A lila-fehérek 12 szerzett góllal messze a leggólerősebb csapat a bajnokságban, a meccsenkénti gólátlagot tekintve (2) is az első helyen állnak. A 12 gólon 6 játékos osztozik, a legkiemelkedőbb Matija Ljujic 5 találattal. Azonban egyes góljaik ismétlő mintázattal rendelkeznek. Mik ezek a mintázatok és mennyire fenntartható módon fogják szállítani a gólokat?
Pontrúgások
Ha csak kizárólag a gólokat vizsgáljuk, feltűnő a pontrúgásokból való eredményesség. Büntetőt, szabadrúgást, szögletet, bedobást figyelembe véve 5 gólt is szereztek, amit ilyen rögzített szituációk előztek meg. A pontrúgás elengedhetetlen része egy csapat felkészülésének, ráadásul az ezekből a szituációkból elért gólok a csapat játéktudásától szinte függetlenek.
A Debrecen ellen Bese Barnabás gólját előzi meg egy ügyes kisszöglet variáció: simán megoldották a 2 az 1 elleni szituációt a kissé elalvó debreceniek ellen. Ez azért is meglepő hiba a Loki részéről, mert a Fehérvár ellen két héttel korábban hasonló helyzetből talált be az Újpest.
Tajti visszagurítása lehetővé tette, hogy Geiger veszélyesebb szögből íveljen középre, hiszen a szöglet elvégzését követően azonnal kiléptek a lesszabály miatt a vendégek, így az általuk eredetileg elfoglalt terület és a kapus között kialakuló területre ívelhetett Geiger, amit Bese lendületből, a kapunak szemből érkezve támadhatott meg. Remek elképzelés és kivitelezés.
Kreatív szöglet-variációkkal tartósan lehet veszélyeztetni akár egy egész szezon során is, ám ennek gyakorlására és fejlesztésére időt kell fordítani az edzések során.
A Fehérvár elleni második gólt is egy szöglet előzte meg, amit követően ugyan felszabadítottak a vendégek: azonban Gergényi a Tamástól kapott labdát azonnal visszaíveli, ismét ellentétes oldali lábbal, vagyis a labda megint a kapu felé fog csavarodni.
A Fehérvár védelme feltolta a védekezését, az Újpest (ahogyan a Debrecen ellen is) ezzel a beadással támadta a védők és a kapus között kialakuló területet. A megcsúsztatott labdára Ljujic csapott le, aki önzetlenül kiszolgálta Brodićot, aki az üres kapuba passzolt.
A szándék itt is egyértelmű volt, azonnali beadás a védelem mögé egy kapu felé csavarodó labdával.
A következő gól ugyanezen a mérkőzésen (szintén a fenti videóban látható). Ismét 2 az 1 elleni helyzetet old meg – ezúttal – Ljujic és Geiger, a kisszögletet rosszul levédekező Fehérvár ellen.
A kapu felé kanyarodó labdát Nunes támadhatta meg lendületből, berobbanva a kisszöglet hatására kihúzódó vendég védelem mögött, 3-0. Ezért is csalódást keltő, hogy a Debrecen két héttel később szinte ugyanilyen gólt kapott az Újpesttől.
Egyértelmű, hogy a lila-fehérek a szöglet utáni pillanatokat gólszerzési lehetőségként értelmezik, ez tudatosságra utal.
Azonban, ha Tajti Fehérvár elleni góljára gondolunk, amikor Ljujic jobb oldali szabadrúgását követően az első két érintés fehérvári volt, az ilyen gólok valószínűleg nem ismételhetőek meg rendszeresen.
Az Újpest jobb oldali szögleteit látva egyértelmű, hogy a rövid oldalt támadja a csapat, ehhez ballábas beívelések szükségesek. Mivel a csapatban több ballábas játékos is van (ami ritkaságnak számít, körülbelül minden hatodik futballista), a keret ezen adottságait mindenképpen érdemes kihasználnia Grzelak Bartosz stábjának. A kisszögletek gyakorisága is fellelhető az ábrán.
Mivel a csapat jelenleg mérkőzésenként 1,0 xG-nél többet enged ellenfeleinek, ezért fontos lesz a csapat védekezését megerősíteni.
Támadásban a csapatkapitány, Matija Ljujic szerepét érdemes kiemelni, aki kulcsfontosságú szerepet tölt be csapata játékában.
A szerb játékos a két félterületben alakít ki veszélyt (Expected Threat). Érdekes, hogy jobb oldalon közelebb kerül a kapuhoz, ahonnan befelé vágva lőhet vagy oszthat ki kulcspasszt vagy a kulcspasszt megelőző passzt. Akciói nagyobb volumene viszont a bal oldalon történik, tehát egy univerzális, mindkét oldalon hatékony játékosról van szó.
Összességében elmondható, az Újpest eredményei bizakodásra adnak okot, ám a védekezésükön érdemes javítani. Ha továbbra is 0,00 körüli xG-különbséggel fognak állni, akkor visszaeshetnek a tabellán a középmezőnybe. Pontrúgásaiknak sokat köszönhetnek eddig, ezeknek egy része tudatos, az edzőpályán elvégzett munkának az eredménye, illetve sok új játékost kell(ett) a csapatba építeni, ennek áthidalására pedig hatékony és egyelőre elég jól működő módszer.
OTP Bank Liga, 6. forduló:
Fehérvár FC–MTK Budapest 1–0
Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC 3–1
Diósgyőri VTK–ETO FC Győr 0–0
Kecskeméti TE–Újpest FC 1–3
Paksi FC–Puskás Akadémia FC 2–1
Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC 2–1