A 18 esztendős magyar kapus a Barcelona U19-es csapatának tagja, az előző szezonban a bajnoki mérkőzések mellett öt alkalommal védett az Ifjúsági Bajnokok Ligájában is, de a nevével találkozhattunk már a Barca első csapatának keretében is.
Yaakobishvili Áron eddigi teljesítményével elégedettek a klubnál, mert a La Masia Report beszámolója szerint egyezik a felek akarata, így elkezdődhetnek a tárgyalások a magyar utánpótlás-válogatott futballista szerződésének meghosszabbításáról.
A kapus édesapja izraeli állampolgár, vagyis a játékos választhatna, hogy melyik ország nemzeti csapatában akar szerepelni, de korábban jelezte, hogy mindenképpen a magyar válogatott tagja akar lenni. Testvére, Antal a Girona profija és már be is mutatkozott az együttes első csapatában.