Az M4 Sporton öt, az m4sport.hu-n pedig további hét mérkőzést követhetnek élőben a MOL Magyar Kupa 3. fordulójából.
Frissítés: a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottságának pénteki tájékoztatása szerint a Mezőörs visszalépett, így a Paks játék nélkül továbbjutott a 32 közé a MOL Magyar Kupában.
A játéknapokon több új edző is bemutatkozik a csapata mellett, de lesz olyan játékos is, akinek ez lesz az első lehetősége, hogy bizonyítson új csapatában. Ilyen például Varga Roland, aki vasárnap 15 órakor Mezőörsön mutatkozhat be a címvédő Paks színeiben.
„Nagyon örülök, hogy Paksra szerződhettem, és nagyon motivált vagyok. Tudom, hogy egy igazán jó csapatba érkeztem, ahol szeretnék élni a kapott lehetőséggel. Úgy látom, itt minden szinten minden sikerre megvan a lehetőség” – nyilatkozta a szerződése aláírása után Varga Roland, aki legutóbb a székelyföldi Sepsi OSK játékosa volt. A játékos számára ideális lehetőség lehet a vármegyei I. osztályban szereplő ellenféllel szembeni bemutatkozás.
Átesik a tűzkeresztségen Máté Csaba is, aki Békéscsabán ül le először a Debrecen kispadjára (szombat, 19 óra, M4 Sport). A szakember pályafutása során ez csak a második olyan kupameccs lesz, amelyen ő irányít. Szűk tizenegy évvel ezelőtt, amikor Ricardo Moniz távozott a Ferencvárostól, akkor Máté Csaba megbízott edzőként irányította a Fradit. Az első meccse mindjárt egy újpesti MK-meccs volt, amelyen a lila-fehérek nyertek 1–0-ra. Nem tudni mennyire babonás a szakember, de most is lila-fehér ellenfelet kapott.
Kapcsolódó tartalom
A DVSC nem tétlenkedett a válogatott szünetben sem, hiszen a romániai FC Bihorral játszott felkészülési mérkőzést (2–2) és a keret megerősítése is folytatódott: a klub szerződtette a legutóbbi idényben az MTK alapemberének számító Kocsis Gergőt, aki közel 200 mérkőzésen szerepelt már az élvonalban.
Szintén új vezetőedző irányításával száll harcba a Vasas, amelynek a kispadján immár Pintér Attila ül. Az egykori szövetségi kapitány korábban a Ferencváros és a Sopron szakvezetőjeként is nyert Magyar Kupát. Legutóbb 2022-ben dolgozott, akkor a III. kerületi TVE felkészülését irányította. Most a Nyíregyháza ellen (szombat 16 óra, M4 Sport), tizennyolc év után tér vissza a Vasas kispadjára.
„Nem szeretnék sablonokat puffogatni, tisztában vagyok a feladatokkal és a célokkal. Azon leszek, hogy kihozzam a maximumot a játékosokból, valamint hogy a velem és a csapattal szemben állított elvárásoknak maximálisan megfeleljünk együtt, közösen” – szögezte le Pintér, aki ehhez kérte a szurkolók támogatását.
Kapcsolódó tartalom
A Puskás Akadémia legutóbb 2019. március 30-án lépett pályára a szombathelyi stadionban. Akkor 3–0-ra kikapott a felcsúti együttes, a később utolsó helyen kieső Haladástól, ám most nagy csodának kellene történnie ahhoz, hogy vasárnap 18.30-kor (Tv: M4 Sport) ne a vendégek nyerjenek. Érdekesség, hogy az említett mérkőzésen a PAFC-ban pályára lépett Nagy Zsolt és Szolnoki Roland is, abból a csapatból már csak ők maradtak meg hírmondónak Felcsúton.
A Ferencváros vasárnap lép pályára (15.30, Tv: M4 Sport) Budafokon. A jelenleg NB II-ben szereplő piros-feketék a történetük során soha nem tudták legyőzni a bajnoki címvédőt. A két fővárosi klub kilenc alkalommal találkozott eddig és nyolcszor nyert a Fradi, míg 2007. június 9-én lejátszott NB II-es bajnoki 2–2-s döntetlennel ért véget. A legnagyobb különbségű Fradi-siker 2017 tavaszán született, amikor a két csapat a Magyar Kupában csapott össze és a zöld-fehérek 8–0-ra nyertek. Legutóbb 2021-ben találkoztak a felek és az akkori Fradiból mára csak Dibusz Dénes, Botka Endre és Eldar Civic a keret tagja.
