolom, hogy ez egy újabb lépés felfelé a karrieremben. Minden esély adva van ahhoz, hogy kisvárdai játékosként térjek vissza az élvonalba. A 2021-2022-es szezonban debreceni játékosként szerepeltem az NB I-ben, idegenben és hazai pályán is pályára léptem egyszer-egyszer a Kisvárda ellen. Azt az információt kaptam a vezetőktől, hogy a mielőbbi, ha lehet azonnali feljutás a cél, ahogy alakul a csapat kialakítása, ennek a célnak, úgy érzem, meg tudunk majd felelni. Amit korábban itt játszó futballistáktól is hallottam, arról a mostani terepszemle során meggyőződhettem, vagyis a körülmények nagyon rendben vannak, azon semmi nem múlhat” – mondta el az új szerzemény.

Soltész a második várdai igazolás, a klub ugyancsak kedden már bejelentette Bíró Bence érkezését is.

 

Borítókép: kisvardafc.hu

További tartalmak