Némi meglepetésre az Újpest vezeti az élvonalbeli futsal-bajnokságot. A lila-fehérek hat forduló után veretlenül állnak az élen, a mérlegük is imponáló, hiszen öt mérkőzést nyertek, egy pedig döntetlenre végződött. Az Újpest futsalosai 2020-ban jutottak fel az élvonalba, akkor mindjárt elérték azt a ritka bravúrt, hogy sikerült is megőrizni az NB I-es tagságukat. Azóta jártak már a felsőházban, küzdöttek a kiesés ellen, ám most kiváló rajtot véve állnak az élen.
„Megnyugtató ránézni a tabellára – mondta az m4sport.hu-nak Sós László, szakág-igazgató, miután az újpestiek hétfőn este 3–2-re nyertek Debrecenben. – Rég volt olyan, hogy a bajnokság ezen szakaszában egy csapatsportágban az Újpest vezesse a mezőnyt.”
A lila-fehérek teljesítménye már csak azért is meglepő, mert a csapat az előző bajnokságban még a kiesés ellen küzdött.
„Amikor összeválogattuk a keretet, akkor motivált, sikerre éhes játékosokat kerestünk és annak is bizalmat adtunk, akinek nem volt élvonalbeli futsalos múltja. Az sem elhanyagolható, hogy a klub rendezett hátterének köszönhetően több edzési lehetőségünk van, minden nap teremben tudnak készülni a csapat tagjai, nyáron pedig napi két tréning szerepelt a programban, szóval a felkészülés körülményeiben sokat léptünk előre, ez is kellett az eddigi jó eredményekhez.”
Az Újpest számára az igazi értékmérő meccsek most következnek, hiszen egymást után játszik majd a csapat a Berettyóújfaluval, a Haladással, a Kecskeméttel és a Veszprémmel, vagyis a mezőny legjobb csapataival.
„Tisztában vagyunk vele, hogy most jön a neheze – folytatta Sós László. – Nem is gondolunk bele többet a jelenlegi helyzetbe annál, mint amit valójában jelent. A számunkra fontos meccseket hoztuk, hogy az alapszakasz végén majd a felsőházba kerülhessünk. Nekünk ezek voltak a rangadók és a nyíregyházi, valamint a debreceni sikereket a bravúr kategóriába is soroljuk. Most jönnek majd a magasan jegyzett ellenfelek, meglátjuk, lesznek-e meglepetések.”
Az újpesti futsal kapcsán mérföldkő volt, hogy nyáron Újpesten minden, ami a labdarúgáshoz köthető az egyesült, nincs már olyan, hogy az Újpest FC és az UTE egymás ellen küzdene, a futsal pedig betagozódott az Újpest FC-be.
„Nyugodtan tudunk dolgozni, hiszen így rendezett a háttér. Ez nagyon fontos, nem kell azon izgulni, hogy az anyagiak rendben vannak-e. A klub tulajdonosa mindent megteremt a számunkra a jó szerepléshez, még akkor is, hanem fogalmaztunk meg túl nagy célokat, de az eddigiekkel magasra tettük a lécet. A felsőházba akarunk jutni, a többit télen meglátjuk.”
A lila-fehéreknél a jelenlegi első hely ellenére sem szállnak el az igények, egyelőre szó sincs a bajnoki címről.
„Nem gondolnám, hogy az első hely lenne a realitás, de mindig nyerni akarunk. Ha a végén éremért játszanánk, akkor túlszárnyalnánk a várakozásokat. Ha télen tudunk igazolni, akkor talán bátrabban tervezhetnénk. Azt látni kell, hogy az előző bajnokságban közel voltunk a kieséshez, ezért nyáron nem volt egyszerű olyan játékosokat találni, akik komolyan vették az elképzeléseinket. Jövő nyáron egyszerűbb lesz a helyzet, mert télen mindenkinek élő szerződése van, vagyis ki kellene vásárolni a kiszemeltet. Óvádi László sportigazgatóval arról egyeztettünk, hogy egy új játékost szeretnénk a még keretbe igazolni, hogy tovább építhessük a jövőt.”
A lila-fehérek futsal-múltja nem túl hosszú, de gyorsan sikeressé válhat a csapat. A felvetésre, hogy ezt talán még a vezetők sem gondolták volna, egyértelmű volt a válasz.
„Nem szoktam nagy célok nélkül belekezdeni semmibe – fogalmazott Sós László. – A kezdetekkor az volt a tervünk, hogy öt éven belül érmet szerzünk. Közben azért sok nehézséggel kellett szembesülnünk. A mostani első hely persze jót tesz a hangulatnak, de ennél többet nem jelent ez most, nem gondolom, hogy reális lenne a bajnoki címről beszélni. Az azonban kétségtelen, hogy amióta a Mol áll az újpesti futball és futsal mögött bátrabban tervezhetünk.”