Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Horváth Krisztofer teljesen feloldódott Újpesten, Hollandia ellen nyerni akar a válogatottal

Horváth Krisztofer teljesen feloldódott Újpesten, Hollandia ellen nyerni akar a válogatottal

m4sport.hu
Nyár végén, még a Torino játékosaként kicsit feszült volt a jövőjét illetően, az Újpestnél viszont teljesen feloldódott Horváth Krisztofer, aki az M4 Sportnak nemcsak a remek újpesti kezdetekről, de a válogatott Nemzetek Ligája-meccseiről és várakozásairól is beszélt.

A 22 éves támadó az előző fordulóban, Kecskeméten mutatkozott be az Újpest színeiben, és érthetően különleges meccs volt számára a KTE elleni, hiszen remek másfél évet töltött kölcsönben a hírös városban.

2023 januárjától idény nyárig 51 mérkőzésen 18 gólt és 10 gólpasszt szorgoskodott össze a liláknál, amivel időközben kiérdemelte Marco Rossi meghívóját is.

„Sikerült egy gólpasszt és egy kulcspasszt adnom, szóval mondhatni, hogy a terv szerint sikerült” – beszélt kecskeméti debütálásáról a 2-szeres válogatott játékos, aki csereként beállva valóban oroszlánrészt vállalt újdonsült csapata 3-1-es győzelmében.

Horváth elárulta, már az előző bajnokság végén megkereste az Újpest, de „akkor még nem tudta mi lesz a jövőjével, mert Torino-játékos volt, a nyári átigazolási időszak végén viszont kiderült, hogy ugyanúgy szeretnék megszerezni őt, vagy még jobban is”.

„Amióta én idejöttem, azt látom a csapaton, hogy mindenki fejlődni szeretne, és szerintem fogunk is. Ismertem korábbról pár embert, szóval már alapból jó hangulat volt, így pedig, hogy megismertem már mindenkit, így még jobb” – fogalmazott a beilleszkedéséről és a nagyszerű idénykezdet lehetséges okairól, elismerve, nyár végén, még a Torino játékosaként még kicsit feszült volt, de az IV. kerületieknél teljesen feloldódott.

Hétvégén két gólt tett be a közösbe a Dunavarsányban játszott kupameccsen (7-0), szombaton pedig a Megyeri úti bemutatkozása következik a Diósgyőr ellen, amit természetesen izgatottan vár, már csak azért is, mert közel telt ház várható a bajnokin.

A válogatott két Nemzetek Ligája-meccse kapcsán elmondta, „annyira nem volt jó élmény Németországban, ahol kikaptak 5-0-ra, de utána azon voltak, hogy itthon mindenképp javítsanak a bosnyákok ellen, ami játékban sikerült, viszont a gól az hiányzott” a 0-0-ra végződő találkozón.

„Hát igazából szerintem mindenki nyerni szeretne. Főleg ilyen eredmények utána, mint amik most voltak – válaszolta arra a kérdésre, milyen célokkal várják a Hollandia elleni hazai folytatást október 11-én. – Nyilván nem lesz egyszerű, de mindent meg fogunk tenni ezért.”

A szombaton 17 órakor kezdődő Újpest-DVTK bajnoki meccset élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.

Borítókép: Facebook/Újpest FC

További tartalmak