Élő Eredmények

Gulácsi nem látott még ilyet, Sallai szerint a 100% mellé sok szerencse is kellett volna a németek ellen

m4sport.hu
Csalódottan, mégis bizakodva nyilatkoztak a 2-0-ra végződő német-magyar Eb-csoportmeccs után a magyar játékosok.

„Teljesen más arcunkat mutattuk, mint négy nappal ezelőtt, az elejétől kezdve agresszívabbak voltunk, kaptunk az első félidőben egy minimum kétséges gólt. Őszintén szólva nem láttam még olyat, hogy ilyen helyzetben a bíró továbbot intett volna, a védőt lökték hátulról. De ebből is felálltunk, volt egy-két helyzetünk az első félidőben, a második is még 1-0-nál. 60-70 perc után látszott, hogy a németek bedaráltak minket. Az eredményre nem, de a mai teljesítményre szerintem büszkék lehetünk. Mindent kitettünk a pályára, sajnáljuk, hogy nem lett belőle pont. Most egy kicsit matekozni kell” – mondta a lefújás után Gulácsi Péter, aki szerint „az elejétől kezdve tudták, hogy a német meccs nehéz lesz, a svájcit viszont elszúrták”.

„Mint csapat, biztosan kiadtuk magunkból a maximumot – kezdte Sallai Roland. – Egy nagyon erős német válogatott ellen játszottunk, tele klasszis játékosokkal. Ilyen csapatok ellen a 100% mellé nagyon sok szerencse is kell, hogy pontot, vagy akár pontokat tudjunk szerezni. Ez ma sajnos nem jött össze.”

A Freiburg támadója hozzátette, a bekapott gól után sem akartak túlzottan kinyílni, „mert akkor meg is szórhattak volna minket, amit nem szerettek volna”.

„Csalódottak vagyunk, több volt a meccsben. Sajnos szerencsénk sem volt. Voltak helyzeteink, nekem is volt két lövésem, Barninak a fejese a második félidőben, a kétes szituáció a végén, a kezezés. De azt gondolom, hogy most emelt fővel jöhettünk le a pályáról” – így a 24 éves szélső védő.

Borítókép: epa11423146 Jamal Musiala (C) of Germany scores the 1-0 opening goal during the UEFA EURO 2024 Group A soccer match between Germany and Hungary, in Stuttgart, Germany, 19 June 2024. EPA/RONALD WITTEK

További tartalmak