Marco Rossi néhány éve a 3-4-2-1-es formáció mellett tette le a garasát, azóta rendre ebben a felállásban küldi pályára csapatát. Ebben a szisztémában a két belső középpályás elképesztően komplex és hihetetlenül fontos szerepet tölt be mind támadásban, mind védekezésben. A csapatjáték szempontjából kulcsfontosságú tehát, hogy a pálya tengelyében kik szerepelnek és egyáltalán milyen profilok állnak a mester rendelkezésére. Ha őszinték szeretnénk lenni (márpedig miért ne lennénk azok), akkor elmondható, hogy olyan nagyon sok opciója azért nincs Rossinak, vagyis eléggé meg van kötve a keze ebben a kérdésben.
SCHÄFER ANDRÁS
Mindenféle túlzás nélkül kijelenthető (ha csak nem történik valami eget rengető változás vagy formahanyatlás), hogy Schäfer Andrásnak tulajdonképpen bérelt helye van a kezdőben. Na de nézzük is, hogy milyen teljesítménnyel érdemli ezt ki az Union Berlin középpályása! Márciusban egy igen hosszú kihagyás után úgy tért vissza a válogatottba, mintha gyakorlatilag mi sem történt volna: a Törökország és Koszovó elleni barátságos mérkőzések során minden egyes megmozdulásán látszott, hogy mennyire sokat jelent neki a címeres mez. Bár az Eb-n ő sem brillírozott, összességében Schäfer teljesítménye mondható a legstabilabbnak és a legkonzisztensebbnek.
A Bundesliga 2023/24-es szezonjában 1214 játékpercet töltött a pályán és a pizza diagramját elnézve bizony megállapítható, hogy a német elsőosztály legjobban védekező középpályásai között kell említeni: labdaszerzések, megelőző szerelések, védekezés intenzitás, légi párharcok – ezekben a mutatókban kivétel nélkül a felső húsz százalékba tartozik, ami jól mutatja milyen elképesztő védekező skilljei vannak a 25 éves játékosnak. Stílusát tekintve igazi box-to-box profil (8-as), vagyis olyan kiváló állóképességű és nagy munkabírású középpályás, aki a játék minden fázisából egyaránt kiveszi a részét. Nem csak hogy képes határozottan megállítani az ellenfelet, agresszíven labdát szerezni vagy éppen lefülelni egy átadást, de utána labdavezetéssel (82. percentilis) hatékonyan előre is tudja juttatni a játékszert, átjátszva az ellenfél védelmi vonalait és esetleges visszatámadását.
Kapcsolódó tartalom
A támadóharmadbeli aktivitása (69) és az ellenfél tizenhatosán belüli jelenléte (73) is számottevő, vagyis aktívan kiveszi a részét a támadásokból is. Helyzetkialakításai (60) és beadásai (61) szintén átlagon felüli minőséget képviselnek a Bundesliga mércéjével mérve, ami mindenképpen megsüvegelendő. Schäfer tehát egy igencsak összetett profil, aki a játék számos elemében (támadás, labdabirtoklás, védekezés, átmenetek, letámadás) is hozzá tud tenni a magyar válogatott teljesítményéhez, emiatt nem is kérdés, hogy a válogatott kezdőjében a helye!
NAGY ÁDÁM
Ha azt állítjuk, hogy a 85-szörös válogatott Nagy Ádám Rossi csapatának egyik legfontosabb pillére volt az elmúlt években, akkor aligha tévedünk nagyot. Noha játéka nem kifejezetten látványos (nem is ezt várják el tőle), hiánya mindig rámutat arra, hogy mennyire meghatározó az ő jelenléte.
Idén januárban az olasz másodosztályon belül váltott csapatot, miután a Pisa-ból a Spezia-ba került kölcsönbe, ahol olyannyira gördülékenyen illeszkedett be, hogy felettébb impresszív teljesítményt és számokat produkált! A Serie B középpályásaihoz viszonyítva egészen kiemelkedő a védekező légi párbajok (79), a megelőző szerelések (87) és a labdaszerzések (86) területén, de ezenkívül a védekező munkabírása (75) valamint a szerelési képessége (75) is a legjobbak közé sorolja. Profilját tekintve egy olyan nagyszerűen védekező 6-os, aki előszeretettel mozog ki oldalra vagy lép vissza a két belső védő közé a labdakihozatalok segítése céljából, ugyanakkor a támadó harmadba jellemzően nem igazán jut el.
