Mindenekelőtt talán érdemes egy rövid pénzügyi kitekintést tenni, amely megadja a kellő kontextust a megfelelő következtetések levonásához. Míg a Transfermarkt a TNS összesített keretértékét 2,7 millió euróra becsüli, addig a Ferencvárosnál ugyanez a szám 56,7 millió euró, vagyis elmondható, hogy a 20-szoros különbségből kifolyólag gyakorlatilag teljes mértékben papírforma eredmény született (a 7–1-es összesítés kétségkívül ezt támasztja alá). A 2023/24-es dán bajnok Midtjylland játékosainak értéke viszont 59,1 millió euró, tehát ebben a körben egy szinte azonos súlycsoportba tartozó ellenféllel kellene felvenni a kesztyűt, legalábbis financiális szempontból.
LABDABIRTOKLÁS, TÁMADÁSÉPÍTÉS
Mivel már az első mérkőzésen eldőlt a továbbjutás kérdése, így az elemzésben főként az odavágóra helyeztük a hangsúlyt (a visszavágó sokkal kevésbé releváns ebből a szempontból, ha egyáltalán). Nézzük is tehát, hogy mit tanultunk Jansen csapatáról, illetve elképzeléseiről a TNS elleni mérkőzések során! A fenti pizzadiagramok azt mutatják meg, hogy milyen stílus jellemzi a Fradi játékát az eddigi két BL-selejtezős mérkőzése alapján a sorozatban pályára lépő csapatokhoz képest. Alapvetően mivel meglehetősen kicsi a minta, így messzemenő következtetéseket nem feltétlenül lehet levonni, de a TNS elleni párharc adatai jól jelzik, hogy mennyi meggyőző futballal rukkolt elő az FTC. A pizzákat elemezve elmondható, hogy a pálya középső területeit elképesztően uralták a zöld-fehérek, ami nagyban köszönhető a Gustavo–Cissé–Rommens–Maiga tengelynek. Mindkét találkozón 62%-ban birtokolta a labdát Jansen csapata, így szinte végig kontroll alatt tartva a továbbjutás kérdését. A magas Field Tilt érték a támadóharmadbeli dominanciát tükrözi, a 76-os Switching érték pedig arra utal, hogy előszeretettel operáltak forgatással a Fradi játékosai, így helyezve át a súlypontot egyik oldalról a másikra.
Ahogy a fenti lövéstérképről is leolvasható, brutálisan hatékonyan használta ki helyzeteit az FTC, ugyanis az odavágón 2,44-es xG-re 5, míg a visszavágón 1,16-os xG-re 2 gólt szerzett. A két találkozón összesen 18 lövést eresztettek meg a zöld-fehérek, amely nem kifejezetten magas szám, viszont ezek közül 9 kaput is talált (az 50%-os ráta extrán magas értéknek minősül). A vizualizáció arra is rávilágít, hogy a lövések igen nagy részét a tizenhatoson belülről, a kapuval szemből vállalták el, vagyis magas minőségű lehetőségeket alakítottak ki.
Az aggregált passztérképre nézve látszik, a legerősebb passzkapcsolatok Raul Gustavo-Cissé-Ramirez között alakultak ki, de tulajdonképpen nem volt olyan játékos, akit ne vontak volna be az összjátékba (még Dibusz is igen aktív volt lábbal, hiszen mindkét belső védő bátran kereste). A pálya két szélén alapvetően az volt a különbség, hogy a bal oldalt azért valamennyivel gördülékenyebb volt az összjáték a szélső védő és a szélső támadó között (gondoljunk csak a Ramirez-Marquinhos duó szenzációs játékára az odavágón). Amit még feltétlenül ki kell emelni, hogy Jansen teljesen tudatosan töltötte túl a pálya tengelyét a Rommens–Maiga duplaszűrővel, valamint Zachariassen és Pesic visszamozgásaival. Rommens ragyogó teljesítményét hiba volna nem megénekelni, miután az első meccsen 87, a másodikon pedig 92%-os passzpontossággal futballozott, és jóformán minden szekvenciában részt vett, folyamatosan rajta keresztül folyt a játék.
Amennyiben a Fradi építkezését vizsgáljuk, akkor egy rugalmas rendszer rajzolódik ki. Az ellenfél többnyire egy 4–4–2-es középmagas blokkban védekezett, Jansen együttese pedig általában egy 3–2-es formációban járatta a labdát/építette a támadásokat. A két belső védő mellé inkább Ramirez lépett hátra, de a flexibilitásból fakadóan bőven előfordult olyan is, hogy Makreckis töltötte be ezt a szerepet. A Maiga–Rommens duó a tengelyben nyújtott passz-opciót a társaknak, amennyiben pedig arra volt szükség, akkor egyikük előrébb helyezkedett és a vonalak között kérte a labdát.
