A borsodi klub honlapjának hétfői beszámolója szerint az 58 éves tréner eddig 374 élvonalbeli és 147 másodosztályú mérkőzésen irányította csapatait: a Fehérvár FC-t, a Haladást, a Paksi FC-t, a Gyirmótot, legutóbb pedig a Budapest Honvédot. Legnagyobb sikere a Magyar Kupa megnyerése, két bajnoki bronzérem, feljutás az NB I-be, illetve az idény legjobb edzőjének járó elismerés.
Csertői segítője Tököli Attila lett, az edzőpáros 2015 és 2018 között már dolgozott együtt.
Az előző idényben még élvonalbeli Mezőkövesd május végén kinevezett szakvezetője, Tóth Mihály szerdán távozott posztjáról, mivel a csapat hat forduló után négy ponttal a másodosztály tabellájának utolsó helyén áll.
Kapcsolódó tartalom
A mostani szezonban ez volt az ötödik edzőváltás az NB II-ben: korábban a Kisvárdánál, a Budapest Honvédnál, a Budafoknál és a Vasas FC-nél volt változás a kispadon.