Kapcsolódó tartalom
Elképesztően labdabiztos játékos (78), aki elsősorban nem az kulcspasszok kiosztásáért, a helyzetkialakításért és a kreativitásért, hanem gyakori rövid és kockázatkerülő passzai, valamint forgatásai által sokkal inkább a build-up-ért, a mérkőzés ritmusának kontrollálásáért, illetve a megfelelő ütemű labdajáratásért felelős. A Serie B 2023/24-es kiírásában 90 percenként 44 passzt jegyzett, a támadó harmadba pedig megközelítőleg 4,7 átadást átlagolt.
Nagy Ádám labdabiztossága, páratlan játékolvasási képessége és eszméletlen munkabírása miatt ezidáig a kezdőcsapat kihagyhatatlan tagja volt és a középpálya stabilitásáért felelt. Amikor jó formának örvend és megvan a kellő meccs-rutinja, akkor sokat tud hozzátenni, ugyanakkor az elmúlt meccseken talán neki sem sikerült a legjobb arcát mutatnia. Az elkövetkező hónapok egyik legérdekesebb kérdése az lesz, hogy meg tudja-e szilárdítani a helyét Schäfer mellett, amihez persze a poszt-riválisainak lesz egy-két szava.
CALLUM STYLES
Styles 24 éves kora ellenére szerepelt már a Bury, a Barnsley, a Millwall és a Sunderland csapatában is, jelenleg pedig a West Bromwich Albion játékosa. Összesen 23-szoros válogatott, ami Schäfer (30) és Nagy mögött a harmadik legtöbb a magyar válogatott középső középpályásait tekintve. A League One-ban szereplő Barnsley-nál 1415 percet játszott az angol harmadosztály 2023/24-es idényében, ahol nem csak belső középpályásként kapott lehetőséget a bizonyításra, de szárnyvédőként, szélsőként, sőt, még támadó középpályásként is kipróbálta őt az edzője. Ha megnézzük a lenti pizza diagramon szereplő alapozó mutatóit, akkor Schäferhez hasonlóan egy valódi box-to-box középpályás képe rajzolódik ki előttünk. 167 cm-es magassága ellenére a legjobban szerelő játékosok közé tartozik a posztján játszókhoz képest, de a védekezés intenzitása (60) és a védekező légi párbajok (61) szempontjából is átlagon felül teljesített.
Styles esetében okvetlenül ki kell emelni, hogy kifejezetten sok lövéssel operál, ráadásul azok viszonylag magas minőségű lehetőségek. Nem csak a védekező, hanem a támadó fejpárbajokban is lehet rá számítani, hiszen ebben az előző szezonbeli teljesítménye alapján ebben a kategóriában is a liga legjobbjai között volt. A labdabirtoklással összefüggő számaira aligha lehet panasz, ugyanis nem elég, hogy labdabiztos, de még a támadó harmadbeli valamint a tizenhatoson belüli jelenléte is igen magas, és a labdavezetéseket tekintve is egészen jól muzsikált. A teljes képhez azért mindenképpen hozzátartozik, hogy ezeket a számokat az angol harmadosztályban hozta össze, de a profiljának elemzése kapcsán így kaphatunk reális képet a stílusáról. Összességében tehát, ahogy korábban is utaltunk rá, Schäferhez hasonló profil, viszont közel sem azonos szinten produkálja ezt hétről hétre, hiszen a Bundesliga és a League One között azért nem elhanyagolható a különbség.
Kapcsolódó tartalom
NIKITSCHER TAMÁS
24 évesen a „tehetség” jelző nehezen használható esetében, a válogatottnál viszont csak nemrég mutatkozott be a Németország elleni Nemzetek Ligája meccsen, majd a bosnyákok ellen már kezdőként dobta be Rossi a mélyvízbe. Ez utóbbi találkozóról nehéz lenne bárkit is pozitív aspektusból kiemelni, de szégyent semmiképpen sem vallott. Nikitschert tavaly januárban igazolta le a Kecskemét a Pécsi MFC-től, így a 2022/23-as kiírásban az NB I-ben ezüstérmet szerző csapatban tudta bizonyítani rátermettségét és sokoldalúságát!
