A DVSC a 10. percben szerzett vezetést Bárány Donát remek kapáslövése után, igaz, a vendégek elég szerencsés módon jutottak szöglethez a szituáció előtt. Dzsudzsák Balázs szabadrúgásánál már nem volt semmi szerencse: a csapatkapitány káprázatos találattal növelte kettőre az előnyt, lényegében az első félidőben eldőlt a továbbjutás.
A fordulás után Bárány még kétszer betalált: előbb egy beadást fejelt be, majd egy (jogtalanul megítélt) tizenegyest váltott gólra. A meglehetősen rossz talajú pályán a DVSC végig magabiztosan futballozott, s bár a Békéscsabának is akadtak lehetőségei, megérdemelten nyert Máté Csaba első tétmeccsén.
„Jól alakult a mérkőzés, korán vezetést szereztünk, kontrolláltuk a meccset a nehéz körülmények ellenére. Elindultunk egy irányba, de még sok munka van vissza. Próbáltuk felhívni a figyelmet, hogy 2–0-nál is akarjunk még gólokat szerezni, megtartva a fegyelmezett védekezés” – értékelt a bemutatkozó debreceni vezetőedző, Máté Csaba az M4 Sportnak.
A triplázó Bárány Donát szerint fontos volt, hogy hamar meglett a vezetés, s megköszönte Dzsudzsáknak, hogy átadta neki a tizenegyest, így eljutott három gólig. Dzsudzsák Balázs köszönetet mondott a csapatnak és a szurkolóknak, szerinte Debrecenhez méltóan álltak bele a meccsbe.
A MOL Magyar Kupa szombati játéknapján nem született meglepetés: valamennyi magasabb osztályú csapat abszolválta a továbbjutást, a Szentlőrinc, a Kisvárda és a Nyíregyháza csak tizenegyespárbaj után.