„Debrecenben megtiszteltetés dolgozni, sokszoros bajnokcsapatról, igazi fellegvárról van szó. Tudom, hogy fontos a saját nevelésű játékosok szerepeltetése, de ugyanakkor az eredményesség is. A cívisváros egy lokálpatrióta hely, ezt tisztelve érkeztünk a stábommal, a debreceni legenda Éger Lászlóval és fiammal, Máté Rolanddal, aki már régóta az FTC utánpótlásában dolgozott. Természetesen marad a stábban Dombi Tibor és Balogh János, ők jelentik a folytonosságot. Bízom abban, hogy sikeresek leszünk” – árulta el a sajtótájékoztatón Máté, aki 2026-ig szóló szerződést írt alá a DVSC-vel, mely opcionálisan plusz egy évvel meghosszabbítható.
Makray Balázs, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője elmondta, Blagojevics egy sikeres időszakot töltött a csapat kispadján, de „az elmúlt időszakban azonban érezni lehetett, hogy nem felszálló ágban vagyunk, úgy éreztük, váltani kell a kispadon”.
„Úgy gondoltunk, itt az ideje, hogy újra magyar edzője legyen a csapatnak, egy olyan szakember, aki a nemzetközi porondon is tapasztalt. A listán Máté Csaba volt az első, és örömünkre igent mondott. Úgy véljük, ő kiváló választás, illeszkedik a céljainkhoz” – tette hozzá.
Máté Csaba 2012 és 2023 között a Ferencváros edzői stábjában dolgozott, többek között Ricardo Monizzal, Thomas Dollal, Szerhij Rebrovval, Peter Stögerrel és Sztanyiszlav Csercseszovval is. Ezalatt több alkalommal kapott szerepet megbízott vezetőedzőként.
Legutóbb 2023 nyarán, amikor a Konferencia-liga főtáblájára vezette az FTC-t. Ezalatt összesen 10 mérkőzésen irányította a csapatot, mérlege 9 győzelem és 1 vereség, valamint 39 szerzett és 10 kapott gól volt, ám hiába a jó teljesítmény, a Ferencváros végül nem erősítette meg pozíciójában, s szeptemberben Dejan Sztankovicsot nevezte ki. Máté ezt követően befejezte a szakmai munkát a Ferencvárosnál.
Edzői filozófiája, játékfelfogása és gólerős támadójátéka mély nyomott hagyott a zöld-fehér és a semleges szurkolókban egyaránt, így komoly várakozás előzi meg debreceni munkáját.
Az M4 Sportnak adott interjúban a vezetőedző elárulta, az elmúlt egy évben már hiányzott neki a közeg, az öltöző, az edzések és mérkőzések hangulata, nagyon várta már azt a kihívást, amiről úgy érezte, érdemes belevágni.
„Korábban is adódott egy-két lehetőség, de most jött el az a pillanat, amikor mindkét fél úgy gondolta, hogy közösen dolgozzunk és együtt legyünk sikeresek.”
Elárulta, az elmúlt hónapokban folyamatosan képezte magát, Hollandiában és Belgiumban is járt klubcsapatoknál.
Leszögezte, Debrecenben sem változtat azon a szemléleten, amit a Ferencvárosnál mutatott.
„Természetesen a játékosok minősége meghatározza, hogy ebből mennyi gól születik, de bizakodó vagyok, hogy sikerül majd itt is sok gólt szerezni. Természetesen fontos az egyensúly, a védekezés és támadás aránya. Azért azt az extrém gólmennyiséget, amit a Fradiban lőttünk, nem gondolom, hogy meg tudjuk ismételni, de ha előre tudunk lépni a gólok számában, azt már sikeresnek mondhatjuk.”
Végezetül elárulta, segítség, hogy a válogatott szünetben kezdheti meg a munkát, így lesz idő összecsiszolódni.
Az NB I-ben ötven százalékos mérleggel rajtoló, a nyolcadik helyen álló DVSC legközelebb szeptember 14-én lép pályára, amikor a Békéscsabával találkozik a MOL Magyar Kupában, Máté Csaba ezen a mérkőzésen debütál majd a kispadon, majd egy héttel később jön a Nyíregyháza elleni bajnoki derbi, idegenben.
„Az első perctől foganatosították, hogy ez a legfontosabb mérkőzés az évben, úgyhogy nagy kihívás, de állunk elébe” – tette hozzá.