A progresszív passzok elhelyezkedéséből egyrészt az látható, hogy a bal oldali félterületből érezhetően kezdeményezőbb volt a csapat, mint a másik oldalról. Másrészt pedig az is nagy különbség, hogy míg a bal összekötőből nagyjából ugyanannyi átadás irányult a szélre, illetve az úgynevezett 14-es Zónába (ellenfél tizenhatosának közvetlen előtere), addig jobbról sokkal gyakrabban keresték a szélen helyezkedő társa(ka)t a középső opció(k) helyett.
A támadóharmadba kiosztott passzok rangsorában Raul Gustavót találjuk az első helyen, a dobogóra pedig Ramirez és Cissé fért még fel. Megállapítható, hogy elsősorban ők hárman feleltek azért, hogy a labda eljusson a TNS védő harmadába. Rommens és Makreckis 15 ilyen típusú átadást jegyeztek és mindezt úgy, hogy kifejezetten magas hatékonyság szerepel a nevük mellett.
Az xT (Expected Threat – ’várható veszély’) hőtérkép alapján következtetésként levonható, hogy a TNS elleni párharc során összességében a bal félterületből alakított ki nagyobb veszélyt a Fradi, ugyanakkor a kezdőkör környékéről és a jobb összekötőből sem lehetett őket őrizetlenül hagyni, hiszen ezekről a területekről is képesek voltak bontani és helyzeteket kreálni.
VÉDEKEZÉS
Mivel mindkét meccsen 62%-os labdabirtoklással operált a Fradi, így javarészt az építkezés, a helyzetkialakítás és a támadásépítés elemzésére helyeztük a fókuszt, de röviden azért nézzük meg azt is, hogy labda nélkül mit láttunk Jansenéktől. Az odavágón és a visszavágón egyaránt egy középmagas blokkal jellemezhető 4–2–3–1-es labda nélküli formációban védekezett az FTC. A fenti jelent alapján a játékosok és a csapatrészek közötti távolságok ideálisnak mondhatóak és az is megfigyelhető, hogy mennyire kompakt a szerkezet. A két mérkőzésen összesen 1,57-es xG-t engedtek a zöld-fehérek a TNS-nek, ami egy kifejezetten alacsony szám és igen hatékony védekezésre utal.
Az 5–0 alkalmával 72, míg a visszavágón 70 labdaszerzést hajtott végre a Ferencváros, ezek közül összesen 21 bizonyult magas labdaszerzésnek – ahogy a hőtérkép is mutatja, a bal szélen sokkal aktívabbak voltak. Bár nem lebecsülve a walesi csapat játékerejét, azért alapvetően nem a TNS ellen derült ki, hogy mennyire lesz proaktív védekezésben Jansen gárdája.
A letámadás intenzitását jelző PPDA mutató 13 körül alakult mindkét találkozón, amely közepesen intenzívnek presszinget jelez. A fenti jelenet azért jól szemlélteti, hogy nem túl sok időt és teret hagyott a Fradi a TNS-nek a labdakihozatalok kapcsán, és amikor úgy kívánta a szituáció, akkor akár 6 játékossal támadott le az ellenfél védő harmadában. Az esetek túlnyomó többségében ilyenkor nem nagyon maradt más opciója a kapusuknak, mint a felívelés (csak viszonyításképpen: az odavágón a walesiek 48 hosszú átadást produkáltak a zöld-fehérek 27 hosszú passzával szemben).
ÖSSZEGZÉS
Az elemzésben bemutatott vizualizációk és meccsjelenetek nem csak arra világítottak rá, hogy a Jansen irányította Fradi milyen domináns stílusban játszott a TNS elleni BL-párharc során, hanem arra is, hogy mind támadásban, mind védekezésben elégedett lehetett a mester csapata teljesítményével. Ezenkívül arra is fény derült, hogy milyen stílusjegyek mentén képzeli el a holland szakember az FTC játékát, legyen szó akár a labdakihozatalról, akár a letámadásról, akár a helyzetkialakításról. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy nem feltétlenül a TNS elleni párharc volt a legnehezebb akadály, vagyis a Midtjylland vélhetően jóval nagyobb kihívást jelent majd. A kezdés tehát egészen ragyogóan sikerült, bízzunk benne, hogy a folytatás is hasonlóképpen emlékezetes lesz a zöld-fehérek szempontjából!