A MOL Magyar Kupa (MK) harmadik fordulójában lépnek be a mezőnybe az első két osztály csapatai, amely így egy igazi futballünnepnek ígérkezik, hiszen szerte az országban nívós mérkőzéseket rendeznek, és akár Megye I. osztályban játszó csapatok is összemérhetik tudásukat az NB I-ben szereplő gárdákkal. Valamennyi mérkőzésről helyszíni tudósítással készül a közmédia, így online, a nemzetisport.hu, illetve az m4sport.hu oldalán szöveges és videós beszámolókból informálódhatnak a találkozókról.
Az M4 Sporton öt, az m4sport.hu-n pedig további hét mérkőzést követhetnek élőben. Szombaton Pintér Attilát, a labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányának bemutatkozását a Vasas kispadján láthatják 16 órától, a Nyíregyháza Spartacus FC elleni mérkőzésen, amelyet az M4 Sport élőben közvetít, míg 19 órától a szintén debütáló Máté Csaba vezetésével a DVSC lép pályára a Békéscsaba otthonában. Vasárnap a Formula-1 után kezdődik az MK élő közvetítése, 15:30-tól a Budafoki MTE – Ferencvárosi TC meccset, míg 18:30-tól a Szombathelyi MÁV Haladás VSE – Puskás Akadémia FC csatát láthatják élőben. A címvédő Paks a megye I-ben szereplő Mezőörs ellen kezdi a Magyar Kupa szereplését – erről és további NBI-es érdekeltségű csapatok találkozóiról is élő, egykamerás közvetítést láthatnak az m4sport.hu-n. (Frissítés: a Mezőörs visszalépett, így a Paks játék nélkül továbbjutott)
A Nemzeti Sportrádió a régi idők rádiós közvetítéseit idézi a futballünnepen, hiszen a Körkapcsolás című műsorban a kiemelt mérkőzések mellett valamennyi találkozóról beszámol, így az eredményeken túl a szurkolói hangulatot is visszaadja a rádióhallgatóknak.
MOL Magyar Kupa, 3. forduló
Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron I.)–Paksi FC 0–3 (játék nélkül)
Szombat
Fémalk-Dunavarsány (Pest I.)–Újpest FC 15.00 (m4sport.hu)
FC Hatvan (NB III)–ZTE FC 15.00 (m4sport.hu)
Monor SE (NB III)–Fehérvár FC 15.00 (m4sport.hu)
Hódmezővásárhelyi FC (NB III)–MTK Budapest 15.00 (m4sport.hu)
Putnok FC (NB III)–ETO FC Győr 15.00 (m4sport.hu)
FC Nagykanizsa (NB III)–FC Ajka (NB II) 15.00
III. kerületi TVE (NB III)–Kisvárda Master Good (NB II) 15.00
Eger SE (NB III)–Soroksár SC (NB II) 15.00
Füzesabony SC Erőss Út (NB III)–Szeged-Csanád GA (NB II) 15.00
DEAC (NB III)–BVSC-Zugló (NB II) 15.00
Kelen SC (NB III)–Budapest Honvéd FC (NB II) 15.00
Testvériség Újpalota SE (BLSZ I.)–Opus Tigáz Tatabánya (NB II) 15.00
Kaposvári Rákóczi FC (NB III)–Facultas-Tiszafüredi VSE (NB III) 15.00
Iváncsa KSE (NB III)–Tiszakécskei LC (NB III) 15.00
Credobus Mosonmagyaróvár (NB III)–Budaörs (NB III) 15.00
1908 SZAC (BLSZ I.)–ESMTK (NB III) 15.00
Sárvár FC (Vas I.)–FC Sopron (NB III) 15.00
Dunaújváros FC (Fejér I.)–Karcagi SE (NB III) 15.00
Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Harta SE (Bács-Kiskun I.) 15.00
Balatonalmádi SE (Veszprém I.)–Pápai Perutz FC (Veszprém I.) 15.00
Vasas FC (NB II)–Nyíregyháza Spartacus FC 16.00 (M4 Sport)
Pécsi MFC (NB III)–Szentlőrinc (NB II) 18.00 (m4sport.hu)
Dorogi FC (NB III)–Érdi VSE (NB III)
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)–DVSC 19.00 (M4 Sport)
Mezőkövesd Zsóry FC (NB II)–Aqvital FC Csákvár (NB II) 19.00
Vasárnap
BKV Előre (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II) 15.00
Csornai SE (Győr-Moson-Sopron I.)–Gödöllői SK (Pest I.) 15.00
Budafoki MTE (NB II)–Ferencvárosi TC 15.30 (M4 Sport)
HR-Rent Kozármisleny (NB II)–Kecskeméti TE 17.00 (m4sport.hu)
Szombathelyi MÁV Haladás VSE (NB III)–Puskás Akadémia 18.30 (M4 Sport)
Hétfő
Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)–DVTK 19.00 (M4 Sport)