Ha közelebbről is megnézzük a mutatóit, akkor azt láthatjuk, hogy komplexitásából kifolyólag támadásban, labdabirtoklásban, valamint védekezésben is lehetett rá számítani a pálya középső részén (2023 tavaszán leginkább 8-ast játszott, de 6-os poszton, illetve a szélen is bevetette őt Szabó István). 193 cm magas, vagyis fizikálisan rendkívül masszív: mind a támadó- mind a védekező fejpárbajokban megállíthatatlan, és az elemzett időszakban a labdaszerzéseket tekintve sem lehet túl sok nála jobb játékost találni. Egyrészt képes arra, hogy hatékonyan akadályozza meg az ellenfelek támadásépítéseit, de ha éppen arra van szükség, akkor minden további nélkül fel tud érni a tizenhatoson belülre.
Kapcsolódó tartalom
Magassága ellenére remek cselezési és labdavezetési képességekkel bír, továbbá kifejezetten jól tartja meg a labdát. Nikitscher profilja rendkívül egyedi, így az ő beépítése/kipróbálása valid döntés Rossi részéről. Korábbi súlyos sérülése után viszont nagy kérdés, hogy hosszú távon egészséges tud-e maradni, és képes-e fordulóról fordulóra magas szinten futballozni, ami bizonyára elengedhetetlen lesz a csapatba kerüléshez!
KATA MIHÁLY
Kata megközelítőleg 2700 percet játszott az NB I-ben a 2023/24-es szezonban, és az MTK-ban nyújtott teljesítménye okán egyáltalán nem meglepő, hogy bizony időnként Rossi is számol vele. Csupán 22 éves, így abszolút nem érte el még teljesítménye maximumát, ugyanakkor már most megvan benne a kellő tapasztalat, mivel a negyedik idényét kezdi meg a magyar elsőosztályban. Jelenleg 80 mérkőzés van a lábában, amit ilyen idős korban nem sokan mondhatnak el magukról.
Amennyiben az adatai és statisztikai mutatói alapján profilozni szeretnénk, akkor egy tipikus mélységi irányítóként jellemezhetjük: védelem előtt helyezkedő, irányító típusú középpályás, aki kiemelkedően labdabiztos és magas játékintelligenciával rendelkezik. Kiváló ütemérzékkel és pazar technikai megoldásokkal gyorsítja, lassítja vagy éppen forgatja a játékot. Remekül helyezkedik, így labdakihozatal során általában könnyen megjátszható. Ahogy a metrikái is jelzik, védekezésben általában kevésbé aktív, illetve nem vállal annyi párharcot, mint egy box-to-box (8-as) vagy egy labdaszerző (klasszikus 6-os) típusú középpályás. Noha a védelem előtt helyezkedik, fő erőssége a labda elosztása, és nem a megszerzése. Cselezési (84) és labdavezetési képessége (75) a liga legjobbjai közé emeli, vagyis amellett, hogy fantasztikusan labdabiztos, képes kellő vertikalitást/progresszivitást is vinni a játékba.
ÖSSZEGZÉS
Ahogy az elemzésben az adatok és a haladó teljesítménymérő metrikák is rávilágítottak, mind az öt, mostanában lehetőséget kapó belső középpályásnak megvannak a maga erényei, na meg persze hiányosságai. Az biztos, hogy Rossi 3-4-2-1-es rendszerében mindkét 8-asnak értenie kell valamilyen szinten a védekezéshez és a támadásépítéshez is. Schäfer nem csak, hogy összességében az egyik legkiegyensúlyozottabb játékos a statisztikái alapján, hanem az is elmondható róla, hogy közülük messze ő futballozik a legmagasabban jegyzett bajnokságban. Nagy Ádám sokáig kihagyhatatlan volt a kezdőből, most azonban könnyen lehet, hogy elérkezett az őrségváltás ideje, mivel Nikitscher és Callum Styles 24, Kata pedig csak 22 esztendős. Mindent egybevéve megállapítható, hogy nagyon sokféleképpen össze lehet tenni úgy a középpályás duót, hogy az kellően komplex és sokoldalú legyen, a merítési lehetőség ugyanakkor kifejezetten szűkös, vagyis Rossi szempontjából egyáltalán nem egyszerű ennek a képletnek a megoldása!