Az összecsapásnak otthont adó Merkur Spiel Arénában megtartott pénteki sajtótájékoztatón a 37 éves szakember úgy fogalmazott, az Eb-n a németek által 2-0-ra megnyert mérkőzésen a magyarok nagyon mélyen védekeztek, de ő ezúttal nem erre számít.
„Ha az Európa-bajnoki mérkőzést összességében megnézzük, akkor szerintem megérdemelten győztünk, de sokat volt nálunk a labda, és ez valamivel egyszerűbbé tette a dolgunkat. Ugyanakkor a magyaroknak is voltak gólszerzési lehetőségeik, most pedig azt gondolom, hogy támadóbb felfogásban lépnek majd pályára” – nyilatkozta Nagelsmann, aki beszélt arról is, hogy mindkét válogatott keretében vannak változások, ugyanakkor ő nem aggódik a Nationalelfből távozott Toni Kroos, Manuel Neuer és Ilkay Gündogan pótlását illetően, szerinte ugyanis jó játékosokat tudtak beválogatni a helyükre.
Kapcsolódó tartalom
„Szeretném látni azt a fajta jó hozzáállást a játékosaimtól, ami jó eredményhez is vezet. A szurkolóinkat ugyancsak magunk mellé kell állítani, hiszen ez lesz az első mérkőzésünk az Európa-bajnokság óta. A mostani edzéseinken új dolgokat nem gyakoroltunk, viszont igyekeztünk tökéletesíteni az eddigieket, úgyhogy természetesen győzni akarunk szombat este” – jelentette ki a német kapitány.
Nagelsmann azt is elárulta, hogy Gündogan helyét Nicklas Füllkrug veszi majd át, miközben Kai Havertz húzódik vissza a középpályára, Kroos posztján pedig Pascal Gross, a Borussia Dortmund középpályása jut lehetőséghez. Utóbbiról beszélve elmondta, „meg van őrülve a labdarúgásért”, és nagyon jól látja az egyes játékosok, illetve klubok körül kialakuló szituációkat.
Kapcsolódó tartalom
„A pályán pedig mindig keresi és kéri a labdát, magabiztos, valamint jó szeme van a mélységhez és összességében a játékhoz” – dicsérte Grosst Nagelsmann.
A 33 éves futballista elmondta, intenzív edzéseken vannak túl, és mindenki maximálisan felkészült az előtte álló feladatra. Saját játékával kapcsolatban azt emelte ki, hogy mindig megpróbálja a társakat megfelelő kommunikációval segíteni. „Tonit nagyon tisztelem, de én a saját játékommal fogom segíteni a válogatottat, ehhez pedig az kell, hogy ugyanúgy futballozzak, mint ahogyan mindig szoktam” – jelentette ki.
Kapcsolódó tartalom
A Németország-Magyarország találkozó szombaton 20.45-kor kezdődik a francia Clément Turpin sípjelére. A mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.