„A szerencsének is szerepe van az eredményekben, de a győzelem akkor jön, ha a csapat erős karakterrel játszik, és az elmúlt két fordulóban játszott meccsek után most kijött a karakterünk. Nemcsak csapatot építünk Újpesten, hanem kultúrát és identitást, ebből a szempontból is fontos állomás volt ez a siker” – fogalmazott a lefújás után Bartosz Grzelak, aki szerint annak lesz szerencséje, aki eleget dolgozik érte.
Jövő héten esedékes pályafutása első derbije, erről elmondta, nem ígér semmit, de szeretné a szurkolókat büszkévé tenni.
„Ajándékoztunk négy gólt az ellenfelünknek, pedig 1–0-nál két hatalmas ziccerünk is volt. Ha nem rúgjuk be a helyzeteinket, nem tudunk meccset nyerni. Bíztam benne, hogy a fáradtság nem lesz tényező, de látszott pár játékosom, hogy fejben és fizikailag is teljesen elkészült az erejével” – hangsúlyozta a fehérvári vezetőedző, Pető Tamás.
A szakvezető azért örül a fiatal Kovács Patrik góljának, reméli, több is lesz még.
A negyedik gólt szerző Tajti Mátyás szerint már az első fordulókban is lehetett látni, mit szeretnének játszani, csak most jött ki eredményben is az elvégzett munka, végre szerencséjük is volt. Az első élvonalbeli gólját szerző Kovács Patrik már előző este sokat gondolt arra, hogy betalálhat, de nyilván ezt nem 4–0-s hátrányban képzelte el.
Összefoglaló:
OTP Bank Liga, 3. forduló
Újpest FC–Fehérvár FC 4–1 (3–0)
Budapest, Szusza Ferenc StadionV: Berke Balázs
Gólszerző: Ljujics (24.), Brodic (42.), Joao Nunes (47.), Tajti (53.), ill. Kovács P. (90.)
Sárga lap: Csongvai (57.)Újpest: Piscitelli – Bese (Babós, 82.), Joao Nunes, Gergényi – Baranyai (Simon K., 55.), Ljujics (Dénes A., 71.), Tajti, Geiger (Radosevics, 55.), Tamás K. – Karamoko (Mucsányi, 82.), Brodic
Fehérvár: Tóth B. – Milicsevics, Spandler, Szerafimov, Huszti – Katona M. (Kovács M., a szünetben), Christensen (Stefanelli, 70.), Csongvai, Melnyik (Bedi, a szünetben), Pető (Babos, 70.) – Gradisar (Kovács P., a szünetben)