Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gergényi Bence édesapja gólt szerzett az Újpest ellen

Gergényi Bence édesapja gólt szerzett az Újpest ellen

m4sport.hu, K. I.
Az Újpest szombaton Dunavarsányban lép pályára a Mol Magyar Kupa 3. fordulójában. A találkozóhoz különleges történet is társul.

A lila-fehérek nem először látogatnak a sorozatban Dunavarsányba. A Pest vármegyei I. osztályban szereplő együttes 1992. augusztus 19-én egyszer már vendégül látta a fővárosi csapatot, amely akkor 3–2-re nyert és továbbjutott.

Az akkor éppen UTE néven szereplő együttes vezetőedzője a legendás Bene Ferenc volt, a csapatban pedig már akkor is ott volt Véber György, Szlezák Zoltán vagy éppen a meccsen két gólt is szerző Aczél Zoltán. A szombaton 15 órakor kezdődő mérkőzés ugyanakkor nem miattuk érdekes, hanem az 1993-ban dunavarsányi színekben pályára lépő Gergényi János miatt. Az akkor 25 esztendős, a meccsen belső védőként szereplő futballista gólt szerzett az Újpest ellen.

A korabeli tudósítás: Gergényi Bence édesapja a dunavarsányi kezdőben és a gólszerzők között

Gergényi János fia, Bence ma a lila-fehérek labdarúgója, de sajnos édesapja nem láthatja szombaton fiát a Dunavarsány ellen futballozni. Gergényi János, 2014-ben, mindössze 47 évesen elhunyt. Az egykori játékos a tököli sportcsarnokban, egy öregfiúk torna közben veszítette életét. Később Tököl Önkormányzata posztumusz életműdíjjal tüntette ki a korábbi kiváló sportembert.

Íme az 1993-as mérkőzés összefoglalója, benne 0:07-nél Gergényi János gólja.

Borítókép: Budapest, 2024. augusztus 17. Gruber Zsombor, a Ferencváros (b) és Gergényi Bence, az Újpest játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójában játszott Ferencváros TC – Újpest FC mérkőzésen a Groupama Arénában 2024. augusztus 17-én. MTI/Vasvári Tamás

További tartalmak