Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nemcsak győzni, meggyőzni is akart a válogatott Izrael ellen, Marco Rossira nehéz döntés vár Szalai és Dárdai kapcsán

Nemcsak győzni, meggyőzni is akart a válogatott Izrael ellen, Marco Rossira nehéz döntés vár Szalai és Dárdai kapcsán

m4sport.hu/MTI
Szoboszlai Dominik állapotában semmi aggasztó nincs, Callum Styles irányában viszont egy kis aggodalommal élhetünk – mondta el az Izrael 3-0-s legyőzését követő sajtótájékoztatón, Marco Rossi szövetségi kapitány, aki az Eb-t megelőző utolsó meccs benyomásairól és a jövő szombati összeállítás nehézségeiről is beszélt az újságíróknak.

„A mérkőzést megelőzően ugye azt mondtam, hogy a célunk az, hogy győzzünk, és meggyőzzünk. Azt hiszem, az első játékrészben mindkét célunkat elértük, a második félidőben kevésbé. De hát normális dolog, hogy valamennyire lelassult a mérkőzés, részben a cserék miatt, amelyeket megléptem. Gondolom mindenkinek nyilvánvaló, hogy ha Szoboszlai Dominikot és Sallai Rolandot lehozom, őket nagyon nehéz pótolni, és utána már a mérkőzésnek nem lesz ugyanolyan ritmusa” – állapította meg.

Az 55. percben a magyar szurkolók legnagyobb rémületére cserét kérő Szoboszlai állapota kapcsán elmondta, „semmi aggasztó nincs, úgy mondaná, hogy csak fáradt volt, és még mielőtt bármiféle sérülésre sor kerülhetett volna, ő maga kérte a cserét, amit nagyon jól tett”.

„Ami a többieket illeti, talán egy minimális aggodalommal élhetünk Callum Styles felé, de úgy hiszem, ő is helyre tud állni jövő hét szombatig” – tette hozzá a már az első félidőben kisebb rúgást kapó és lecserélt középpályásról.

A kapitánynak összeségében „pozitív benyomásai vannak” az Izrael elleni játékot illetően, „a labdabirtoklás fázisában nagyon jól teljesítettünk, míg az első félidőben rövid ideig kellett a labda ellen játszanunk és az is rendben volt”.

Hozzátette, a szünet után „inkább csak szakaszosan” sikerült jól teljesítenie a csapatnak, de a játék súlypontját át tudták helyezni a futballisták, akik helyzeteket, kapura lövési lehetőségeket is kialakítottak a második félidőben is.

„Van egy olyan aspektus, amiben sokat kell még dolgoznunk, ez pedig az energiakezeléssel van összefüggésben, illetve a mérkőzés olvasásához, értelmezéséhez kapcsolódik” – jelentette ki a kapitány.

Kérdésre válaszolva elmondta, néhány kérdőjel még van a Svájc elleni jövő szombaton sorra kerülő Európa-bajnoki meccs kezdőcsapatát illetően, ezeket a héten igyekeznek megválaszolni.

„Bolla és Nego, vagy Kerkez és Nagy Zsolt közül választani a széleken nem okoz problémát, hiszen ha mindannyian jó formában vannak, akkor mindannyian megkapják a játéklehetőséget, mert hasonló minőséget képviselnek. A bal oldali védő posztján már nehezebb a döntés Szalai Attila és Dárdai Márton között, egyelőre az ő esetükben 50-50 százalékon állunk” – fogalmazott.

„Továbbra is az a célunk, hogy örömet okozzunk a szurkolóinknak, és bízom abban, hogy jövő szombaton egy olyan meccset játszhatunk, amely egy felejthetetlen nyár kezdete lesz a drukkereink számára” – hangsúlyozta Rossi.

Izraeli kollégája, Ran Ben Shimon úgy vélte, egyáltalán nem volt ideális a teljesítményük az első 20 percben, de később volt lehetősége olyan futballistákat becserélni, akik hozzátettek a csapat játékához.

„Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből is, ezért ki fogjuk elemezni a felvételeket és megbeszéljük a játékosokkal, hogy mi a teendő. Én is hibáztam, nekem is tanulnom kell még a csapatról, a játékosokról és le kell vonnom a tanulságokat a meccsből, amelynek a második félidejében meglátásom szerint már jobban futballoztunk” – mondta az izraeliek új szövetségi kapitánya.

A magyar válogatott jövő szombaton Kölnben az A csoport első fordulós meccsén a svájciakkal találkozik.

Borítókép: Debrecen, 2024. június 8. Kerkez Milos, Varga Barnabás, Szoboszlai Dominik, Szalai Attila és Sallai Roland (b-j) sorfalat áll a Magyarország - Izrael felkészülési labdarúgó mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2024. június 8-án. MTI/Derencsényi István

További tartalmak