Az Újpest 1992 után lép pályára ismét Dunavarsányban. A Pest vármegyei I. osztályban szerepelő piros-fehérek, akkor is kupameccsen látták vendégül a lila-fehéreket, akik 3–2-re nyertek. Az előző szezonban még varsányi színekben futballozott Simon Attila és Vaskó Tamás is, akik az Újpestben is szerepeltek korábban. További érdekesség, hogy az említett 21 évvel ezelőtti meccsen a hazaiak első gólját Gergényi János szerezte, vagyis az Újpest jelenlegi játékosának, Gergényi Bencének az azóta fiatalon, mindössze 47 évesen elhunyt édesapja volt eredményes a lila-fehérek ellen.
A forduló zárása egy borsodi rangadó lesz, hiszen hétfőn este (19 óra, M4 Sport) a Kazincbarcika a Diósgyőrt fogadja. Ebben a párosításban legutóbb tavaly februárban találkoztak a csapatok. Akkor még mindketten az NB II mezőnyében szerepeltek és a hazaiak 1–0-ra nyertek.
A továbbjutás egy meccsen dől el, döntetlen esetében hosszabbítás következik, amennyiben ekkor sem tudja egyik csapat sem megnyerni a párharcot, akkor tizenegyesek döntenek.
Az M4 Sporton öt, az m4sport.hu-n pedig további hét mérkőzést követhetnek élőben a MOL Magyar Kupa 3. fordulójából.
MOL Magyar Kupa, 3. forduló
Mezőörs KSE (Győr-Moson-Sopron I.)–Paksi FC 0–3 (játék nélkül)
Szombat
Fémalk-Dunavarsány (Pest I.)–Újpest FC 15.00 (m4sport.hu)
FC Hatvan (NB III)–ZTE FC 15.00 (m4sport.hu)
Monor SE (NB III)–Fehérvár FC 15.00 (m4sport.hu)
Hódmezővásárhelyi FC (NB III)–MTK Budapest 15.00 (m4sport.hu)
Putnok FC (NB III)–ETO FC Győr 15.00 (m4sport.hu)
FC Nagykanizsa (NB III)–FC Ajka (NB II) 15.00
III. kerületi TVE (NB III)–Kisvárda Master Good (NB II) 15.00
Eger SE (NB III)–Soroksár SC (NB II) 15.00
Füzesabony SC Erőss Út (NB III)–Szeged-Csanád GA (NB II) 15.00
DEAC (NB III)–BVSC-Zugló (NB II) 15.00
Kelen SC (NB III)–Budapest Honvéd FC (NB II) 15.00
Testvériség Újpalota SE (BLSZ I.)–Opus Tigáz Tatabánya (NB II) 15.00
Kaposvári Rákóczi FC (NB III)–Facultas-Tiszafüredi VSE (NB III) 15.00
Iváncsa KSE (NB III)–Tiszakécskei LC (NB III) 15.00
Credobus Mosonmagyaróvár (NB III)–Budaörs (NB III) 15.00
1908 SZAC (BLSZ I.)–ESMTK (NB III) 15.00
Sárvár FC (Vas I.)–FC Sopron (NB III) 15.00
Dunaújváros FC (Fejér I.)–Karcagi SE (NB III) 15.00
Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–Harta SE (Bács-Kiskun I.) 15.00
Balatonalmádi SE (Veszprém I.)–Pápai Perutz FC (Veszprém I.) 15.00
Vasas FC (NB II)–Nyíregyháza Spartacus FC 16.00 (M4 Sport)
Pécsi MFC (NB III)–Szentlőrinc (NB II) 18.00 (m4sport.hu)
Dorogi FC (NB III)–Érdi VSE (NB III)
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)–DVSC 19.00 (M4 Sport)
Mezőkövesd Zsóry FC (NB II)–Aqvital FC Csákvár (NB II) 19.00
Vasárnap
BKV Előre (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II) 15.00
Csornai SE (Győr-Moson-Sopron I.)–Gödöllői SK (Pest I.) 15.00
Budafoki MTE (NB II)–Ferencvárosi TC 15.30 (M4 Sport)
HR-Rent Kozármisleny (NB II)–Kecskeméti TE 17.00 (m4sport.hu)
Szombathelyi MÁV Haladás VSE (NB III)–Puskás Akadémia 18.30 (M4 Sport)
Hétfő
Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)–DVTK 19.00 (M4 Sport)